Utazz

Megindultak a turisták Horvátország felé

Bár a tavalyi rekordévet meg sem közelíti a Horvátországba érkező turisták száma, az eddigi foglalási adatokból már látható, hogy egyre többen terveznek horvátországi nyaralást. Ez nem meglepő, hiszen az országban a korábbihoz képest olcsóbban foglalhatunk szállást, az utazás pedig könnyen megoldható – a szlovákiaiak elsősorban az autót választják.
Szabó Laci

2020. július 7. 12:39

Az első fél évben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba, 70%-kal kevesebb, mint tavaly
Az első fél évben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba, 70%-kal kevesebb, mint tavaly - Fotó: shutterstock.com

De a napokban beindult egy új lehetőség is, nevezetesen a vonatos. A RegioJet járata annyira népszerű, hogy a cseh magán-vasúttársaság a korábbinál sűrűbben indítja a vonatokat Fiumébe (Rijeka), ahonnan autós csatlakozást kínálnak a legnépszerűbb horvát tengerpartokra. A RegioJet lapunkhoz elküldött tájékoztatása szerint az első napokban már 30 jegyet adtak el a vonatokra, így július 11-től négy újabb szerelvényt állít forgalomba. Az éjszaka közlekedő vonatokra Szlovákiában Pozsonyban lehet felszállni, az irányonkénti 22 eurótól kezdődő jegyár pedig már tartalmazza az üdítőket, a meleg italokat és a könnyű reggelit is. Aki hálókocsiban szeretne utazni, az 30 eurótól foglalhatja le a jegyet. A szerelvények 12 kocsiból állnak, és 560 utas szállítanak. Az első, cseh és szlovák turistákkal teli vonat már meg is érkezet Fiumébe, a turistákat a horvát turisztikai miniszter, Gari Capelli üdvözölte a vasútállomáson. A tárcavezető újságíróknak elmondta: ötven százalékuk továbbutazik Dél-Dalmáciába, a többiek a Kvarner-öbölben és Isztriában foglaltak szállást, hotelekben, magánszállásokon és kempingekben.

 Közben a Horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója, Kristijan Stancic arról tájékoztatott, hogy az első fél évben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Júniusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 32 százalékát teljesítették. Mint mondta, a körülményekre való tekintettel elégedettek, továbbá fontosnak találta kiemelni, hogy nem regisztráltak egyelten koronavírusfertőzött turistát sem az országban. A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor-rendszer adatai alapján június végéig a hazai turisták a vendégéjszakák 31 százalékát, a külföldi turisták a 69 százalékát töltötték el országban. A legtöbb vendégéjszakát a szlovénok töltötték el (26 százalék), őket a németek (25 százalék), az osztrákok (9 százalék), a boszniaiak és a csehek (7-7 százalék) követték. Stancic szerint júliusban és augusztusban nőni fog az idegenforgalmi kereslet és forgalom, itt főleg a közép-európai országok piacára számítanak, Németországra, Szlovéniára, Ausztriára, Csehországra, Lengyelországra, Magyarországra és Szlovákiára. Úgy vélte, bár a világban állandóan változik a járványhelyzet, az emberek alkalmazkodtak az új körülményekhez, és a járvány megfékezésre hozott intézkedések betartása mellett újra elkezdtek utazni.

Horvátország szerinte jobban áll, mint a konkurens országok, mert az említett országok számára autóval elérhető, változatos szálláshelyeket kínál és továbbra is kedvező járványhelyzettel rendelkezik. Stancic úgy értékelte: az év végéig a turisztikai ágazatban a tavalyi rekordév legalább egyharmadát teljesíteni tudják. A főszezon sikerességéhez hozzájárulhat, hogy Európában újraindult a forgalom, és már buszokkal, vonattal és repülővel is elérhető az Adria – hangsúlyozta. (Szabó Laci, MTI)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

130 ezer hazai Covid-páciens adata juthatott ki

koronavírus iskola

Eddig tizenhárom iskolát kellett bezárni a járványügyi helyzet miatt

Általános Egészségbiztosító

Egészségbiztosítás: Ne azt nézze, mi a közös, hanem azt, mi a különbség közöttük

Virt

Lépésről lépésre Virten

Pozsonyeperjes

Megmentenék a pozsonyeperjesi malmot

Farkasd

Kerékpárút összefogással

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.