Emirates: kevesebb budapesti járat

<p>A dubaji repülőtér futópályájának felújítása miatt a légitársaság számos útvonalon, így a budapestin is kénytelen csökkenteni a járatok számát 2019 második negyedévében.</p><div>&nbsp;</div>

A dubaji repülőtér futópályájának felújítása miatt a légitársaság számos útvonalon, így a budapestin is kénytelen csökkenteni a járatok számát 2019 második negyedévében.

 

Budapesten a napi járat helyett hetente négy közlekedik majd 2019 második negyedévében (áprilistól júniusig), csütörtökön, pénteken és vasárnap nem közlekednek majd a társaság Boeing 777-300ER típusú gépei Dubaj és Budapest között. A Routes online szerint az Emirates összesen 111 útvonalon kénytelen csökkenteni a kapacitásokat, mert a dubaji repülőtéren eggyel kevesebb futópálya áll majd a légitársaságok rendelkezésére. A dubaji repülőtér üzemeltetője még február végén jelentette be, hogy a déli futópályát felújítás miatt 45 napra le kell zárni a forgalom elől.

A munkálatok április 16-án indulnak és várhatóan május 30-ig tartanak. Emiatt az utasforgalom alapján a világ harmadik legforgalmasabb repülőterén (évi 88 millió utas) egypályás üzem lesz, emiatt jelentősen csökken a kapacitás. Ez nemcsak az Emirates-et, hanem minden légitársaságot érinti, az üzemeltető azt kérte, hogy mindenki vegyen vissza a járatok számából a felújítás idején.

Paul Griffiths, a repülőteret üzemeltető társaság vezetője korábban azt hangsúlyozta a Gulf News hírportál szerint, hogy a felújítás elkerülhetetlen és szükséges a repülésbiztonság fenntartása miatt. (Airportal)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?