Talajtakarással védett sorok

Májust tartom az év legszebb hónapjának. Ekkor borul virágba a legtöbb fa és bokor, valamint a kétnyári és évelő növények többsége. Már szedhető a szabad földön termelt hónapos retek, fejes saláta, zöldhagyma és kedvező időjárású években a zöldborsó is. A hónap utolsó harmadában kezdhetjük a szamóca és a korai cseresznye kóstolgatását.

A biokertész egyik legfontosabb teendője továbbra is a másként nem hasznosítható szerves anyag összegyűjtése és komposztálása. Ha a gyümölcsösben sok a levágott ág, amit az előző hónapban nem sikerült a dombágy készítésénél felhasználni, végezzük ezt el minél előbb. Javaslom, hogy minden állattartásból származó trágyát felhasználás előtt komposztáljuk, vagy használjuk fel a dombágy készítésénél. Helytelennek tartom azt az elgondolást, hogy a télen mélyalmon tartott házinyulak alól a kitisztított hulladékot – komposztálás nélkül – a gyümölcsfák gyökérzóna feletti részének takarására használjuk fel. Ez ugyanis sok karbamidot és más le nem bomlott anyagot tartalmaz, melyet az esővíz könnyen a gyökerekhez juttat, így „mérgezve” a gyökereket. Ennek következménye egy-két hónap múlva a levéltetvek, egyéb kártevők és kórokozók nagyobb mérvű elszaporodásaként nyilvánul meg.

Fordítsunk jelentős figyelmet a szabadföldi termesztésre szánt fagyérzékeny palánták gondozására és jó előkészítésére. Többüket, de a paradicsomot feltétlenül ültessük nagyobb edénybe. Én a paradicsomot általában a hónap elején tejeszacskókba szoktam átültetni, amely könnyű. Ez nem lényegtelen tényező a kiültetés előtti palántaedzés időszakában, mert bizony sokszor megtörténik, hogy a palántákat éjszakára fagymenetes helyre kell cipelni. A fagyveszélyes napok elmúltával a paradicsomot rendszerint május 15-e, a paprikát, uborkát, dinnyét, padlizsánt 25-e után ültetjük ki. A kiültetést ajánlatos gödröcskékbe végezni úgy, hogy az edényke eltávolítása után a növényhez néhány kertészlapátka biokomposztot helyezzünk attól függően, hogy milyen a növény tápanyagigénye. Az előnevelt palánták kiültetésénél ajánlatos figyelembe venni a növények szimbiózisáról szerzett ismereteinket, és néha egy sorba több féle növényt is ajánlatos ültetni. Például a paradicsom sorokba jó néhány tő káposztafélét ültetni. Azokba a sorokba, amelyekbe főleg káposztaféléket szándékozunk termelni, ajánlatos néhány tő zellert is tenni, mert a két növény közötti kölcsönhatás kedvező, és a zeller illatanyaga megzavarja a káposztalepkéket a petézésben.

A sorközökbe vetett spenót egy részét bizonyára nem fogyasztottuk el. Ez a hónap vége felé rendszerint bevénül, szárba szökik. Előzzük ezt meg és a parajt még szárba indulás előtt éles kapával közvetlenül a talajfelszín alatt vágjuk ki. A kivágott paraj – a kaszált fűvel és a ki nem magzott gyomokkal együtt – nagyon jól hasznosítható sorköztakarásra. Ha lehetőségünk van rá, egész nyáron tanácsos gondoskodni a sorközök takarásának állandó pótlásáról. Erre a fűkaszálékon kívül minden szerves hulladék felhasználható. Tapasztalatom szerint a talajból elpárolgó nedvesség és az éjszaka a légkörből lecsapódó harmat következtében ezek az anyagok gyorsabban bomlanak, mint a kompaszthalomban.

A hónapos retek, fejes saláta, zöldhagyma felszedése után felszabaduló sorokra minél előbb ültessünk vagy vessünk új növényt. A sárgarépán, petrezselymen, céklán kívül nagyon ajánlatos a téli káposzta, karalábé, kel, brokkoli, de még karfiol is helyrevetéssel termeszthető.

Főleg esős időben, ha nem él kertünkben sün, vagy ha nem látogatják olyan nagyobb madarak, mint például a feketerigó, könynyen megtörténik, hogy a meztelen csigák túlszaporodnak és kellemetlen meglepetést okoznak a fiatal növények lerágásával. Ebben az esetben jó szolgálatot tehet egy kacsa, amely kertünkbe eresztve először a meztelen csigák után kutat, és amíg talál egyet is, a salátalevélkét se kóstolja. Ha nagyon sok a meztelen csiga a kertben, a kacsa kihelyezését többször meg kell ismételni. Ha nem tartunk ilyen állatot, akkor a meztelen csigák gyűjtésének mechanikus módszeréhez kell folyamodnunk. Jól bevált, csak kissé munkaigényes a nedves rongy, deszka, kő, vagy fadarab kihelyezése, amely alatt a csigák öszszegyűlnek. Én az összegyűjtött meztelen csigákat a tyúkokkal etetem fel. ĺgy táplálékukat jelentős mennyiségű fehérjével egészítem ki. Jónak tartom azt a módszert is, amelyet szomszédom alkalmaz. A késő esti, vagy kora hajnali órákban a veszélyeztetett növényekről legalább a fóliasátorban villanylámpa segítségével összegyűjti az éjjel táplálkozó meztelen csigákat. Ezeket forró vízzel elpusztítja, majd komposztálja.

Májusban esedékes a szamócatövek válogatása is. Én az időjárástól függően a válogatást rendszerint a hónap közepe táján végzem úgy, hogy éles kapával közvetlenül a talajfelszín alatt kivágom a meddő, azaz virágot nem hozó tövet úgy, hogy a szomszédos tövek gyökérzetét ne sértsem. Kedvező időjárás esetén a hónap végén el lehet végezni a pozitív válogatást is, amit akkor végzünk, ha a saját fajtákat akarjuk továbbszaporítani. Én a válogatást úgy végzem, hogy a szedéskor a leginkább megfelelő egészséges tövekhez rövid pálcikákat szúrok. Ezek indáiról igyekszem augusztusig ültetőanyagot nevelni. Ha módunk van rá, a növényzettel nem fedett talajrészeket fűkaszálékkal, aprított szalmával takarjuk. Ez javítja a talaj vízzel való gazdálkodását, csökkenti a termésszennyeződést és elkorhadva később a talaj szervesanyag-ellátást is. A gyümölcsfák gyökérzónája feletti részt is igyekezzünk minél előbb friss fűkaszálékkal, esetleg aprított szalmával takarni. Figyeljük a fákon fejlődő új hajtásokat. Ha valamelyik csúcsán levéltetű telepet találunk, ezt feltétlenül vágjuk le. Figyeljük meg, hogy vannak-e kertünkben katicabogarak vagy fátyolkák. Ha nem, igyekezzünk minél előbb vegyszerrel nem kezelt rétről vagy legelőről néhány példányt odatelepíteni. Ha kertünkben lisztharmattal fertőzött ágvégeket találunk, ezeket is haladéktalanul távolítsuk el. A fiatal fákon, főleg az őszibarackon megkezdhetjük a hajtásválogatást és a gyümölcsritkítást.

A fagyveszély elmúltával borult párás időben helyezzük ki állandó helyükre az erkélyvirágokat.

A szerző a szepsi mezőgazdasági középiskola nyugalmazott szaktanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?