Fél disznóval ment síelni Svájcba egy turista

<p>Egy holland turista spórolási szándékkal bő másfél mázsa húst és felvágottat vitt magával svájci síelésére a maximálisan engedélyezett egy kiló helyett. Ekkora mennyiség azonban már csempészárunak számít, ezért több ezer svájci frank bírságot kell fizetnie.</p>

A 28 éves férfi azt vallotta a rheinfeldeni határátkelőhelyen, hogy nincs nála kereskedelmi mennyiségű termék, ám amikor belenéztek a kocsijába, 160 kilogramm húst és hústerméket, köztük sertéssültet, oldalast, sztéket és felvágottat találtak nála -– írja az MTI.

A csempészáru több mint egy tucat hűtőtáskában rejtőzött az autó legkülönbözőbb részein, a csomagtartón kívül például a pótkerék helyén és az első ülések háttámlája mögött. A svájci jogszabályok fejenként mindössze 1 kilogramm hús bevételét engedélyezik a turistaforgalomban. A holland férfi azt mondta, hogy a fél sertést kitevő húsmennyiséget önmaga és barátai számára vitte magával svájci sítúrájára.

A húscsempészetet az indokolja, hogy Svájcban jóval magasabbak a húsárak, mint az Európai Unió országaiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?