Tüskés életút

Megjelent Márk Gergelynek, a legnagyobb magyar rózsanemesítőnek az életmű-összefoglaló könyve. Az ősszel napvilágot látott színes kiadványban mindent megtalálunk a rózsákról: miként kell az egyes fajtákat megválasztani, a rózsát elültetni, egész évben gondozni.

Megjelent Márk Gergelynek, a legnagyobb magyar rózsanemesítőnek az életmű-összefoglaló könyve. Az ősszel napvilágot látott színes kiadványban mindent megtalálunk a rózsákról: miként kell az egyes fajtákat megválasztani, a rózsát elültetni, egész évben gondozni. A színes fényképekkel gazdagon illusztrált műben megismerkedhetünk Márk Gergely közel hatszáz rózsafajtájával is.

A nyugdíjas egyetemi tanár és rózsanemesítő életútja olykor tüskésebb volt, mint rózsái. Nemesítői tevékenysége révén világviszonylatban is a legnagyobbak közé sorolható. Magyarországon csak Geschwind Rudolfhoz (1829– 1910) hasonlítható.

A Márk Gergely által kinemesített fajtákból 164 állami elismerést kapott, az „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” nevű rózsája pedig 2000-ben Rómában aranyérmet nyert. A könyvet lapozgatva az olvasó előtt a rózsaneveken keresztül megjelennek a magyar történelem és irodalom nagyjai, történelmi emlékhelyek, magyar szentek stb. A nevekből is sugárzik a nemesítő feltétlen hazaszeretete. Valahányszor fellapozom a rózsakatalógust, mindig elbűvöl a rózsanevek varázsa. Ez a könyv nem csupán kertészkedőknek, virágkedvelőknek íródott, hanem mindenkinek, aki szereti az idényes és szép kiadványokat.

Márk Gergely „birodalma” az M1 és M7 autósztráda torkolatánál található. A szebbnél szebb Márk-rózsák a Malom dűlő szmoggal telített, fagyzugos térségében születnek, ott, ahol az átlagos csapadék is rendkívül alacsony. Rózsáinak fő jellemzője a szépségük mellett az igénytelenség, betegségekkel szembeni tolerancia, szárazságtűrés és a fagyállóság. Könyvéből mindössze az nem derül ki, hogy miért vonták meg egyedülálló rózsakertjének állami támogatást.

A tekintélyes magyar rózsanemesítő a közelmúltban ünnepelte nyolcvanegyedik születésnapját.

A szerző rózsanemesítő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?