SOROZATDARÁLÓ: Egy csepp vér – és egy nagy rakás hazugság

Amanda Seyfried

A lapokban sokáig csak női Steve Jobsként emlegetett Elizabeth Holmes története az egyik leghíresebb startup siker- és bukástörténet. A kibukott című sorozat szerencsére azoknak is tud újat mondani, akik annak idején követték az üggyel kapcsolatos híreket.

Elizabeth Holmes sztorija hihetetlenül izgalmas, amit az is bizonyít, hogy Hollywoodban egyszerre kezdtek el dolgozni egy sorozat- és egy filmváltozaton. Az utóbbi végül ott csúszott el, hogy a főszerepre kinézett Jennifer Lawrence inkább babázni ment. A sorozat viszont elkészült, még ha egy utolsó pillanatos főszereplőcserét (Kate McKinnon helyett Amanda Seyfried ugrott be) valahogy túl kellett élniük. A Disney+ kínálatában látható nyolcrészes széria alapján kijelenthető, hogy Holmesék találmánya, az egy csepp vérrel rengeteg orvosi tesztre lehetőséget adó Theranos nem csalásnak indult, az csak később lett belőle. Elizabeth és munkatársai halálosan komolyan gondolták, hogy megreformálják az egészségügyet, csakhogy a találmányukkal már jócskán azelőtt a világ elé álltak, hogy valójában megbizonyosodtak volna arról, hogy az ötletük nemcsak papíron lehet működőképes.

A Theranos körül túl korán kialakult hírverés és az eredményeket követelő befektetők aztán olyan hazugságspirálba sodorták Holmest és a Theranos többi vezetőjét, amelyből már képtelenség volt jól kijönni, maximum egy újabb, még a korábbinál is nagyobb hazugsággal tudták elérni, hogy a lebukás időpontja kitolódjon. Illetve titkon – bár minden alap nélkül – azt remélték, hogy az így nyert idő lehetőséget ad arra, hogy a találmányuk egyszer csak működni kezdjen. Ma már tudjuk: nem így történt.

A kibukott című sorozat nagyon szórakoztató módon mesél arról, hogyan lesz egy Steve Jobs-rajongó lányból egy olyan startup cég tulajdonosa, amiért egy ponton megőrül a világ. A széria nemcsak Elizabeth Holmesról fogalmaz meg komoly kritikát, hanem azokról a befektetőkről is, akik gyakorlatilag valós orvosi/szakértői eredmények nélkül, pusztán egy jó ötletet hallva és a jó designt látva öltek bele a Theranosba dollártízmilliókat, abban reménykedve, hogy egy jó startup gyorsan meg tudja többszörözni a belefektetett pénzt. Holmes és társai ugyan hazudtak, de a hazugságuk viszonylag átlátszó volt: a befektetőket nagyobb részben verte át a saját határtalan kapzsiságuk, mint Elizabeth Holmes.
A Mamma Mia! filmekből ismert Amanda Seyfried valósággal eltűnik a szerepben, tökéletesen hozza azt a merev, különc karaktert, akit a híradásokban láttunk, és még Holmes apró furcsaságait (például az egyedien béna táncmozdulatait, a hanghordozását…) is tökéletesen levette. Nem lennék meglepve, ha ezért a teljesítményért járna egy Emmy-díj.

A kibukott pompás látlelet az emberi kapzsiságról és arról, hová vezet, ha a saját érdekeinket folyamatosan hazugságokkal próbáljuk képviselni. Megmutatja, hogy a hazugságoknak, a hatalomnak és a (látszat)sikernek milyen személyiségtorzító hatása van, ráadásul lendületesen, szórakoztatón, stílusosan mesél, és még a társadalomkritikai él sem hiányzik belőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?