M. Kovács Melinda: Nélkülözők

Rutinszerű, közös program volt a heti bevásárlás: kedd este, hattól fél hétig. Kevés kivétellel ugyanazon a helyen töltötték fel az otthoni készletet. A közepes méretű boltban ritkán rendezték át a polcokat, könnyedén átlátták a kínálatot. A férje unottan tologatta a kocsit, sürgette, ha válogatott. Láthatóan megkönnyebbült, amint kiléptek az ajtón.
Ezúttal egyedül és korábban érkezik, Bence két napja csak a mosdó ürügyén hajlandó kikelni az ágyból, legyűrte az influenza. A csomagtartóból két szatyor PET-palackot pakol az aszfaltra. Senki sincs az automatánál, mégis negyedórát vacakol a leadással, némelyik flakont a gép többször is visszadobja.
Érzi a pénztárca súlyán, hogy egy darab fémpénz sem maradt benne, pedig a kézi műanyag kosár szóba sem jöhet, még a gyümölcsnek is kevés. A reggeli káosz közepette fel sem merült, hogy apró helyett papírpénzt adjon inkább a gyereknek.
A kabátzsebébe nyúl, ott mindig akad egy kéteurós. Az ajtónál ücsörgő koldus reménykedve figyeli a kezét. Hónapok óta itt gubbaszt, az üzletvezető megtűri, amíg nem zaklatja a vevőket. Előtte a műanyag pohár szinte mindig üres, az emberek lehajtott fejjel sietnek el mellette vagy levegőnek nézik. Csak Klárika sajnálja meg időnként, ha délutános a pénztárban, zárás előtt pakol neki néhány túlérett banánt, máskor két-három kiflit, egy-két karika felvágottat vagy szalámit.
Előkerül az érme a zsebéből, eloldalog a koldus előtt, hogy kiszabadítson egy kocsit. Majd ha végez, a poharába dobja, a visszajáróból is tesz hozzá.
Elsőként a zöldséges polcokat járja körbe: krumpli meg hagyma mindenképp kell, fokhagymából már csak egy fej maradt, brokkolit is visz, most akciós. A koktélparadicsomnak ilyenkor már semmi íze, de a gyerekbe csak azt lehet belediktálni. A műanyag doboz miatt furdalja a lelkiismeret, a vászonszatyrokat megint otthon felejtette, kénytelen lesz hazavinni néhány műanyag zacskót. Valamibe raknia kell a gyümölcsöt, akkor is, ha ezzel rossz példát mutat Hannának. Az avokádót csak havonta egyszer engedi meg magának, a lánya a minap kérdőre vonta, tisztában van-e vele, milyen messziről jön, és mekkora az ökológiai lábnyoma. Akárcsak a mangónak, gondolja, ami legtöbbször még akciósan sem éri meg az árát, mire beérik, megbarnul, dobhatja a kukába. De ha biztosítani akarja a változatos étkezést, nem ehetnek egész télen almát.
Egyszerre nyúlnak a paprikáért. Az idegen kéz durva, a köröm alatt feketére színeződött a bőr. Ahogy megérinti, reflexszerűen rántja vissza a sajátját. A férfi nem figyel rá, a salátát nézegeti. Igénytelen negyvenes, arcát gondozatlan szakáll fedi, a homlokáig húzott kötött sapka alól bozontos szemöldök nyújtózkodik, a kabát és a farmer viseltes.
Az undor kesernyés íze kaparja a torkát: sietősen tolja át a kocsit a másik oldalra, hátat fordít a férfinak, kabátja zsebéből kis üveget húz elő, fertőtlenítő gélt nyom a tenyerébe, alaposan átdörgöli a kezét. Aztán újabb zacskót tép, kiválogat néhány mandarint. Visz narancsot is, addigra talán a férfi továbbindul a péksütemények irányába, visszamehet a répáért, amiről megfeledkezett. A pasas idegesítően alapos, elmélyülten nézegeti a zöldségeket, mintha azon tépelődne, mire elég a pénze. Jobb lesz, ha később jön vissza a répáért.
A kiflihez nejlonkesztyűt tép, anélkül nem érhet a péksüteményekhez. A csipesz szóba sem jöhet, ezekből a zárt tárolókból kész akrobatamutatvány kivarázsolni vele a pékárut. Akad ugyan papírzacskó, de tapasztalatból tudja, hiába környezetbarát, nem praktikus, ha benne felejti a kiflit, reggelre teljesen kiszárad.
A hatos kiszerelésű üdítőt kelletlenül emeli a kosárba. Hiába tiltja, a gyerek kiköveteli magának az édes löttyöket. A kocsi csomagtartója folyton a beváltható PET-palackokkal van tele.
A hentespultnál ketten várakoznak, marad ideje nézelődni. Sonkát keres, szalámit és füstölt árut csak kivételes esetben vásárol. Megnézi közelebbről, persze a széle már száraz, még reggel szeletelhették fel. Inkább csomagoltat visz, az egyébként is tovább eláll.
A sajtokért az egész család rajong, háromfélét is tesz a kosárba, szeretik, ha van miből válogatni. A gyümölcsjoghurt és a puding tiltólistás, tele van tartósítószerrel. A legalsó polcon a leárazott termékek színes matricái vonzzák a tekintetét. Minden alkalommal átnézi a kínálatot, de csak elvétve választ valamit. Jobban szereti a friss árut, még ha többet kell is fizetnie érte.
Még egyszer átfutja a bevásárló­listát, félig sincs a kosara, egész biztos elfelejtett valamit. A kasszánál értetlenül bámulja a végösszeget, nincs is nála ennyi készpénz, nem tehet mást, bankkártyával fizet.
Bepakol a csomagtartóba, visszatolja a gyűjtőbe a kocsit. Míg odabent volt, besötétedett, szemerkélni kezdett az eső. A koldus kitartóan gubbaszt a fal mellett, lehajtott fejjel, fegyelmezetten várakozik. Kinyílik a fotocellás ajtó, a negyvenes, ápolatlan férfi lép ki rajta, kezében soványka zacskó és egy palack ásványvíz. A zacskó tartalma éppen csak egy szolid vacsorára lesz elég. A nő megsajnálja, a gulyáslevesre és a lángosra gondol, amit a családnak készít, ha hazaér.
A koldushoz lép, a pénzérmét, amit kivett a kocsiból, a poharába dobja. Szívesen adna többet, de azt a tízest a tárcájában holnap délutánra tett félre. Pár hete nyílt egy mindenmentes cukrászda a városban, oda készülnek a barátnőjével.
Az idegen szótlanul figyeli, majd egy lassú, megfontolt mozdulattal a pohár mellé teszi az ásványvizet, és a koldus kezébe nyomja a zacskót. Egészségére, mondja, aztán elviharzik a nő mellett, és eltűnik a sötét parkolóban.