Esküvő Új Szó-s nótával

Amikor mi összekerültünk a férjemmel, attól kezdve mindig újság kellett. Az elsők között vettük meg a templomból kijövet, ahol a rikkancs árulta – elevenítette fel emlékeit látogatásunkkor Manci néni. – Amikor már nagybeteg volt a férjem, meghagyta nekünk, hogy halála után se mondjuk le semmiképp sem a lapot.”

De nem csak ezért fontos számára az újság. „Már hétkor, fél nyolckor behozom a postaládából, és tízig olvasom. Így szépen eltelik a délelőtt. Elejétől kezdve végigolvasom. Nagyon szeretem az Egészség mellékletet, és az Utazást is meg szoktam nézni, mert az egyik szomszédunk utazási irodában dolgozik” – lep meg minket Manci néni.

Ő maga tősgyökeres nagyfödémesi­ként nem sokszor mozdult ki a faluból, dolgozott a szövetkezetben, majd a gyerekeit nevelte. Kilencvenévesen pedig inkább a négy unoka és a dédunokák látogatják, nagyon gyakran: „Mindig jönnek, minden nap látogatnak, hiányzik is, ha véletlenül egy nap kimarad. Mindig van velem valaki, magam nem vagyok sose.”

Beszélgetésünk során újra és újra szóba kerül a néhai Feri bácsi, aki nagy mulatós hírében állt. „Igen szeretett mulatni, húzták a cigányok neki mindig” – meséli helyes mosollyal Manci néni férjéről, aki számos magyar nótát ismert. Sőt, esküvőjükön is azt húzták nekik: 

„Jaj, de magas, jaj, de magas, ez a vendégfogadó,

van-e benne, van-e benne magyar Új Szó eladó?

Ha nincs benne magyar Új Szó eladó, 

dőljön össze ez a vendégfogadó.”

Manci néninek nincs sok kortársa a faluban, de soha nem is vágyott a nyugdíjasklubban időzni. „Egyetlenegyszer voltunk a klubban, de a férjem azt mondta, soha többet nem megyünk, mert nem öregítjük le magunkat” – nevet Manci néni, aki derűsen éli napjait. „Délig az Új Szót olvasom, délután pedig magyarországi magazinokat, Storyt vagy Nők Lapját” – teszi hozzá egyik leghűségesebb olvasónk.