Nepál, Katmandu. 2073. Poush 10.

Korán indultunk Bengaluruból, Mónikával nem is nagyon búcsúzkodtunk, mert ő is hivatalos volt Kalkuttába a KIPAF-ra. A repülőtársaságokkal nem volt jó tapasztalatunk. Szinte állandóan késtek, ráadásul addigra már a bőröndöm négy kerekéből kettőt elhagytak. Delhin keresztül repültünk Katmanduba. Az átszállásra bőven volt időnk, azt hiszem, öt óránk, így hát nem izgultunk. Pedig kellett volna. Egy dobásunk volt. Aznap lejárt a vízumunk. Mindenképpen el kellett hagynunk az országot.

Már Bengaluruban összeszedtünk pár órás késést, amit útközben tovább növeltünk, és hogy biztos legyen a káosz, pontosan akkor landoltunk, amikor a nepáli gépünk kigurult a felszállópályára. Bajban voltunk. Nem is sejtettük, mekkora bajban. Miután a csomagokkal együtt késő délután megérkeztünk a panaszirodához, már annyi ember volt ott, hogy alig fértünk be. Ez a helyiség volt az egyetlen, ahová beengedtek minket. Ugyanis már nem volt érvényes repülőjegyünk, és anélkül a delhi repülőtér épületébe sem engedtek be minket. Miután sorra kerültünk, és persze ez is beletelt legalább egy órába, már rég nem volt jegy a következő aznapi járatokra. Hiába mondtuk, hogy nincs vízumunk, el kell hagynunk az országot, és nem a mi hibánkból rekedtünk itt, konkrétan nem érdekelte őket. Veszekedtek már előttünk is, jó néhány utassal. Azt mondták, egyetlen lehetőség, ha veszünk egy újabb jegyet. A panasziroda mellett volt három utazási iroda. Természetesen jegy senkinél sem volt aznapra. Volt, aki fejenként 2400 euróért próbált ránk sózni businessjegyeket. Ennyi pénzt ha lett volna sem adtam volna egy jegyért. Semmi más ötletünk nem volt, mint folyamatosan reklamálni. Természetesen semmit sem voltak hajlandóak írásba adni, sőt semmilyen megoldást nem kínáltak a kialakult helyzetre. Az utolsó gép indulásáig már csak egy óránk volt. Ha nem leszünk rajta a gépen, elbúcsúzhatunk Indiától. Valószínűleg látszott rajtunk, hogy nagyon nagy bajban vagyunk, mert az egyik utazási irodából odaszóltak nekünk, hogy felszabadult két jegy, menjünk gyorsan, még elérjük a gépet. Olcsóbb volt, mint a mi eredeti jegyünk. Persze sose kaptuk vissza az elveszett jegy árát, de abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé. Már megindult a beszállás a gépbe, amikor odaértünk a kapuhoz. Nagy kő esett le a szívünkről. Katmandu! 2073 Poush 10., azaz 2016. december 26. 00:45. Megérkeztünk.

Nagyon késő volt már, mire a belvárosba, a szálláshelyünkre értünk. A hostel nagyon barátságos volt. Mivel előre értesítettük őket arról, hogy később érkezünk, ezért nem volt gond bejutni. Prithvinek is szóltunk, meg is beszéltünk egy másnapi ebédet. A találkozóig ki sem bújtunk az ágyból. A recepción kaptunk egy finom chait és némi internet-hozzáférést. Másnap délben Prithvi eljött értünk a szálláshelyünkre, és együtt elmentünk a közelben levő főtér egyik vendéglőjébe. Az egy évvel korábbi hatalmas földrengésnek még mindenhol látszottak a nyomai. Az ősi templomok és a gyönyörű, fából épült házak súlyos sebeket szenvedtek. Ebéd után Prithvi körbevitt minket a központban. Minden színes volt, nagyon aprólékosan díszítettek voltak a házak. Rengeteg szobor, szentély és por. De ez csak a felszín. Valahogy az emberek mentalitása volt más. Másként élték az életet. Nehéz messzemenő következtetéseket levonni a pár napos katmandui tartózkodásból. Itt az új évet baishakh hónap első napján ünneplik, amely a Gergely-naptárban általában április 13–15. között van. Persze tisztában voltak vele, hogy nálunk az új év még aznap éjjel be fog következni, pontosabban nálam, mert Nanxinak a kínai új év szintén más időpontban volt. Nehéz ezt követni. Mindenesetre engem nem zavart.

Mire befejeződött a találkozó, alig maradt időnk, hogy vegyünk egy kis üveg nepáli mustang brandyt és egy kis jaksajtot, és azzal ünnepeljük az újévet.
Kaptunk néhány ötletet, mit tudunk megnézni itt-tartózkodásunk alatt. A világ tíz legmagasabb hegycsúcsából nyolc itt van, Nepálban. De arra sem pénzünk, sem időnk nem volt, hogy megmásszuk az Annapurna harminc hegycsúcsa közül akár az egyiket is. Vagy elmenjünk a Mount Everest lábánál kiépített legendás alaptáborba. Maradt Katmandu, és az sem kevés. Mint megtudtuk, a mai Nepál területén, Lumbini megyében, Kapilavasztuban született Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha, azaz Buddha, valószínűsíthetően i. e. 563-ban.

A hinduizmus és a buddhizmus eredete is Észak-Indiában, az Indus-völgyben (mai Pakisztán) és Biharban (Északkelet-India egyik tagállama) van. Fokozatosan vált szét a két vallás, míg a buddhizmus a 11. századra Indiából majdnem teljesen el nem tűnt. Nepálban azonban a lakosság 9%-a ma is buddhista, és az egyik legszebb templomkomplexum a Swayambhunath, vagy másnéven a Majmok temploma is a buddhizmus egyik legismertebb szakrális központja Katmanduban. Ez volt az úti célunk az új év első napján. A templomhoz vezető út során végigmentünk Katmandu történelmi belvárosán és végigcsodáltuk azt a művészeti sokszínűséget és gazdagságot, amit a buddhizmus és a hinduizmus közösen alkotott az elmúlt néhány ezer évben. Az iszlámmal és a kereszténységgel ellentétben e két vallás nem akarta egymást és egymás kulturális emlékeit megsemmisíteni vagy egymás híveit áttéríteni egy másik hitre. Nepál alkotmánya ma senkinek nem ad jogot arra, hogy bárkit más vallásra térítsen. Ezt 2017-ben a törvényhozás tovább erősítette, amikor elfogadott egy szigorú áttérítésellenes törvényt.

Sajnos, lépten-nyomon találkoztunk a földrengés okozta sebekkel. A helyreállítás lassan ugyan, de haladt. Nagy élvezettel hallgattam az embereket az utcán. A nepáli nyelvet arra teremtették, hogy örömet okozzon az embereknek. Az árusok, a riksások, vendéglősök, munkások és az ország más területeiről érkező turisták ugyanúgy, mint a hivatalos szervek, mind ezt a nyelvet beszélték. Annyira megtetszett, hogy már a megérkezésünkkor utánanéztem az eredetének, és Prithvi (akinek a neve egyébként földet jelent) egyik költő barátjával is beszélgettünk erről. Nemcsak a nyelv zeneisége, de az írásuk is lenyűgözött. A nyelvük a hindi, urdu, bengáli, kasmíri, pandzsábi és még egy csomó más nagy nyelv mellett a cigánnyal egy nyelvcsaládba tartozik.
Közeledtünk a Majmok templomához, aminek több jele is volt. A Hampiból már ismert rézuszmajmok lógtak mindenhol, egyre több szerzetessel találkoztunk, szaporodtak az út menti szentélyek és a virágdíszek.

A templomokhoz hosszú lépcsősor vezetett, sok-sok pihenővel. A központi sztúpa fehérre meszelt kupolája és az abból magasba törő nirvána 13 szakaszát szimbolizáló toronyszerű építmény az egész Katmandu-völgyből jól látható. A komplexum tele van szakrális emlékkel. Ahogy felértünk a domb tetejére, egy hatalmas aranyozott vadzsra fogadott minket. A legnagyobb, amit valaha láttam. Szinte minden buddhista templomban, szentélyben, emlékhelyen, a világ minden pontján találkozhatunk vadzsrával, ezért kapott szócikket is. Elhaladva a két oroszlán mellett, amelyek a templomokat őrzik, sajnos jól láthatóvá váltak a földrengés okozta károk; a sztúpa szerencsére sértetlen maradt. A Majmok temploma a buddhizmus második legfontosabb emlékhelye. Valamikor az 5. század elején építették, de egyes mítoszok szerint Asóka császár i. e. a 3. században már emelt itt templomot, amit később leromboltak. A buddhista rituáléknak megfelelő módon az óramutató járásával ellenkező irányba körbejártuk a sztúpát, miközben sorban pörgettük meg a rengeteg bronz imamalom kerekét. Mi nem ismételgettük a kerekeken szereplő, mágikus erővel bíró Om mani padme hum mantrát, viszont az ide érkező zarándokok reggeltől estig mantráznak. Ettől eleve átszellemült hangulata van a helynek, miközben rengeteg majom futkározik, ugrál, pihen, vagy csak figyel a Buddha-szobrokon, a vadzsrán vagy éppen a sztúpán.

Sztúpa
A buddhista építészet egyik jellegzetes formája. Egyike a legrégebbi buddhista vallási építményeknek, kezdetben egyszerű földhalom volt, amelybe Buddha ereklyéit temették. A legenda szerint Buddha halála után a testét elhamvasztották, és a hamvait nyolc sztúpába osztották szét. Az i. e. 3. században Asóka császár felnyittatta ezeket a sztúpákat, és a hamvakat szétosztotta az általa építtetett több ezer sztúpában.

Ránk esteledett a Majmok templomában. Ennél szebb helyet el sem lehet képzelni naplementének. A Himalája lábánál, a buddhizmus második legfontosabb szent helyén, mantrázó zarándokokkal és rézuszmajmokkal körülvéve. Elementáris ereje volt annak a pár percnek.

Másnap Prithvivel és Saur­gangával töltöttük a fél napot. Ismerkedtünk a nepáli konyhával, a fűszerekkel és édességekkel. Egyik kedvencem a lakhmari lett, ami nagyon hasonlít a csörögefánkra; úgy is készül, csak itt fűszeresebb, és ezerféle formában készítik. A tibeti vaj és a fűszerek teszik az ízét gazdagabbá. A szinotibeti nyelvcsoporthoz tartozó, Nepál őslakosainak számító névariak specialitása ez a finomság. A jaktejből készült sajtokat, túrót, vajat már ismertük a Himalája kínai oldaláról, Shangri-lából, ezért itt is bátran kóstolgattuk. Nagyon gyorsan elrepült az a pár nap, amit ott töltöttünk. Rengeteg pozitív energiával, új baráttal és nepáli fűszerekkel gazdagodva indultunk vissza Indiába. A repülőgépből készítettem egy csomó fényképet, hátha sikerül a Mount Everestet is lencsevégre kapnom, vagy valamelyik nyolcezer méteres hegyet. Fogalmam sincs, hogyan azonosíthatnám be bármelyiket is. Esélyes, hogy az Annapurna régió valamelyik csúcsa rajta van a fotókon, hiszen Pokhara fölött elrepültünk, ahonnan mindössze 30 kilométerre nyúlnak Annapurna első nyolcezres csúcsai.

Juhász R. József

(Részlet a Kalligram Kiadónál tavasszal megjelenő Egy performer élete című könyvből.)