SOROZATDARÁLÓ: Izomcsávó mindent megold

Az első Jack Reacher-könyv még 1997-ben látott napvilágot, és a kiadó idén októberre ígéri a huszonhetedik kötetet. A számok azt mutatják, hogy Lee Child gyakorlatilag évente ír ki magából egy Reacher-történetet, a termékenyebb éveiben pedig akár kettőt is.

A karakter a nyolcvanas évek schwarzeneggeri izomkolosszusainak örököse, azzal a különbséggel, hogy ő nemcsak az izmait, hanem az eszét is kiválóan használja, bravúros nyomozó, akin a legösszetettebb rejtély sem fog ki. Ahogy az elődei, alapjáraton ő is egyedül harcol a mindig nagyszámú túlerőben lévő ellenséggel, és a munkáját csak alkalmi szövetségesek segítik időről időre. Veterán katonaként vándorol Amerika-szerte, és mindig megtalálja az alkalmat, hogy még a legártalmatlanabbnak tűnő helyen is valami szörnyűségre bukkanjon.

A Prime Video sorozata nem akart változtatni a regények sorrendjén, és az első évadban kapásból az első regény (Elvarázsolt dollárok) cselekményét vitték filmre. A legnagyobb bravúrt azonban a szereplőválasztással hajtották végre. Néhány éve a filmváltozat bemutatójakor a regényfolyam rajongói kikérték maguknak, hogy kétméteres óriás kedvencüket a nem túl magas növésű Tom Cruise játszotta el, most azonban nagyon figyeltek arra, hogy a figura olyan legyen, amilyennek az olvasók megálmodták. A toronymagas Alan Ritchson (Titánok) nemcsak izomban és méretben tökéletes, hanem az arca és a tekintete intelligenciát és empátiát is sugároz, ráadásul a karakter jellegzetes humorát is ügyesen képes prezentálni. A színész elkötelezett, ha sikert arat, akár hosszú éveken át szívesen játszaná Reachert, és ahogy fentebb írtam, bőven van alapanyag ahhoz, hogy teljesülhessen a vágya.

Az első évadban egy távoli kisvárosba érkezik, ahol gyilkosságok borzolják a helybeli kedélyeket. Idegenből jöttként először Reacher is gyanúba keveredik, ám miután tisztázta magát, a helyi erők nem korrupt részével szövetségben egy fél országot behálózó bűnbanda felszámolásába kezd. A Reacher nagyszerűsége pont az egyszerűségében rejlik.

Egy pillanatra sem szeretne többnek látszani B-kategóriás akció-kriminél, viszont végig figyel rá, hogy a megtekintése közben jól szórakozzunk. Okosan adagolja a krimit, a thrilleres izgalmakat, a humort és minimális mennyiségben még romantikát is kapunk. Kifejezetten kedvez azoknak, akik imádják Stallone, Schwarzenegger, JCVD és Steven Seagal munkásságát: hősünk irreális mennyiségű fegyveres rosszarcúval végez, egy közepes magánhadseregnyi bűnöző áll vele szemben, de még ez is kevés ahhoz, hogy megállítsák.

Ahogy az akciójelenetek, úgy a krimiszál is túlzásokkal operál: vicces hallgatni emberünk elképesztően kifacsart okfejtéseit arról, hogyan jött rá a dolgokra. A Reacher ebben a formában kifejezetten szerethető alkotás. Nyers, egyenes, nem köntörfalaz, és tudja, mire van szüksége a rajongóknak.