Oroszállóvá tenni Európát

Ennek ellenére – ahogy Radek Sikorski, Lengyelország korábbi külügyminisztere rámutatott –, nehéz elképzelni olyan kompromisszumot, amely lehetővé tenné a békét.Ha Vlagyimir Putyin orosz elnök azt akarja, hogy Ukrajna „el nem kötelezett” maradjon, ki kell vonulnia Ukrajna teljes területéről, ami gyakorlatilag egyet jelentene a vereség elismerésével. Ez nyilvánvalóan nem tárgyalási alap a számára. Hasonlóképpen: erősen valószínűtlen, hogy Zelenszkij fontolóra venné bármilyen ukrán terület átengedését, hacsak az országának nem ajánlják fel a NATO-tagságot. Mivel ezek a forgatókönyvek továbbra is valószerűtlenek, okkal számíthatunk egy hosszan elhúzódó konfliktusra.

Miután az orosz katonai győzelem esélye elillant, Putyin az Ukrajnát támogató és ellátó nyugati koalíció egységének a megtörésére fordította a figyelmét. Egy „omnikonfliktusban” érdekelt, amely túlmutat a csatatéren, és magába foglalja az Európai Unió elleni sokoldalú offenzívát is. Például az Ukrajnában alkalmazott orosz terrorista taktikák, köztük a polgári infrastruktúra, azon belül is az erőművek elleni közelmúltbeli sorozatos támadások nyilvánvalóan arra irányulnak, hogy az ukrajnai életet egyre elviselhetetlenebbé tegyék, és újabb menekülthullámot generáljanak az uniós országok felé. Az ukránok 30%-a már most munkanélküli, és Zelenszkij arra kérte a menekülteket, hogy ne térjenek vissza ezen a télen – ami elég baljós jel.

A hazáját idén elhagyni kényszerült 14 millió ukrán a legnagyobb menekülttömeg Európában a második világháború vége óta. Az EU-ba menekült 8 millió fő mellett a 2015-ös „menekültválság” ma már csak bemelegítésnek tűnik. Lelkesítő volt látni az európaiak nagylelkűségét az ukrán menekültekkel szemben. De vajon meddig tart ki ez az állapot?
Nézzük például Lengyelországot: a menekültek száma olyan magas – az ország pillanatnyi népességének 8%-a lengyel területen kívül született –, hogy egyes kommentátorok mára „kétnemzetiségű országnak” nevezik. Nem mellékes tény, hogy egy korábban jellemzően a kivándorlással tapasztalatot szerzett ország vált bevándorlási célponttá, ennek az átalakulásnak pedig mélyreható következményei lesznek. Lengyelország már több mint kétszer annyit költött a menekültek befogadására, mint amennyi katonai, pénzügyi és humanitárius segélyt nyújtott Ukrajnának. És nincs egyedül. Németország mára több mint egymillió ukránt fogadott be.

A migrációs fegyveren túl Putyin továbbra is energiaellátást fogja használni a nyugati elszántság gyengítésére, míg a nemzetközi politikai befolyása megerősítésére az élelmiszer- és műtrágyaellátást veti be. Az Economist friss elemzése azzal számol, hogy a Putyin energiaháborúja által kiváltott áremelések több mint 100 000 többlethalálozást okozhatnak Európa-szerte ezen a télen – ez a szám pedig valószínűleg nagyobb, mint az eddigi összes harctéri áldozat száma.

Ráadásul az infláció, ami Putyin európai energiaháborújának közvetlen következménye, világszerte hozzájárul a politikai instabilitáshoz: tovább feszíti azokat a gazdaságokat, amelyeket amúgy is nyomott az alacsony növekedés, a munkaerőhiány és a folyamatban lévő kereskedelmi konfliktusok hatása.

Az energiaháború hatásának fokozása érdekében az orosz elnök továbbra is szabotázst és kibertámadásokat alkalmaz a kritikus infrastruktúrák, például csővezetékek, tenger alatti kábelek, vasutak és kommunikációs hálózatok lerombolására. Mindemellett fokozni fogja az erőfeszítéseit, hogy a saját befolyásának kiterjesztése érdekében elvonja a nyugati döntéshozók figyelmét olyan problémás régiókról, mint a Nyugat-Balkán, a Közel-Kelet és Afrika.

Ezek a machinációk inkább politikai, mint gazdasági haszonnal kecsegtetnek. Putyin úgy véli, hogy a győzelemhez vezető legjobb – és talán egyetlen – út a nyugati egység megtörése. A közösségi médiát elárasztó dezinformációk és egyéb trükkök révén a Kreml minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál, hogy beavatkozzon az európai politikába, és szétfeszítse a potenciális transzatlanti törésvonalakat.

A transzatlanti egység kulcsfontosságú volt és a jövőben is az marad Ukrajna túlélése – és tágabb értelemben Európa biztonsága – szempontjából. De nyilvánvaló, hogy egyre nagyobb nyomásnak lesz kitéve. Az Egyesült Államokban mind a jobb-, mind a baloldali politikai erők sérelmezik, hogy országuk aránytalanul nagy pénzügyi áldozatot vállal az európai és az ukrán biztonság oltárán. Ráadásul mély egyet nem értés uralkodik az ukrajnai konfliktus „végjátékát” illető kérdésekben: minek kellene következnie, ha Ukrajna sikeresen vívná meg a háborút?

Ahhoz, hogy ellen tudjon állni a Kreml sokszintű támadásának, az Európai Uniónak nemcsak a saját egységét kell megőriznie, hanem – tudva az árat – fokoznia kell Ukrajna támogatását, nem mellesleg pedig el kell kezdenie egy közös, hosszú távú Oroszország-politika kialakítását. Ez nem lesz könnyű, tekintettel a tagállamok közötti bizalom alacsony szintjére az adott kérdésben.

Ennek a közös politikának az a minimális alapvetése, hogy a nyugat-európai országoknak fel kell adniuk az Oroszországot is magában foglaló európai biztonsági rendszer kiépítésének az álmát. Ezen a ponton stabil európai rendet csak Putyinnal szemben lehet elérni, nem pedig vele partnerségben. Ugyanakkor az olyan frontvonalban fekvő országoknak, mint például Lengyelország, el kell fogadniuk, hogy még az önmagát Oroszországgal szemben pozicionáló európai biztonsági rendszernek is fenn kell tartania a diplomáciai csatornákat bizonyos kérdésekben.

Az eszkalációnak és a diplomáciának egyaránt fontos szerepe van abban, hogy a közvélemény továbbra is támogassa az Ukrajnának nyújtott segélyeket és az Oroszország elleni szankciókat, különösen azokban az országokban, amelyek kevésbé érzik magukat a Kreml által közvetlenül fenyegetettnek. Az EU-nak átfogó szakpolitikai csomagra van szüksége, amely az energiától és a migrációtól kezdve a kritikus infrastruktúráig és a belpolitikai kérdésekig mindenre kiterjed – hogy megvédje magát Putyin omnikonfliktusával szemben. Az európaiak korábban nem tapasztalt módokon fogtak össze, hogy szembe tudjanak nézni a Covid-19 okozta válsághelyzettel. Most ugyanezt kell tenniük, hogy kialakuljon egyfajta nyájimmunitás az orosz agresszióval, nyomásgyakorlással és machinációkkal szemben.

Mark Leonard
A szerző az Európai Külkapcsolatok Tanácsának igazgatója

©Project Syndicate