Csúcsforgalom várható húsvétkor Ferihegyen

*

Csúcsidőszakban érdemes két és fél - három órával a gép indulása előtt kiérni a reptérre. Április 18-án reggeltől ismét nagyon erős forgalomra lehet számítani a budapesti repülőtéren: az előrejelzések szerint akár 44 000 - 46 000 utast is kiszolgálhat a Budapest Airport. 

Csúcsidőszakban érdemes két és fél - három órával a gép indulása előtt kiérni a reptérre. Április 18-án reggeltől ismét nagyon erős forgalomra lehet számítani a budapesti repülőtéren: az előrejelzések szerint akár 44 000 - 46 000 utast is kiszolgálhat a Budapest Airport egyetlen nap alatt (összehasonlításul: a július-augusztusi csúcsidőszakban szokott 48 000- 50 000 utas megfordulni a repülőtéren). Az előzetes foglalások alapján már jól látszik, hogy április 19-én, pénteken még többen kelnek útra. Szombaton átmeneti csökkenés várható az utasok számában, de az erős forgalom megmarad húsvét vasárnap és hétfőn is. A várhatóan megnövekedett utazási kedvet jelzi, hogy a húsvéti ünnepekre már minden internetes előfoglalási hely elkelt a parkolókban.

A repülős utazásra készülőknek javasolják, hogy az alább jelzett csúcsidőszakokban a járat indulását megelőzően akár két és fél, három órával korábban érjenek ki a repülőtérre.

2019. április 18-án, csütörtökön: 4:00-6:00; 8:30-11:30; 14:00-16:00 és 18:00-20:00 óra között

2019. április 19-én, pénteken: 4:00-6:00; 9:30-12:00; 14:00-16:00 és 17:30-20:00 óra között

A repülőtér április 18-án, csütörtökön egy újabb utasbiztonsági ellenőrző folyosót helyez üzembe a 2. Terminál A oldalán, így a húsvéti hétvégén összesen 16 folyosón zajlik majd az ellenőrzés. Kiemelt figyelmet kap a terminálok takarítása; a hosszú hétvégi nagyobb forgalomra készülve a várakozó területeket, az éttermek környezetét, valamint a mosdók állapotát is folyamatosan ellenőrzi a Budapest Airport.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?