A világ legkoszosabb látványosságai

<p>Az egyik internetes utazási oldal kutatásai alapján most megtudhatjuk, melyek a világ legkoszosabb, egészségünkre veszélyes, bacilusokkal teli látványosságai, amelyeket mi magunk tettünk ilyenné.</p>

FELDOLGOZÁS

A turistáknak szánt látványosságokkal érdemes óvatosan barátkozni. Sok olyan kultikus zarándokhely létezik, ahol naponta ezrek fordulnak meg, összefogdossák, vagy összecsókolják a helyszínt, és máris minden adott egy tömeges fertőzéshez. Persze nem szeretnénk hisztériát kelteni, elvégre több világvallásnak is megvannak az ilyen jellegű helyei, és mégis fennmaradt valahogy az emberiség, de azt azért nem árt tudni, hogy igenis veszélyes lehet több ezer ember után megcsókolni ugyanazt a felületet - főleg az új típusú influenza korában.

A Daily Telegraph például a TripAdvisor oldal kutatásaira hivatkozva össze is állította a világ legkoszosabb, egészségre veszélyes látványosságainak listáját. Természetesen itt nem a szent helyekről esik szó, csupán olyan látnivalók (régi kastély, tér, utca, fal) kerültek fel, amelyek valamiért kultikusak lettek a turisták körében, egyben a legmocskosabb jelzőt is megkaphatták. Jöjjön tehát a világ 5 legkoszosabb látványossága.

5. Hollywood Blvd. Los Angelesben a Grauman's Chinese Theatre előtti híres utcarészen napi több ezer turista fordul meg, hogy láthassa Amerika sztárjainak csillagait, kéz- és lábnyomatait az aszfalton. Talán nem túl nagy meglepetés ennek fényében, hogy a mindenki által összefogdosott és összelépkedett lenyomatok nem túl higiénikusak, ezért érdemes alaposan kezet mosni, ha nem bírjuk ki tapicskolás nélkül. Persze ki bír ellenállni a kísértésnek, hogy összehasonlítsa kezét-lábát kedvenc színészével?

4. Szent Márk tér. Velence egyik legszebb és legismertebb tere manapság már nem csak varázslatos hangulatáról, hanem az odaszokott galambseregről is híres, a turisták pedig előszeretettel etetik az elkényelmesedett madarakat. Pont ezért a galambok már nem félnek az embertől, tömegesen repülnek rá arra, akinek a kezében ételt sejtenek. Az ember-madár találkozás ilyen formája nem túl szerencsés, egészségügyi szempontból is erősen kifogásolható. Arról már nem is beszélve, hogy a jól táplált galambok mennyi nem kívánt terméket hagynak maguk után a Szent Márk téren.

3. Oscar Wilde sírja. Párizs nem túl csöndes és nyugodt temetőjében olyan hírességek kaptak helyet, mint Edith Piaf, Oscar Wilde és Jim Morrison. A turisták pedig igyekeznek minden formában kifejezni imádatukat, így Osar Wilde sírján a mai napig is rendszeresen rúzsnyomok találhatóak (és számuk sosem csökken), ami szintén nem túl egészséges formája a kegyeletnek. Persze a temető takarítói mindent megtesznek, de gyakran ez sem elég, főleg nagyobb csoportok látogatása után.

2. Seattle Gum Wall. Seattle színháza nem csak remek társulatáról híres, hanem méretes téglafaláról is, amely előtt évtizedek óta várakozni szokott a közönség az esti előadások előtt. Valamikor a kilencvenes években ugyanis az „új generáció” rászokott arra, hogy használt rágóikat erre a falra nyomkodták fel. A rossz szokásból kultusz és amolyan utcai művészet lett, napjainkban rágóból kirakott képek, feliratok borítják a nevezetes színház meggyötört falát, annak ellenére is, hogy a vezetőség kétszer megpróbálta már az elmúlt években teljesen lesikálni a nem túl higiénikus téglákat. Hozzáérni tilos!

1. Blarney-kastély. A legkoszosabb látványosságnak járó aranyérmet az írországi Corkhoz közel fekvő Blarney-kastély érdemelte ki, ugyanis ennek tövében áll az a kőfal, amelyet minden arra látogató turista meg akar csókolni. Azt beszélik, hogy aki ajkaival érinti ezt a falat, varázslatos ékesszólásra tesz szert. A művészi beszéd mellett persze számtalan baktériumot is kaphatunk, ha hiszünk a legendában és megcsókoljuk a híres sötét falat, de ez láthatóan nem nagyon hatja meg a turistákat. Bele sem merünk gondolni, mit is csókolunk, ha ott csókolunk, de talán néhány ékesszóló majd elmeséli, aki tett már egy próbát. (travel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?