Mit várhatunk Trumptól?

Trump a 2016-os elnökválasztás előtt egyebek között azt ígérte, hogy falat emel az egész mexikói határra, és azt a mexikóiakkal fizetteti meg, meg azt, hogy megszünteti az Obamacare néven elhíresült, elődje által elfogadott, az egészségbiztosítást kiterjesztő törvénycsomagot. Köztudott, hogy egyik ígéretét sem váltotta valóra, ahogy az is, hogy a híveit ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarta abban, hogy újra meg újra rá voksoljanak. A határkerítés (és nem fal) fokozatosan épült tovább Trump hivatali ideje alatt, ahogyan elődjei meg utódjai idején is, persze a mexikóiak egy pesót sem fizettek érte. Sőt, a bevándorlással szembeni retorikai keménykedés a gyakorlatban azt takarta, hogy Trump (első) hivatali ideje alatt kevesebb illegális bevándorlót deportáltak az USA területéről, mint Barack Obama első vagy második elnöki ciklusa idején.

Donald Trump a kampány alatt most 15–20 milliónyi illegális bevándorlót emlegetett (a hivatalos becslések ennél alacsonyabb számot, 11–12 milliót jeleznek), akiket mind deportálna. Az óriási méretű akció gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és előre borítékolható, hogy annyira fog teljesülni, mint korábban a mexikói határra ígért fal. Azonban azzal azért reálisan számolhatunk, hogy megpróbálják majd felpörgetni a deportálások ütemét, és tovább erősödhet a mexikói határ védelme. Azért, mert a kampányban visszatérően és hangsúlyosan szerepeltek az ehhez kapcsolódó ígéretek.
Ha más, hasonlóan hangsúlyos lépéseket is számba veszünk, legalább a várható gazdaságpolitika területén kirajzolódik egy kép. Persze más területeken, főleg a külpolitikában jóval nagyobb a bizonytalanság, és általában is fennáll a teljesen kaotikus kormányzás veszélye, amelyben az egymást gyorsan váltó Trump-kedvencek meg az éppen felülkerekedő érdekcsoportok ide-oda rángatják majd a kormányrudat.
A mindent elemésztő káosz tehát reális szcenárió, de legalább ennyire esélyes a főbb várható politikák ismeretében felvázolható legvalószínűbb forgatókönyv. De újra hangsúlyozzuk: ez csak a gazdaságpolitikára (lehet) érvényes.

Trumponomics bevándorlók nélkül?

A deportálások mellett a gazdaságpolitikát hangsúlyosan formáló további várható lépesek közé tartoznak a belengetett vámháborúk, a várható adócsökkentések, a deregulációs hullám, a független központi bankra nehezedő nagyobb nyomás, valamint a felelőtlen költségvetési politika folytonossága. Jórészt ezek kombinációjából állhat össze a Trump-korszak gazdasága. Egyenként is megér mind egy rövid elemzést.
Kezdjük a sort a bevándorlókkal. Hivatalos becslések szerint 2023-ban 29,1 millió külföldön született egyén, vagyis bevándorló volt része az amerikai munkaerőnek, az összes dolgozó 18,6%-a, vagyis a foglalkoztatottak csaknem ötöde. Bár a többségük legálisan tartózkodott az országban, érdemes a teljes képet nézni, már csak azért is, mert a legális bevándorlás az illegálisnál jóval könnyebben csökkenthető. Míg Trump első ciklusa alatt képtelen volt érdemben lefaragni az illegális bevándorlók számát, a legális bevándorlást (az ún. zöld kártyák kiadását) drasztikusan visszafogta. Érdekességként meg kell jegyezni, hogy pontosan ez az, amit a mögötte álló üzleti körök, ide értve a szilícium-völgyi technológiai óriásokat is, nagyon szeretnének elkerülni.

Az amerikai gazdaságnak normál üzemmódban egyszerűen szüksége van legalább évi másfél–két milliónyi új bevándorló munkásra – jöjjenek bár legálisan vagy papírok nélkül. Az elmúlt évtizedekben az a gyakorlat alakult ki, hogy ha az illegális bevándorlót nem kapták el a mexikói határon vagy annak közvetlen közelében, majd nem követett el bűncselekményt, akkor nagy eséllyel az országban maradhatott. Az, hogy a hatóságok az ország belső területein rendszeresen kivonuljanak a munkahelyekre, és megpróbálják összefogdosni, majd hazadeportálni a papírok nélküli dolgozókat, szinte ismeretlen gyakorlatnak számított – a munkáltatók nagy megkönnyebbülésére. Becslések szerint tavalyelőtt 8,3 millió illegális bevándorló dolgozhatott Amerikában, a teljes munkaerő 5,2 %-a. Tipikusan olyan ágazatokban, mint az építőipar, a vendéglátás, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az ételkihordás és csomagszállítás, valamint gyakran közülük kerülnek ki a háztartási kisegítők is. Nyilvánvaló, hogy ezek az ágazatok összeomlanának az illegális bevándorlók hiányában.
Persze nem eszik olyan forrón a kását. Az amerikai bevándorlási bíróságok perhátraléka a 4 millió ügyet közelítette tavaly, egy ügy átlagosan 3 év után került bíróság elé, s a döntés után, ugye, jöhet a fellebbezés az ítélet ellen. S ha van jogerős deportálási végzés, akkor elvileg még meg kellene találni a kiutasított külföldit. Ami azért sem egyszerű, mert kis túlzással az ország fele – (jórészt demokrata vezetésű) városok, megyék, sőt egész államok – nem működik együtt a szövetségi hatóságokkal bevándorlási ügyekben. Természetesen kevés a határőr, a belbiztonsági dolgozó, az adminisztratív dolgozó, nem elégséges az őrizetbe vetteknek fenntartott cellák száma stb. Ezért is nagyon szkeptikusak a megfigyelők Trump grandiózus ígéreteivel kapcsolatban. De még így is valószínű, hogy csökken a bevándorlás, szigorodik a végrehajtás, több embert és forrást fognak bevetni, akár a Nemzeti Gárdát és a hadsereget is, a bevándorlási probléma kezelésére. Az alkotmányos kereteken belül, vagy akár azokat feszegetve, megkerülve.

Trump vámháborúi

A másik leghangsúlyosabb terület, ahol a hatalmas várakozások azonnali akciót vetítenek előre, a kereskedelmi háborúk kirobbantása. A Trumptól megszokott koreográfia mentén zajlanak a dolgok: az intézményesített kapcsolatokkal szemben előnyben részesíti az alkalmi alkudozást, hisz mindig is ő tudta a legtöbb üzletet kötni; a szövetségeseivel szemben ugyanazt a politikát alkalmazza, mint az ellenfeleivel; és nincsenek morális fenntartásai, sem az elvekben, sem a szabályalapú világrendben nem hisz. Így nemcsak Kína nem fogja megúszni a magasabb védővámokat egy sor termékre, hanem az Európai Unió vagy Kanada és Mexikó sem. A kérdés inkább az, hogy milyen termékcsoportokra milyen nagyságú vámokat fog alkalmazni milyen hosszú ideig mely országokkal szemben.
A kampány során sok minden elhangzott: 10–20 százalékos általános vámtarifa minden behozott termékre, 60 százalékos védővám a Kínában gyártott, sőt 100 százalékos a Mexikóban előállított termékekre... Ezek példátlanul magas vámok lennének, de nyilván tudjuk, hogy egy dolog a kampány, más dolog a választások utáni valós politika. Ami viszont része lehet a bazári alkudozásnak, az az egyes területek összekapcsolása. Például, ha Mexikó vállalja, hogy visszafogadja az Egyesült Államokból kitoloncolt illegális bevándorlókat, nem csak a saját állampolgárait, illetve jelentősen csökkenti az amerikai határra eljutók számát, akkor lehet, hogy nem kell olyan magas vámokkal szembesülnie. Ha Európa több amerikai terméket, például cseppfolyósított földgázt vesz, akkor lehet, hogy nem kap a nyakába akkora vámokat. És így tovább. Persze kérdéses, hogy az ilyen bonyolódó konstrukciók mellett sikerül-e rendszert alkotni, vagy káoszba fulladó kardcsörtékbe rántják az egész világgazdaságot.

Az már elmondtuk, hogy a milliós nagyságrendű deportálások a várható akadályok miatt nagyon valószínűtlennek tűnnek. Beleütközhetnek az államok, a régiók, a bíróságok ellenállásába, a szövetségi hivatalok és ügynökségek erőforrásainak végességébe, a törvényhozás mindkét házát megbénító csoport- és lobbiérdekekbe stb. Ehhez képest jóval nagyobb az esély a vámok kivetésére. Bár valószínűleg ehhez is kongresszusi jóváhagyás kell, de azt egyrészt könnyebb megszerezni, másrészt pedig, ha már egyszer megvan a döntés, sokkal könnyebb lesz végrehajtani.
A képzeletbeli skálán ennél is egyszerűbb lesz elfogadtatni – értsd: a republikánus kongresszusi többséggel megszavaztatni – Trump 2018-as adócsökkentéseinek meghosszabbítását, esetleg más további adóváltoztatásokat. És nyilván az új elnöknek ott lesz a legkönnyebb dolga, ahol elég felülírni a korábbi elnöki rendeleteket, és még a törvényhozás belegyezése sem szükséges. Így gyorsan kukázható a Biden-adminisztráció rendelete az elektromos autók támogatásáról, és viszonylag egyszerűen haladhat a deregulációs politika is, már amennyiben a szövetségi szintű bürokráciát és szabályozást kell megvagdosni, ami ugyebár Elon Musk feladatköre lesz. A szövetségi költségvetési kiadások drasztikus lefaragása már jóval nagyobb kihívás, mivel számos csoportérdeket sértene, és ezért politikailag nehezen vállalható. Sokkal kényelmesebbnek és reálisabbnak tűnik, hogy tovább folytatódik az elmúlt években már megszokottá vált fiskális alkoholizmus állapota: az állandósult hatalmas államháztartási hiány és a tovább dagadó, már így is óriási államadósság. Ami persze a végtelenségig nem fenntartható, de ebben a kormányzati ciklusban talán még igen.

Tegyük újra naggyá az... inflációt!

Felmerül a kérdés, a várható lépéseknek milyen gazdasági következményei lesznek Amerikában és a világban. A várt hatások közül elsősorban a gazdasági növekedés, a bérek és jövedelmek emelkedése következhet be, míg a nem várt mellékhatások közül a legfontosabb rizikó az infláció megugrása lehet otthon, és a világkereskedelem jelentős visszaesése globális szinten. Ehhez hozzá lehet tenni, hogy a kedvező hatások várhatóan egyenlőtlenül fognak eloszlani, és aránytalanul nagy mértékben a vagyonos, magas jövedelmű amerikaiaknak fognak kedvezni.

Ide vágó érdekes adalék, hogy a második Trump-kormányzat minden idők leggazdagabb adminisztrációja, legalább 13 dollármilliárdossal – és természetesen az első Trump-adminisztráció áll a második helyen a képzeletbeli ranglistán. Becslések az alakuló kormányzat összvagyonát legalább 460 milliárd dollárra teszik, ebből bő 400 milliárd a Tesla- és SpaceX-vezér, X-tulajdonos Elon Musk vagyona, aki egyben a világ leggazdagabb embere is. De nélküle is a 2. Trump-kormány lenne a leggazdagabb, hiszen dollármilliárdos Scott Bessent leendő pénzügyminiszter, Howard Lutnick, a kereskedelmi tárca várományosa, Linda McMahon oktatási miniszter, számos nagyköveti pozícióba jelölt Trump-szövetséges, és természetesen maga a régi-új elnök, Donald Trump is. Csak a miheztartás végett említsük meg, hogy a távozó Biden-adminisztráció vagyonát 118 millió (tehát millió, és nem milliárd) dollárra becsülték. Ez minőségi ugrás, és az is példátlan, hogy Amerika és a világ leggazdagabb embere része a kormányzatnak. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy Henry Ford, John D. Rockefeller vagy Andrew Carnegie a kormányzat részévé váljon. Nyilván a szupergazdagok Muskkal az élen saját vállalataik számára hozhatnak kedvező döntéseket – ezt nem olyan régen még komoly összeférhetetlenségnek tekintettük volna. A milliárdosok sorát a volt elnökjelölt Vivek Ramaswamy zárja, akinek pont 1 milliárd dollár a becsült vagyona, és Elon Musk mellett fogja vezetni a kormányzati hatékonyságért felelős új hivatalt (DOGE – Department of Government Efficiency).
Ha az adócsökkentések, a dereguláció, a vállalkozóbarát intézkedések elvezetnek a nagyobb növekedéshez, felpörgetik a fogyasztást, tovább emelik a részvényárfolyamokat, akkor a többletjövedelmek aránytalanul nagy része fog a leggazdagabbaknál landolni, köztük a kormányzati szereplőknél. Viszont félő, hogy a középosztálytól lefelé a jövedelemnövekedés nagy részét vagy akár egészét elviheti a megnövekedett infláció. A bevándorlás korlátozása és a deportálások felpörgetése vélhetően csökkenti a munkaerő-kínálatot, ami az amúgy is alacsony munkanélküliséggel jellemezhető munkaerőpiacon erőteljes bérnövekedést generálhat. A vámháborúk során kivetett vámok minden importált terméket megdrágítanak, és beépülnek az összes olyan áru árába, amelyek behozatalból származó inputokat is tartalmaznak. Az adócsökkentések révén több elkölthető jövedelem marad az embereknél, ennek részbeni elköltése további inflációt generálhat. Közben aligha várható, hogy a szövetségi állam érdemben spórolni tudna magán, így folytatódhat a költségvetési túlköltekezés annak inflációt és adósságot növelő hatásaival.
Ha ez nem lenne elég, Trump újra beleszállhat az amerikai központi bank vezetésébe, agresszívabb kamatvágásokat követelve. Ha Jerome Powell, a Fed jelenlegi elnöke ellenáll, akkor megpróbálhatja hivatali idejének vége (2026 május) előtt elmozdítani és lojálisabb jelölttel felváltani. Ha ez nem is sikerül, akkor sem tesz jót az amerikai gazdaság megítélésének az állandó konfliktus az elvileg politikától független, tisztán szakmai alapon irányított jegybankkal. Mivel az amerikai infláció a tavalyi év végén beragadni látszott 3% környékén, a jegybank aligha fog sietni a további kamatcsökkentésekkel, viszont Trump valószínűleg pont ezt fogja erőltetni.
Mindent összevetve, a közös pont Trump gazdaságpolitikai elképzeléseiben az, hogy egyenként is inflációt generálnak, és félő, hogy egymással párhuzamosan alkalmazva a hatások még fel is erősítik egymást. Ami a világgazdasági hatásokat illeti, szakértők főleg a vámháborúktól rettegnek. Amíg a Kínával szembeni vámok részben még indokoltak is lehetnének, a szellemi tulajdon semmibe vétele, a kínaiak protekcionista intézkedései, illetve a burkolt állami támogatások miatt, addig ez nem áll fenn a többi országgal szemben. De sajnos most is az várható, hogy Trump hasonlóan fog bánni az ellenfeleivel, mint a szövetségeseivel, és senki sem ússza meg a védővámokat. Erre a világgazdaság valamennyi szereplője rá fog fizetni, mindenki számára káros lesz az intézkedés, ide értve az amerikai cégek többségét is, a fogyasztókról nem is beszélve. A kérdés csak az, hogy végül milyen vámokat vezetnek be, ezek milyen ellenintézkedéseket váltanak ki, és mindez mennyire veti vissza a nemzetközi kereskedelmet. Vagyis, lényegében csak a károk mértéke tisztázatlan egyelőre.

Kiengedik a palackból a mesterséges intelligenciát?

A deregulációs politika szükségességét kevesen vitatják, és az elemzők általában hozzáteszik, hogy az Európai Unióban sokkal nagyobb szükség lenne rá, mint Amerikában. Van azonban egy terület, ahol az iparági szakértők egyre nagyobb része, köztük a technológia alapítóinak tartott mérnökök követelik az erőteljesebb szabályozást, ez pedig a mesterséges intelligencia (MI). A Trump-adminisztráció eléggé megosztott a kérdésben, míg Musk korábban figyelmeztetett az MI veszélyeire, Vance alelnök túlzottnak tartotta az aggályokat. Az idő sürget, mivel legfeljebb egy-két év kérdése, hogy az MI meghaladja az emberi képességeket, és ha továbbra is az eddigi tempóban fejlődik, akkor sokszorosan fogja felülmúlni azokat. A technológia teljesen kicsúszhat az emberiség kezéből, a következmények beláthatatlanok. Közben tízmilliárdok ömlenek az egymással versengő amerikai technológiai cégekbe, amelyek mind a saját MI-verzióikat fejlesztik, attól tartva, hogy elvesztik a jövőbeli hatalmas piacból a részesedésüket. Ha mi leállunk, akkor a konkurencia vagy Kína nem fog, és övék lesz a piac – ez vezérli a szédítő fejlődést, és jelenleg megbecsülni is nehéz, hogy az egész hová vezet.
Az mindenesetre nem sok jóra enged következtetni, hogy a nagy techcégek vezetői sorra próbálnak Trumpnak kedveskedni, a Facebook-alapító Mark Zuckerberg például nemrég bejelentette, hogy megszüntetik a tényellenőrzős programjukat, ami lényegében az álhírek, összeesküvés-elméletek és gyűlöletbeszéd előtt tárja ki a kapukat. Az új korlátok felállítása helyett így az eddigieket is lerombolják.

Amikor Fico és Orbán arcára fagyhat a mosoly

Végül azzal is érdemes foglalkozni, hogy milyen hatással lehet Trump politikája szűkebb régiónkra. Bár a magyar és a szlovák miniszterelnök hangosan ünnepelte Trump megválasztását, paradox módon az egész Európai Unión belül ezt a két országot ütheti meg a legkeményebben a trumpi politika.
Szlovákiát elsősorban azért, mert nagyon nyitott gazdaság, amelyben nagyon magas az autóipar részaránya, azon belül is jelentős arányban képviseltetik magukat azok a prémium típusok, amelyeknek fontos felvevőpiaca az Egyesült Államok és Kína. Az Amerikába irányuló autóexport tekintetében a szlovák gazdaság kitettsége nagyobb, mint Mexikóé, és GDP-arányosan természetesen a szlovák autókivitel a legmagasabb az egész unióban, akár az USA, akár Kína a fő célország. Egyben Szlovákiában a legmagasabb az autóiparban dolgozók aránya is az EU-ban. Az EU–USA–Kína háromszögben kialakuló külkereskedelmi háború a már meglévő, vagy netalán tovább emelkedő autóipari védővámokkal ezért komoly károkat okozhat.
Magyarország hasonlóan érintett, még ha kisebb mértékben is, de itt további rizikós tényezőt jelentenek a Kínával ápolt szoros kapcsolatok, illetve a kínai befektetések nagy súlya az elmúlt években az elektromos autók és a hozzájuk tartozó akkumulátorok területén. Ezért az ünneplő vezetőknek nagyon gyorsan az arcára fagyhat a mosoly, ha Trump legalább részben megvalósítja belengetett terveit, főleg a vámháború kirobbantását.

Gál Zsolt
A szerző politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója