Szalon

Jobbak lennénk, mint hittük?

Nem igaz, hogy az ember önző és kegyetlen, írja Rutger Bregman holland történész az Emberiség című könyvében, amelynek radikális alapgondolata az, hogy az ember eredendően jó. De ha ez így van, akkor hogyan történhetett meg Auschwitz és a holokauszt?
Gazdag József

2021. április 18. 17:46

a

Leszokni a hírekről

Az ún. mázelmélet szerint a kulturált viselkedés csak vékony máz, amit a családi környezet, az iskola, a törvények és a társadalom (a civilizáció) fokozatosan ránk rakott, de amint szélsőséges helyzet jön (háború vagy más krízis), ez a máz azonnal megrepedezik, mi pedig vicsorgó vadállatokká változunk. Vagy mégsem? Bregman szerint az ember alapvetően jó, csak rossz a píárja.

Honnan ered hát az a meggyőződésünk, hogy kegyetlenkedésre hajlamos, agresszív ösztönlények vagyunk? Ezt állítják a szociálpszichológusok, ezt írja az újság, ezt látjuk a híradóban. Bregman szerint korunk drogja a hírfogyasztás; rászoktunk, függők vagyunk, híreket olvasunk reggel-este, hogy „képben legyünk”, és beidegződött mozdulattal frissítjük a hírfolyamot, nehogy lemaradjunk valamiről, este pedig, mielőtt elolvasnánk a napi összefoglalókat, megnézzük a híradót. A túlzott hírfogyasztásnak azonban bizonyítottan káros hatásai vannak a pszichére: növeli a stresszt és depressziót okoz.

Mi az igazság Kitty Genovese ügyében?

William Golding Nobel-díjas angol írónak A legyek ura c. regényében egy csapat fiú lakatlan szigetre kerül, ahol magukra vannak utalva; se felnőttek, se szabályok, se civilizáció. Mi történik? Tort ül az erőszak, a tragédia elkerülhetetlen. Golding kitalált történetéből bestseller lett, tankönyvi példa, Bregman szerint azonban a valóság egészen más, és felidéz egy megtörtént esetet, amikor a lakatlan szigetre kerülő, s ott túlélni kényszerülő kamaszok nem fordultak egymás ellen, épp ellenkezőleg: segítettek egymásnak.

A szociálpszichológia legismertebb kísérletei – Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérlete vagy Stanley Milgram memóriatesztje – azt bizonyítják, hogy az ember magától is szörnyeteggé válik, ha a helyzet úgy hozza; szadista játékokat űz a gyengékkel, vagy éppen vakon teljesíti a feljebbvalója utasításait. De vajon tényleg ilyen az ember? Bregman oldalakon át meggyőzően adatolja, hogy ezeket a teszteket manipulálták, és egyik kísérlet sem úgy játszódott le, ahogy az a tankönyvekben olvasható – ezért a végkövetkeztetésük is fals.

Vagy ott egy másik ismert példa: 1964-ben New Yorkban egy fiatal nő (Kitty Genovese) hajnalban ért haza, amikor a lakóház előtt valaki megtámadta. A sztorit mindenki úgy ismeri, hogy Kitty segítségért kiáltott, mire néhány ablakban világosság gyúlt, s végül harmincnyolc szomszéd nézte végig az ablakban könyökölve, ahogy Kittyt halálra késelik, anélkül, hogy bármit is tett volna a megmentésére. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy mások már biztosan értesítették a rendőrséget.

Ezt nevezik járókelő-effektusnak: minél több a szemtanú, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy valaki segíteni fog a bajbajutotton – mindenki azt gondolja ugyanis, hogy valaki más majd segít (vagy éppen azt, hogy ha ennyien nem mozdulnak, akkor nem lehet olyan nagy a baj). A jegyzőkönyvekből azonban az derült ki, hogy többen is hívták a rendőrséget, de a diszpécser nem vette komolyan a bejelentést, házastársi perpatvarnak vélte; s valójában nem harmincnyolc, hanem csak két olyan szomszéd volt, aki kinézett az ablakon, látta is a gyilkosságot, de nem tett semmit

a
Rutger Bregman: Emberiség. Mégis jobbak lennénk, mint hittük? HVG Könyvek, 2020. Fordította: Darnyik Judit. 392 oldal. 

Fasiszták, lecsúszott nadrággal

Amikor Kolumbusz Kristóf körülnézett a Bahamákon, meglepődött azon, hogy a bennszülöttek mennyire békések, s még a fegyvereket sem ismerik. Ideális rabszolgák lesznek, gondolta. Ötven évvel később a karibi őslakosoknak már csupán 1%-a volt életben; a többiek a rabszolgaság és az európaiak által behurcolt vírusok áldozatai lettek.

Azoknak a „vadembereknek” meglehetősen sokkoló élmény lehetett a civilizált európai gyarmatosítókkal való találkozás. A második világháború után az amerikai haditengerészek egy óceániai szigeten levetítettek néhány hollywoodi filmet a bennszülötteknek. Ez volt a legfelkavaróbb dolog, amivel a szigetlakók valaha találkoztak. Annyira feldúlta őket a filmekben látható erőszak, hogy néhányan belebetegedtek.

S amikor néhány évvel később egy antropológus érkezett arra a szigetre, a bennszülöttek azt kérdezték tőle: igaz volt, amit láttak? Nem akarták elhinni. Tényleg vannak olyanok Amerikában, akik embert ölnek?

Vannak, de főleg a filmekben. A valóság ugyanis más, mint amit a Rambo vagy az Indiana Jones sugall. Embert ölni nem könnyű, s az emberek többsége nem is hajlandó erre, még háborúban sem. Bregman külön fejezetet szentel azoknak a kutatásoknak – háborús veteránokkal készített interjúk, harctéri fotódokumentációk elemzése stb. –, amelyekből kiderült: a katonák többsége hiába volt bátor, és áldozta volna föl az életét a hazájáért, a háborúban csak 15%-uk sütötte el a puskáját.

George Orwell, aki részt vett a spanyol polgárháborúban, szintén azt írja, hogy képtelen volt meghúzni a ravaszt, amikor az ellenséges katona kiugrott a lövészárokból, és félmeztelenül szaladni kezdett, miközben mindkét kezével a nadrágját tartotta, hogy le ne csússzon. Orwell a fasiszták ellen harcolt, ez a szaladó alak azonban, aki a nadrágját tartotta, nem fasiszta volt, hanem egy ember.

Focizz, ne háborúzz!

Ismert történet az első világháborúból, hogy 1914 karácsonyán a frontvonalak több pontján is szokatlan eseményekre került sor. A propaganda hiába harsogta azt, hogy az ellenség szenteste is támadásra készül, amikor a britek meghallották, hogy a szemközti lövészárokban a németek rázendítenek a „Stille Nacht, heilige Nacht”-ra, ők is énekelni kezdtek, aztán átkiabáltak egymásnak, hogy nem szívnak-e el közösen egy cigarettát, majd előmerészkedtek rejtekükből, tettek pár bizonytalan lépést, s végül mindenfélével megajándékozták egymást: az angolok csokoládét és teát adtak a németeknek, akik ezt szivarral és pálinkával viszonozták, beszélgettek, italoztak, másnap pedig focimeccset játszottak.

De ha a katonák akkor ki tudtak lépni a lövészárkokból, akkor bennünket mi akadályoz meg abban, hogy így tegyünk? Bregman szerint a gyűlöletet a politikusok szítják, hatalmuk megtartása érdekében ők uszítják egymás ellen az embereket, pontosabban az általuk pénzelt propagandasajtó, ma pedig már a politikai pártok műhelyéből koordinált trollseregek is.

A dán példa

1943-ban, amikor a dánok megtudták, hogy a nácik össze akarják gyűjteni a dániai zsidókat, elborzadtak: náluk nem voltak zsidótörvények, se sárga csillag, és nem kobozták el a zsidók vagyonát sem. Nem tanakodtak sokáig, azonnal megszervezték a zsidók bújtatását. A műveletben mindenki segédkezett, a rendőrségtől a dán nemzeti nőegyletig. Ők úgy gondolták, az lenne a hazaárulás, ha elfordítanák a fejüket, amikor a honfitársaikat deportálják. Ezért megtagadták a parancs teljesítését, s az üldözöttek védelmére keltek. Miért tették? Mert a dán sajtó nem harsogta évek óta a kirekesztő propagandát, hogy ki tagja a nemzetnek és ki nem. A dániai zsidók 99%-a életben maradt.

A háborús propaganda receptje az volt, hogy az ellenséget (vagy a rezsim legitimitását megkérdőjelező „belső ellenséget”) dehumanizálták, „csótánynak” és „kártékony féregnek” nevezték, s ezáltal az emberi mivoltuktól megfosztott „zsidók”, a „nyugatbarátok”, a „humanisták” (de éppígy bármilyen tetszőleges csoport, a „katolikusok”, a „szemüvegesek”, a „jobboldaliak” stb.) könnyebben kiiktathatókká és lelkifurdalás nélkül eltaposhatókká váltak.
Ilyen uszítás a sajtóban ma is előfordul (sőt: olykor még érdemrend is jár érte, állami kitüntetés, lovagkereszt), a cél ugyanis nyilvánvalóan az, hogy a társadalom minél megosztottabb legyen, minél jobban ássuk bele magunkat a megfelelő „lövészárokba” – akkor ugyanis szem elől tévesztjük a valóságot.

Iskola vagy börtön?

A társadalom megreformálását a játszóterekkel és az iskolákkal kellene kezdeni, írja Bregman, mert minden gyerek tiszta szívű, de az iskolák zárt és ellenőrzött terében megnyomorítjuk őket, és kiöljük belőlük az önfeledt játék örömét. Az iskola ugyanis a legtöbb helyen börtönre hasonlít. Vagy olyan gyárra, ahol verseny zajlik a futószalagok mellett. Játéknak, kreativitásnak, kísérletezésnek, kritikai attitűdnek ezekben a versengő intézetekben nincs tere. Helyette korai kezdés van, órarend, csengőszó (az idő tagolására), merev hierarchia, számonkérés, osztályozás, felügyelet (nem lehet szabadon távozni az épületből), s néhol még kötelező egyenruha is. (Tudták, hogy a börtönökben a rabok napi átlagban több időt töltenek a szabadban, mint az iskoláskorú gyerekek többsége?)

Ilyen kulisszák között nehéz nyitottságra és szeretetre nevelni a gyerekeket.

De ne is az iskolákkal kezdjük a reformot, javasolja Bregman, hanem önmagunkkal. Mindenkiről feltételezzük a legjobbat, és próbáljuk megérteni azokat is, akikkel egyébként nem tudunk azonosulni. S ahogy azt is megválogatjuk, hogy milyen élelmiszerrel tápláljuk a testünket, éppígy válogassuk meg azt is, hogy milyen tartalommal tápláljuk az agyunkat. Kerüljük a közösségi oldalakat, mert ott a gyűlölködés jelenti a profitot az üzemeltetőnek: ha beindul a konfrontáció a kommentszekciókban, az több kattintást eredményez, ezáltal nagyobb nézettséget és több reklámbevételt. Ne támadjuk vissza a nácikat, és ne menjünk bele a Facebook-posztok alatt vívott bozótharcokba. Legyünk bátrak: merjünk jók lenni!

Gazdag József
A szerző publicista, a Pátria rádió műsorvezetője

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Mi lesz a raktárban álló vakcinákkal?

AstraZeneca
Frissítve

Szlovákiában felfüggesztik az AstraZeneca-vakcinával történő oltást

Komárom

96 településen újulnak meg a templomok Szlovákia-szerte

Zuzana Čaputová

Čaputová részvéttáviratot küldött Putyinnak

alvás k

Az alváshiány fokozza a cukorbetegség esélyét

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.