Egy út áll előttünk

Mindannyiunknak a harcok gyors befejezésére kell törekednünk. Ám paradox módon: hogy ezt az eredményt elérjük, világossá kell tennünk Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy nem fogunk irányt váltani, mindent megteszünk, amit csak kell, addig, amíg csak kell, hogy végre belássa, nincs értelme a végtelenségig fiatal oroszokat küldeni az ukrán frontnak nevezett húsdarálóba.

Putyin nem fogja megnyerni ezt a háborút. Sőt, már el is vesztette. De meghosszabbíthatja, vagy félig befagyott konfliktussá alakíthatja, ha Ukrajna nem kapja meg az orosz erők kiűzéséhez szükséges támogatást. A tartós béke alapfeltétele, hogy igazságos legyen. És hogy igazságos legyen, tiszteletben kell tartania Ukrajna nemzetközi határait, demokráciáját, államiságát és a jogot, hogy megválaszthassa a saját sorsát.

Ez döntő fontosságú, mert Oroszország azzal indokolja az agresszióját, hogy tagadja az ukrán államiságot. Az ilyen állítások az  orosz nacionalista és imperialista ideológiában gyökereznek, amely kizárja a különálló ukrán identitás gondolatát. Oroszország olyan módon határozza meg Ukrajna népét, mint Carl Schmitt náci jogtudós a „totális ellenséget”: nemcsak legyőzni kell, hanem el is kell törölni – nem azért, amit tesz, hanem azért, ami.

Oroszország ezzel indokolja a kínzásokat, a gyerekek elhurcolását, az ukrán könyvek elégetését és a számtalan háborús bűnt. Az ukránokra szabadított erőszak a sztálini terrort idézi, amikor több millió ártatlan embert öltek meg azért, mert „osztályellenség” volt. És a sztálini terror éppen azért „működött”, mert az ártatlan emberek célba vétele arra kényszerített mindenkit, hogy lehajtsa a fejét, és teljes mértékben alávesse magát az állam akaratának. Ezt nevezzük totalitarizmusnak.

Az utóbbi 15 évben Oroszország tekintélyelvű rezsimje ismét totalitáriussá vált. Aki nem áll be némán és engedelmesen a sorba, azt kockáztatja, hogy megmérgezik, vagy hirtelen kiesik az ablakból, vagy börtönbe kerül. Az üldöztetés a már amúgy is kiszolgáltatott csoportokat fenyegeti a leginkább. Fokozódott az antiszemitizmus, a szexuális kisebbségek állandó félelemben élnek, tombol a rasszizmus és az idegengyűlölet.

Ilyen körülmények között Oroszországban még hosszú időnek kell eltelnie, hogy rendezze a saját viszonyait, még akkor is, ha az országot páriává változtató vezető eltűnik a süllyesztőben. Az orosz detox egygenerációnyi időt is igénybe vehet, és az eredmény korántsem biztos.

Nekünk kollektívan nem csak azt kell biztosítanunk, hogy Ukrajna a lehető leggyorsabban igazságos és tartós békéhez jusson; támogatnunk kell Ukrajna erőfeszítéseit, hogy prosperáló országgá váljon, amelynek polgárai számíthatnak a jogállamiság garanciáira, az emberi jogok tiszteletben tartására és az alapvető szabadságjogokra. Ebből a szempontból az európai uniós tagsághoz vezető folyamat döntő jelentőségű lehet. Ez a folyamat segített Görögországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, a közép- és kelet-európai országoknak, hogy megtisztuljanak a diktatórikus múltjuktól, így Ukrajnát is beolthatja a diktatórikus jövő ellen.

Az én életem során kétszer vett éles fordulatot a történelem, új irányba terelve Európát. Először 1989-ben, amikor leomlott a berlini fal, és lehetővé vált az európaiak újraegyesülése. Másodszor tavaly februárban, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – és arra kényszerítette az európaiakat, hogy megvédjék és megerősítsék a számukra fontos értékeket és intézményeket.

A jövőre nézve tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi körülmények között Ukrajna EU-integrációja sokkal gyorsabban fog megtörténni, mint ahogy a múltban gondoltuk volna. De ez nem jelenti, hogy az alaposságot fel kell áldoznunk a célszerűség oltárán. A részleges vagy rossz integráció, amely megoldatlan problémákat hagyna maga után, végső soron Ukrajnát és az EU-t is meggyengítené.

Amire most szükség van, az egy Marshall-terv típusú válasz. Ez példátlan mértékű lenne, hiszen az újjáépítést és a gazdasági átalakulást a jogi, adminisztratív és szociális reformokkal kellene ötvözni, mert mindez szükséges ahhoz, hogy Ukrajna teljes értékű EU-tagállamként működhessen. Ilyesmi még sosem történt, de most meg kell lennie. Az EU és a tagállamok vezetőinek egyaránt sürgősen fel kell készíteniük a polgáraikat arra, hogy Európa és Ukrajna átalakulása mit fog jelenteni. Ezzel párhuzamosan az EU-nak ki kell építenie a szükséges gazdasági, pénzügyi, politikai és adminisztratív struktúrákat.

Az orosz rezsim dekadens puhányokként jeleníti meg az európaiakat. Putyin azt hangoztatja, hogy az ultranacionalizmus felsőbbrendű ereje végül maga alá gyűri „Gayropát”, sőt egyes európai és amerikai politikai körök is ünneplik az „erős vezetőt”, aki kiáll a „hagyományos európai értékekért”. De az ukrán nép harca leleplezi a hazugságokat, megszégyenítve Putyin nyugati rajongóit.

Mindannyiunknak fel kell ismernünk, mi forog kockán. Száz évvel az első inkarnációja után a totalitarizmus újra visszatért. Gyorsan meg kell fékeznünk, majd le kell lepleznünk, hogy maga az orosz nép számolhasson le vele.

Ez a háború sokkal többről szól, mint területek megszerzéséről vagy elvesztéséről. Az ukrán nemzet, egy európai nemzet a fennmaradásáért küzd. Az orosz imperialista ideológia pedig nem áll meg az első mérföldkőnél. Ha hagyják, hogy Oroszország agressziója kifizetődőnek bizonyuljon, a háború lángjai más európai országba is átcsaphatnak, az autokrácia üszkösödésként terjedhet tovább.

Az elmúlt év megmutatta, hogy addig, amíg egységesek és elszántak vagyunk, sokkal erősebbnek bizonyulunk Putyinnál és a hasonszőrű társainál. Tekintsünk az ukrán nép hősiességére. Minél inkább támogatjuk őket a küzdelmükben, annál hamarabb ér véget a vérengzés.

Frans Timmermans
A szerző holland politikus, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke

©Project Syndicate