Digitális emlékezet – Kossuth karja

Kossuth karja

Régiónkban nem csupán a múlt nagy alakjainak van története, de a róluk mintázott szobroknak is. A neves szlovák történész, Ľubomír Lipták a Kalligram Kiadó által kiadott egykori Os című folyóiratban Helycserék a piedesztálon címmel közölt tanulmányt arról, hogy Közép-Európában minden új politikai rendszer lecseréli a köztéri szobrokat és újakat állít helyettük, esetleg visszahozza az eggyel korábbi rendszerváltás idején lecserélt szobrokat.

Erről a rozsnyói Kossuth-szobor is tudna mesélni, hiszen azóta, hogy 1907-ben Kossuth Lajos fiának, Ferencnek a részvételével a bányászváros főterén felavatták, a szobor igencsak mozgalmas időket élt meg: miután 1919-ben a csehszlovák legionáriusok ledöntötték, húsz éven keresztül a városháza fészerében húzta meg magát, üresen maradt helyére pedig Milan Rastislav Štefánik szobrát állították. Az első bécsi döntést követően azonban ismét Kossuth szobra került ki a főtérre. Újbóli felavatásán pedig az azokban a hónapokban politikai pályája utolsó és egyben szégyenteljes szakaszát megkezdő Jaross Andor mondta az avató beszédet.  

1945-ben, amikor Rozsnyó ismét „csehszlovák város” lett, a Kossuth-szobornak újból költöznie kellett. Először a városháza ismerős fészerébe, majd a Bányászati Múzeum kazánházába. Ott a falnak fordítva állt, de még ez is jobb volt, mint egy másik alternatíva, hogy fémhulladékként a vasöntödében végezze. A hatvanas évek második felében talán a prágai tavasz előszele volt az, mely a kazánházból a múzeum kertjébe (hátsó udvarába) vitte, ahol öntöttvas síremlékek és más, a szocializmus által haszontalannak ítélt kacat között várta jobb sorsát. Itt készítette ezt a képet 1987-ben a neves felvidéki sajtófotós, Prikler László.

A rendszerváltás új reményeket és újabb költözést hozott a szobor számára. Döntés született ugyanis a restaurálásáról, és a szobrot egy lakótelepi kazánház szerelőcsarnokába szállították. Ám a gyors restaurálásból hosszú száműzetés lett, és az érc Kossuth évekre ott ragadt a kazánházban. Míg végül 2004-ben, nem kis viták után, ismét köztéri elhelyezést nyert a Bányászati Múzeum előtt. Ma is ott áll.
A rozsnyói Kossuth-szobor története egy kicsit e közösség sorsát is szimbolizálja, hiszen létezésének eddigi 114 évéből 79-et méltatlan körülmények között töltött: kazánházban, fészerben, hátsó udvaron. És hogy miért, arra mindig talált magyarázatot a hatalom. 1919 júniusában, amikor a városból kivonuló magyar Vörös Hadsereg helyére a csehszlovákok tértek vissza, éppenséggel a karjával volt gond. Legalábbis ez derül ki a Népszövetségbe benyújtott magyar panaszokra adott csehszlovák válaszból, amelyben Prága – felmentve a szobor ledöntőit tettük felelőssége alól – háborús cselekménynek minősítette a szobor ledöntését, amit szerintük az váltott ki, hogy Kossuth feltartott jobb karja a Betléri út irányába mutatott. Ami pedig azért volt baj, mondta ki a prágai kormány indoklása, mivel a rozsnyóiak azzal gúnyolódtak a Vörös Hadsereg elől menekülő csehszlovák katonákon, hogy Kossuth kinyújtott karja mutatta nekik az irányt, merre kell futniuk. Márpedig ezt mégsem hagyhatták annyiban, így inkább ledöntötték a szobrot.

Így van ez már mifelénk, az embernek nemcsak azt kell meggondolnia, mit mond, hanem azt is, merrefelé mutat a karjával.