Mit kell tennie Liz Trussnak?

Trussnak mindössze két éve és pár hónapja van hátra az újabb általános választásig. A túléléshez politikai kihívások hosszú sorával kell megküzdenie, egyesítenie kell mélyen megosztott pártját, és a közvélemény nagyobb részét is a maga oldalára kell állítania. Figyelembe véve, hogy hivatali elődjét két és fél évvel a 80 fős többség megszerzése után menesztették, nem lesz könnyű dolga.

Miközben Truss a Konzervatív Párt 180 000 fős tagságának udvarolt, modern Margaret Thatcherként prezentálta magát, olyan vezetőként, aki az alacsonyabb személyi és társasági adókat és általában a kevesebb szabályozást támogatja – ez a klasszikus jobbközép recept a gazdasági növekedés fellendítésére. Ám az Egyesült Királyság lakosságának ennél sokkal több égető problémával kell szembenéznie. Idővel elválik, hogy Truss betartja-e az ígéreteit, avagy képes lesz-e betartani az ígéreteit, illetve egyáltalán: be kellene-e tartania mindazt, amit megígért.

Amint arra számos politikai elemző utalt, Truss teljesítményét és politikai jövőjét rendkívül rövid távon fogják megítélni. Nyugodtan elfelejthetjük az „első 100 nap” szokásos türelmi idejét; az új miniszterelnöknek azon kell gondolkodnia, hogyan tud érvényesülni az első hónapban.

Liz Truss 2010 óta szolgált különböző kormányzati szerepekben, ezek alapján elmondható, hogy az egyik legfőbb jellemzője az alkalmazkodóképesség. Miután a brexitkampányban előbb a maradás mellett érvelt, utóbb oldalt váltott, és sikerült megtartania a pozícióját két erősen brexitpárti kabinetben, először Theresa May, majd Johnson irányítása alatt.

A brit konzervatívok vezetéséért folytatott kampányban ismét bizonyította az alkalmazkodóképességét. Amikor megkérdezték tőle, hogyan kezelné az idei energiaválságot és a megélhetési költségek növekedését, Truss többször is arra utalt, hogy nem támogatja az osztogatást. A szavazás előtti utolsó interjújában azonban jelezte, hogy egy héten belül konkrét politikai választ ad a kérdésre, és a pletykák szerint az energiaárak befagyasztását tervezi. Ez a politika nemcsak további 100 milliárd fontba kerülne a kincstárnak, hanem történetesen ez az a megoldás, amit a fő ellenzéki pártok egész nyáron szorgalmaztak.

Az energiaárak befagyasztása egyértelműen nagy költségvetési kockázatokkal jár, különösen, ha Truss továbbra is csökkenteni kívánja a társadalombiztosítási tarifákat, törölni szeretné a társasági adó tervezett emelését, és a védelmi kiadásokat a GDP 3 százalékára akarja emelni. Politikailag azonban valószínűleg ez az okos dolog, ha jó lépéssel akar indulni.

Truss rugalmasságról tett tanúbizonyságot akkor is, amikor utolsó kampányinterjújában megkérdezték a kamatokról és a brit jegybankról. Miután a kampányban végig szidalmazta a Bank of Englandet, és arra utalt, hogy a mandátuma megváltoztatását szorgalmazza, legutóbb sokkal konvencionálisabb választ adott, ami azt sugallta, hogy nem az ő dolga a megfelelő kamatszint kommentálása (amiről a független központi bank feladata döntésteni). Egyebek mellett ennek köszönhetően pártvezetői győzelme előestéjén sokkal „miniszterelnökibbnek” tűnt, mint korábban bármikor.

De ha Liz Truss azt akarja, hogy a választópolgárok úgy tekintsenek rá, mint  alkalmas vezetőre, aki megérdemli, hogy 2024 végén (vagy ha a helyzet úgy hozza, korábban) újraválasszák, jóval többet kell tennie, mint hogy egyszerűen alkalmazkodóképes marad. El kell fogadnia a racionális elemzésekkel alátámasztott politikai álláspontokat, és ez szinte bizonyosan megköveteli, hogy feladja az alacsonyabb adókra és a deregulációra vonatkozó szűk kampányprogramját.

Ide tartozik, hogy Truss nem tud többséget szerezni a pártjának a következő általános választáson, ha nem nyer el néhány mandátumot a közép- és észak-angliai iparvidékek, valamint a Wales Red Wallnak nevezett, hagyományosan munkáspárti körzeteiben. Ezeknek a szavazóknak egészen más politikai preferenciái lesznek, mint az elhivatott Toryk kis csoportjának, amelyeket az új miniszterelnök maga mögött tudhat. Előbbiek közül kétségtelenül sokan támogatnák a több szabályozást és a magasabb adókat a közszolgáltatások javításáért.

Truss helyében nyitott lennék ezekben a kérdésekben. Továbbra is támogathatja az alacsonyabb adókat és a kevesebb szabályozást, de nem szabad hagynia, hogy ezek a preferenciák akadályozzák a szükséges lépéseket olyan azonnali problémák orvoslásában, amilyen a megélhetési költségek rapid növekedése. Ha őszinte, a konzervatív szavazóknak meg kell érteniük, hogy a jelen körülmények kényszerítőleg hatnak.

Persze, ha Truss az ország legsürgetőbb szükségleteit akarja kezelni, ahelyett, hogy egyszerűen a választók kegyét keresné, akkor határozottan a termelékenység növelésére kell összpontosítana, különösen azon a számos területen, ahol az tartósan gyenge. Ha sikerül neki, tovább maradhat pozícióban, mint Thatcher vagy Tony Blair.

Meglehet, hogy ez álom. De mivel csak most vág neki, még van remény. Napjaink egyre bizonytalanabbá váló világában előfordulhat, hogy Truss rugalmassága a nagy gazdasági változások és a kiszámíthatatlan geopolitikai fejlemények idején pontosan az, amire Nagy-Britanniának szüksége van.

Jim O’Neill
A szerző volt brit pénzügyminiszter, a Páneurópai Egészségügyi és Fenntartható Fejlődési Bizottság tagja

©Project Syndicate