Amit a globális gazdaság és biztonság megkövetel

Ezek a fejlemények önmagukban is zűrzavarossá tennék ezt az időszakot, amelyet a gazdasági instabilitás, az infláció és az ellátási lánc zavarai jellemeznek. De a már elmondottak mellett számolnunk kell a gyors technológiai fejlődéssel, amely új biztonsági kockázatokat hozott magával (például fegyverkezési versenyt és kiberfenyegetéseket), valamint számításba kell vennünk az olyan természetes kockázati tényezőket, mint a világjárványok és az éghajlatváltozás.
Ahhoz, hogy eligazodjunk ebben a veszélyes új világban, három, egymással kölcsönösen összefüggő dimenzióval kell számolnunk: elsőként a geopolitikai feszültségek hatásaival a globális gazdaságra; másodszor a globális gazdasági kapcsolatok nemzetbiztonságra gyakorolt hatásával; harmadszor pedig figyelembe kell vennünk a globális gazdasági verseny és az általános jólét kapcsolatát.
Mindegyik témakör a gazdaság és a biztonság sokrétű kölcsönhatására világít rá. És mindegyiket meg kell értenünk, ha meg akarunk küzdeni a szövevényes kapcsolatok által alakított globális rendszerünk támasztotta változatos és összetett kihívásokkal.
Ahogy az elmúlt évek megmutatták, a geopolitika alapvető hatással lehet a világgazdaságra, átalakítva a kereskedelmet, a befektetések áramlását és a politikákat – időnként szinte egyik napról a másikra. A pusztító emberáldozatoktól eltekintve az olyan háborúk, mint az Ukrajna elleni orosz invázió és Izrael gázai hadjárata, gyakran messze túlmutatnak a közvetlenül érintett konfliktuszónákon.
Például a Nyugat által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók, valamint a Fekete-tengeren keresztül lebonyolított ukrán gabonaexport zavara az energia- és élelmiszerárak megugrását okozta, ami globális szintű ellátási bizonytalanságot és inflációt eredményezett. Ráadásul Kína elmélyítette a gazdasági kapcsolatát Oroszországgal, miután a nyugati cégek 2022 és 2023 folyamán tömegesen vonultak ki a szankciókkal sújtott országból.
Hasonlóképpen, Izrael gázai bombázása destabilizálta az egész Közel-Keletet, a nyilvánvaló hatásokon túl különösen súlyos érvágást jelentett a turizmustól függő szomszédos országoknak, például Egyiptomnak, Jordániának, Libanonnak. Eközben a jemeni húszi lázadók (akiket régóta Irán támogat) teherhajókat támadtak meg a Vörös-tengeren, ami arra késztette a nemzetközi hajózási cégeket, hogy felfüggesszék vagy módosítsák az útvonalaikat. A húszik ilyen módon közvetlenül akadályozzák a Szuezi-csatornán keresztüli áruszállítást – lebénítva a globális kereskedelem egyik fő verőerét.

Tanúi vagyunk a természeti veszélyek destabilizáló hatásainak is. A Covid-19-világjárvány hatalmas változást eredményezett az ellátási láncokban: a költséghatékony „just-in-time” termelés helyett (amikor a termelés, a logisztika a már fennálló igényt, megrendelést elégíti ki a legrövidebb úton, ilyen módon a végsőkig optimalizálja a költségeket, minimalizálja a veszteséget) erőteljes elmozdulás következett be a „just-in-case” modell javára, amelynek célja az ellenálló képesség erősítése a zavarok során, egyebek mellett nagyobb raktárkészletek felhalmozása által. Vagy álljon itt egy másik példa a természeti jelenségek hatására: a közelmúltban az El Niño által kiváltott szárazság jelentősen csökkentette a Panama-csatorna kapacitását, amely a Szuezi-csatorna mellett a globális kereskedelem másik jelentős artériája. Akár geopolitikai, akár ökológiai okokból, a beszűkült lehetőségek új útvonalak kialakítását teszik szükségessé, ami elkerülhetetlenül növeli a szállítási költségeket, késéseket okoz a szállításban, megzavarja a globális ellátási láncokat, és inflációs nyomást okoz.
De térjünk át a második dimenzióra – a globális gazdasági kapcsolatok nemzetbiztonságra gyakorolt hatásaira. Egyértelmű, hogy az országok nagyobb valószínűséggel vállalnak merész vagy agresszív biztonságpolitikát, ha már rendelkezésükre áll a gazdasági kapcsolatok hálója, amely támogatást vonzhat vagy tompíthatja az ellenállást. Kína például nyilvánvalóan arra számít, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében gazdaságilag függő országok elfogadják a politikai befolyását és hosszabb távú hegemóniára irányuló törekvését. Számos ország Kínára támaszkodik a védelmi vonatkozású ellátási lánc kritikus elemei tekintetében is, ami diplomáciai és katonai szempontból sebezhetővé teszi őket.
Tágabb értelemben a globális összeköttetést – gazdasági hálózatok és infrastruktúra formájában – egyre inkább geopolitikai célokra használják fel. Amint azt Oroszország Ukrajna elleni háborúja mutatja, a gazdasági kapcsolatok olyan függőséget okozhatnak, amely jócskán megnöveli az önérdekeit erőteljesen érvényesítő biztonságpolitikával (vagy akár a nyílt agresszióval) szembeni ellenszegülés költségeit. Az ellátási zavarok implicit fenyegetése kényszerítő – néha meglehetősen finom és alattomos – hatást gyakorol egy-egy ország nemzetbiztonsági céljaira. A dollárrendszer hálózati hatásai révén az Egyesült Államok például jelentős befolyást képes gyakorolni a nemzetközi rend érvényre juttatása terén, amikor szankciókat vet ki a nemzetközi normákat megsértő államokra.
Az ellenséggel folytatott kereskedés lehet jövedelmező, vagy egyszerűen praktikus, de megváltoztatja a hatalom elosztását is. Amint azt a nyugati kormányok az elmúlt két évtized során megtanulták, a technológiai fölényből fakadó előnyöket jelentősen ellensúlyozhatják a kényszerű technológiatranszferek, a szellemi tulajdon eltulajdonítása vagy a fordított tervezés (visszafejtés).
A harmadik dimenziót – a globális gazdasági verseny és a jólét kapcsolatát – jócskán bonyolította a fentebb vázolt két dinamika, mert az anyagi jólétre való törekvést most minden esetben össze kell mérni a biztonsági szempontokkal. Az ezen a területen zajló viták tehát a gazdasági biztonság fogalma körül összpontosulnak, ami elsősorban az adott életszínvonal fenntartásához szükséges stabil jövedelmeket és az erőforrások megbízható előteremtését takarja. Mind Donald Trump „Make America Great Again” szlogenje, mind Joe Biden elnök „Build Back Better” terve azt az aggodalmat tükrözi, hogy a Kínával fenntartott gazdasági kapcsolatok károsak az Egyesült Államok prosperitására nézve.
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára az a nagy kihívás, miként kezeljék a különböző gazdasági és biztonsági célok közötti feszültséget. Potenciális konfliktus áll fenn a piaci és geopolitikai folyamatok vezérelte gazdasági hatalomváltásokhoz való alkalmazkodás és a gazdasági erő fenntartása között, amely révén finanszírozni lehet egy olyan katonai erőt, amely aztán képes megvédeni a globális gazdaságot. Az Egyesült Államoknak mint domináns hatalomnak nemcsak akarnia kell megőrizni a nyitott, szabályokon alapuló globális gazdaságot és a békés nemzetközi rendet, hanem képesnek is kell lennie érvényesíteni az akaratát. Ehhez további befektetések lesznek szükségesek – úgy a katonai képességek, mint a szövetségek fejlesztésébe –, csak így lehet ellensúlyozni a területi agressziót, biztosítani a tengeri utak védelmét. Emellett erősebb környezetvédelmi politikákra is szükség lesz, és olyan keretekre, amelyek elősegítik a globális gazdasági nyereség piaci elvek szerinti elosztását.
Amikor a deglobalizációval (res­horing, onshoring, „friend-shoring”) próbáljuk mérsékelni a biztonsági rizikókat, azt kockáztatjuk, hogy tovább fokozzuk a széttagoltabb világ jelentette gazdasági és biztonsági fenyegetéseket. Bár a riválisokkal fennálló gazdasági kapcsolatok veszélyes függőséget szülhetnek, egyben biztosítékként is szolgálhatnak az ellenségeskedés ellen.
Minden kormánynak meg kell küzdenie ezekkel a feszültségekkel, miközben új gazdasági-biztonsági megoldásokon dolgozik. A világ gyorsan ellenségesebbé és kockázatosabbá válhat. A biztonság és a jólét maximalizálása érdekében meg kell értenünk az azt létrehozó erők összetett kölcsönhatását.

Carla Norrlöf
A szerző politológus, a Torontói Egyetem professzora, 
az Atlantic Council agytröszt főmunkatársa

©Project Syndicate