Taposs a fake-re

A Republikánus Párt kiáll Trump mellett

Át lettünk verve mindannyian, mondja a pincér az első és a második csapolt sör között. 

Nem törzs-, de teraszos hely. A pincért régóta ismerjük, több helyen megfordult, követett bennünket, vagy mi kortyoltunk a nyomában. Erre a nem túl eredeti, ámbátor tágas, teraszos helyre esett a választásunk, hogy két hónap után a házi karanténból kilépve napfürdőzzünk, hárman két asztalnál szósalájzingoljunk. Ez az egész, közli a pincér a korsók áthelyezése közben, a pénzről és az öregek eltüntetéséről szólt, gondoljátok csak végig, teszi hozzá tanáros modorossággal. Nem hajol közelebb, nem veszi halkabbra, magabiztosan mondja, mint aki még a híradó előtt értesült arról, honnan fújja a passzát szél a járványt. A két lábon járó konteóterjesztőtől – hasonlóan közlékeny és jól értesült figurához aztán még bőven volt szerencsénk – kapott bónusz sörkorcsolya megakad a torkunkon.

Az ilyen válsághelyzetekben burjánzanak az összeesküvés-elméletek, mivel instant magyarázattal szolgálnak nehezen feldolgozható, új jelenségekre, nem ritkán a védelem illúzióját nyújtják, terjedésük villámgyors, simán átjárnak a közösségi média buborékjain és visszhangkamráin, beszivárognak a mindennapokba; egyes elméleteket pedig kormányzati szereplők is terjesztenek.

Az egyik legendás álhírgyáros maga az amerikai elnök, aki a koronavírus-járvány idején sem fogja vissza magát. Donald Trump például arról számolt be a héten, hogy másfél hete szedi a malária kezelésére használt hidroxi-klorokint. Az elnök nem orvosi ajánlásra, hanem saját meggyőződésből kezdte használni a szert, amelynek a Covid-19 elleni eredményességéről egyelőre nincs konszenzus a szakemberek körében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már a járvány európai terjedése kezdetén is felhívta a figyelmet arra, hogy a valótlan történetek a vírusnál is gyorsabban terjednek. A megszaporodott agymenések közül kétségkívül az egyik legbizarrabb az 5G-hez kapcsolódik, nevezetesen, hogy az 5G-tornyok terjesztik a Covid-19- et. Az 5. generációs mobilhálózatot még a járvány előtt vádolták meg azzal, hogy a sugárzás rákkeltő hatású, majd a koronavírus megjelenésekor össze is kapcsolták a vírust a vezeték nélküli hálózattal, ami oda vezetett, hogy az Egyesült Királyságban több 5G-adótornyot megrongáltak. A kínai kormányt és laborokat, Bill Gateset, Soros Györgyöt és másokat hibáztatók népes táborát nem könnyű leszerelni, jobb belátásra bírni. A koronavírus „utáni” újratervezés egyik eleme a félretájékoztatás elleni harc és a közösségi média fokozottabb szűrése kell, hogy legyen – egyes helyeken a társadalmak jövője, berendezkedése, szabadsága a tét, másutt emberéleteket menthet a tájékozottság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?