A teherhordás praktikus eszköze

Szinte minden ember használ valamilyen hátizsákot. Elég csak körülnézni az utcán, különösen a fiatalok körében. A legpraktikusabb eszköz terhek hordására, hiszen a háton lehet a legtöbb terhet cipelni, és az ember két keze is szabad marad.

Kirándulások, túrák alkalmával pedig az egyetlen használható szállítóeszköz. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy milyen hátizsákot mire használunk. A hátizsákokat kétféleképpen különböztetik meg: nagyságuk és rendeltetésük szerint. A nagyságuk alatt az űrméretüket kell érteni, ezt literekben határozzák meg, ez az a bizonyos szám, amelyet feltüntetnek a zsákokon. Űrméretük szerint három kategóriát különböztetünk meg.

Negyven literig

Ebbe a csoportba tartoznak a városi használatra, az egynapos túrára, a kerékpározásra szánt zsákok. Ebben a kategóriában találhatjuk a legkülönbözőbb alakokat és szerkezeteket, mivel meglehetősen sokféle területen alkalmazhatóak. A hátszerkezetük általában egyszerű, a hát hosszához nem állítható, bár a komolyabbaknál ez is előfordul. Általában egy fő rekesszel rendelkeznek, és több kisebb külső és belső zsebbel, a sok apróság elpakolására. Nyitása többnyire az oldalukon végigfutó cipzárral vagy ritkábban felülről történik.

Negyventől hatvan literig

Az ide tartozó modelleket nevezhetnénk akár „hétvégés” hátizsákoknak is, mert az űrméretük miatt általában 2-3 napos túrázásra használják őket. Általában felülről, hagyományosan nyílnak, merevebb a hátszerkezetük, és gyakran már állítható a hát hosszához. Elosztásuk egy- vagy kétrekeszes.

Hatvan liter felett

Angol szóval trekingzsákoknak is nevezik őket, nagyjából 80 literig, az ennél nagyobbakat már expedíciózásra használják. Komolyabb, többnapos-hetes túrákra is alkalmasak, felső részük kimagasítható, ezzel is növelhető az űrtartalmuk 10-15 literrel. Szinte kizárólag kétrekeszesek, és jól állítható hátszerkezettel rendelkeznek. Különböző kiegészítő tartozékokat is lehet hozzájuk kapni (kulacstartó, felcsatolható oldalzsebek, hágóvastartó stb.). Ebben már gond nélkül elfér a vándortúrázáshoz szükséges sátor, hálózsák, főző és megfelelő mennyiségű ruházat. Kimondottan nagy terhek hordására vannak kialakítva, akár 25-30 kg-ra is.

A felhasználási területek tulajdonképpen eléggé átfedhetik egymást, ezért csak pár jellegzetes típust említek.

Kerékpáros zsákok

Kis méretűek: 8-35 literig. Általában egy műanyag tasak tehető beléjük, melyből egy csövön keresztül a kormányt fogva is lehet inni. Ez különösen hegyi kerékpározás közben előnyös. A legkisebbekbe némi harapnivalón és a szerszámokon kívül nem sok mindenre marad hely, a nagyobbakba már elfér pár ruhadarab és egy kicsi kerékpáros hálózsák is. Jellemző rájuk az alacsonyabb súlypont, a sisak számára valamilyen tartószerkezet (gumipók, háló stb.), hálós zsebek, jól szellőző hátszerkezet, könnyített anyagok.

Téli sportokhoz való zsákok

Snowbordozáshoz, síalpinizmushoz, jégmászáshoz használatosak. Űrméretük kb. 25-50 liter között jellemző. Van rajtuk snowborad/síléc-felfogatási lehetőség, valamint hótalp-, jégcsákány-, hágóvas-, hólapát-felfogatási lehetőség.

Városi hátizsákok

Űrméretük 15-30 liter közti. Iskolatáskaként, mindenesként használt zsákok, és sok ember számára ez a kis, egynapos túrazsák is. Jellemző az egyszerűbb hátszerkezet, több párhuzamos nagy zseb, amelyben elférnek A4-es méretű lapok is, sok kis zseb, de készül például laptop hordozására alkalmas modell is.

Női hátizsákok

A női nem számra is készülnek külön hátizsákok. Ez nem csak amolyan reklámfogás, mert a hölgyeknek más a testfelépítésük. Ez a különbség kis hátizsáknál nem olyan nagy gond, de egy 50-60 literes trekingzsáknál bizony komoly problémát okozhat, mert a lányok általában alacsonyabbak, tehát rövidebb a hátuk, keskenyebb a válluk stb. Sajnos elég kevés cég gyárt direkt női hátizsákokat, csak a komolyabbak, az áruk így elég magas. Jellemzően több zsebbel, puhább vállhevederekkel, ill. nőiesebb színekben készülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?