A véletlenről meg a szükségszerűről: ki ölte meg R. Miklóst?

A Nem tudhatod (alcíme: Egy tarkólövés meghamisítása) tulajdonképpen riportkötet, amely ügyesen, de mértéktartóan használja fel a műfaj mai trendi formai változatainak a kellékeit. Bár a könyv gerincét nyilvánvalóan Radnóti Miklós magyar költő magyar társadalomból való kirekesztésének és meggyilkolásának a krónikája alkotja, mellette-körülötte felépül legalább két izgalmas kerettörténet. Ez a három, újra és újra kapcsolódó szál krimiket és thrillereket idéző izgalmakat kínál. Van itt minden: ellopott kézirat, rejtélyes haláleset, titkosszolgálati játszma, eltussolás, gyilkosság, tanúk, túlélők és elsétáló elkövetők, konspiráció – meg persze történelmi háttér, irodalom- és kultúrtörténeti tabló, lélektani kórképek. Ebben az értelemben a riporteri munka, a kirakós darabjainak az összeállítása, a narráció felépítése nyomozói munkának felel meg. A szerző javára írandó, hogy ez a nyomozói munka nem külsőségekben jelenik meg, hanem intellektuális kihívásként olvasódik. Ács Dániel végig a háttérben marad, jelenléte leginkább abban nyilvánul meg, felhasznált, illetve megszólaltatott forrásai közül kinek adja át éppen a szót, merre tekeri, hurkolja az elbeszélés fonalát.

Kezdjük a közepén, s ennek a nagyobb tematikai egységnek is inkább a végénél. Radnóti Miklós (1909–1944) egyike azoknak a költőknek, akiknek pár főbb pontra korlátozott életrajzát, néhány ikonikus versét minden magyar ismeri, ha legalább a kötelező iskolalátogatás éveit a tantermekben töltötte. De pontos-e az, amit megtanítottak velünk? „A 2020-ban kiadott új nemzeti alaptantervnek megfelelő tankönyvek nagy terjedelemben foglalkoznak Radnóti pályájával. Ezekben zsidó származása és katolicizmusa említve van, de elkötelezett baloldalisága, a szellemi közeg, ami körülvette, semmilyen módon nem kap helyet. Az általános iskolai és a gimnáziumi tankönyvek is a hazafias költészetére fókuszálnak. (…) Az aktuális tankönyvek szerzői a halálával kapcsolatban a pártállami gyakorlatot folytatják: a felelősség elkenése és hárítása. Így fogalmaz a hivatalos gimnáziumi életrajz: »Szeptemberben a munkaszolgálatosokat a menekülő nácik Németország felé hajtották, ekkor írt versei emberi-alkotói erőfeszítésének heroikus emlékei. A legyengült, járásképtelen foglyokat a katonák útközben kivégezték.« (…) Ez a tankönyv is ravaszul kikerüli a gyilkosok hovatartozását. Menekülő nácikról ír. A szövegkörnyezetből minden tanár és diák arra következtethet, hogy a költő haláláért a felelősség a németeké. A tankönyvek elhallgatják a magyar állam bizonyított szerepét a boriak és Radnóti tragédiájában. Miközben részletesen elemzik a Bori noteszben megtalált verseket, addig azok valós hátteréről, Radnóti pusztulásának körülményeiről feltűnően szűken és szándékosan félrevezetően írnak” – fogalmaz a szerző. (156.)

Miért nem lehet ma sem kimondani, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bori tömeggyilkosságot nem német SS-legények, nem vértől megrészegült nyilasok, hanem a menetoszlopot kísérő egyszerű magyar katonák – korábban a bori munkatáborba beosztott ún. keretlegények – követték el? Hiszen nem is akkora titok ez: ahogy Ács Dániel is leírja, 2006-ban Csapody Tamás történésznek, a bori munkaszolgálatosok kutatójának a kezébe adták a 354 oldalas, Abdai gyilkosok megnevezésű dossziét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Az anyag egy közel tíz évig tartó, 1967 és 1977 között zajlott kiterjedt nyomozás eredményeit foglalta össze, és végül megnevezte Radnóti feltételezett gyilkosait, mi több, egyikük beismerő vallomását is tartalmazta. (A nyomozást Tolnai Gábor professzor kezdeményezte – róla és a „megrendelés” körülményeiről a későbbiekben még esik szó.) A dossziét aztán egyik napról a másikra lezárták, minden további nélkül elsüllyesztették, a még élő vélt elkövetők nevét fekete tussal kihúzták az iratokból – valószínűleg nem teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy ők jó káderként akkorra már belesimultak a rendszerbe. Ennek ellenére Csapody meg tudta nevezni őket a dossziét ismertető cikkében és tanulmányában (2009, 2010): a fény felé fordítva kivehetők voltak a betűk. Az öt feltételezett gyilkos közül hárommal most szembe is nézhetünk a Nem tudhatod lapjain.

Történészekre, szemtanúk és bori túlélők visszaemlékezéseire gazdagon hivatkozva Ács Dániel plasztikus képet fest a munkaszolgálat eufemisztikusan szólva embertelen gyakorlatáról, valamint Radnóti és sorstársai szerb hegyek között indult és Abdáig vezető útjáról. Az út végén pedig az a felismerés áll, hogy bár a (tömeg)gyilkosság pontos körülményei sokban a véletlenen múltak, az abdai tömegsír szükségszerű következménye volt a korabeli magyar állam politikájának, s a felelősség nem hárítható át sem idegen nácikra, sem hazai megtévedt kevesekre.

Mint fentebb már utaltunk rá, a könyv központi fejezeteit alkotó Radnóti-krónikát két kerettörténet fogja közre. Az első főszereplője egy ma már kevésbé ismert irodalomtörténész, a kassai születésű Dienes András (1904–1962), akinek kalandos élete önmagában is megér egy misét. Dienes – akkor még Engelmann – András apja hivatásos katonatiszt volt, ezért ő is a honvédtiszti főiskolát választotta, amelynek elvégzése után gyorsan a csendőrséghez vezényelték át, itt elsősorban gazdasági területeken dolgozott. Közben folyamatosan írt, főleg elbeszéléseket, történelmi tárgyú regényeket, majd Petőfi kezdte érdekelni, népi Petőfi-legendákat gyűjtött. A csendőrtiszt 1943-tól együttműködött az ellenállás különböző szárnyaival, impozáns egyenruhájában szükség esetén mások mellett Rajk Lászlónak biztosított biztonsági kíséretet. A nyilas hatalomátvétel hírére kisebb autóbalesetet szenvedett (szándékosan), így kórházba került, s nem kellett felesküdnie az új hatalomra. Egyenruháját, csendőrigazolványát azonban megtartotta. Ha kellett, fegyvert szállított, ha kellett, hamis parancsokkal embereket mentett ki a börtönökből.

1945 után úgy tűnt, megtalálta helyét az új rendszerben: bizalmi embernek számított, a Magyar Államrendőrség egyik újjászervezőjévé nevezték ki, tankönyveket, egyenruhákat tervezett, a BM Rendőrségi Anyagi Főosztályát vezette. Aztán 1951-ben letartóztatták, s a Rajk-per egyik mellékágán 15 év börtönre ítélték, miközben családját egy Heves megyei tanyára telepítették ki. 1955-ben szabadult amnesztiával, 1957-ben rehabilitálták. Innentől haláláig az Irodalomtörténeti Intézet kutatójaként dolgozott. Petőfi-kutatásokat folytatott; neki köszönhetően sikerült azonosítani a költő halálának valószínűsíthető helyét. Mivel katona és rendőr volt, olyan gyakorlati tudással bírt, aminek köszönhetően másként, praktikus szempontból tudta értékelni a korabeli dokumentumokat, segesvári terepkutatásai során pontosan fel tudta mérni, milyen fontos stratégiai pontok voltak, milyen menekülő-útvonalak adódhattak az ütközet során.

Aztán ez a kutató élete utolsó hónapjaiban furcsán titkolózóvá vált. Állandó baráti társasága is csak annyit tudott, hogy Radnóti halálával kapcsolatban jutott információkhoz, ezeknek igyekezett utánajárni. Dienes András 1962 augusztusában iratokkal teli táskájával felszállt egy Balatonalmádiba tartó vonatra, hozzátartozói szerint ott szerette volna véglegesíteni a tanulmányát – Radnóti Miklós halálának tisztázatlan történetét. A táska az út során eltűnt, soha többé nem került elő, a kutató pedig augusztus 30-án szívinfarktus következtében elhunyt.

Máig nem tudni, mi lett Dienes András kézirataival; csak közvetett jelek utalnak arra, hogy a történtekhez köze lehetett egy nagyon befolyásos körnek – a másik kerettörténet főszereplőinek. Radnóti Miklós közvetlen környezetében mindvégig meghatározó szerepet játszottak szegedi egyetemi évei alatt megismert barátai – a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai –, akik közül 1945 után többen is kulcspozícióba kerültek, s a Radnóti-kultusz szertartásmestereivé váltak. Tolnai Gábor irodalomtörténész, Radnóti-kutató, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum Elnöki Hivatalának vezetője, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban az Egyetemi és Tudományos Főosztály vezetője, az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője, az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának elnöke – aki évtizedeken át egy személyben képes volt tudományos karriereket pályára állítani vagy kerékbe törni. Ortutay Gyula néprajzkutató, folklorista, aki kisgazdaként a kommunista párt titkos tagja lett, s ekként is politizált; 1947-ben megkapta a kultuszminiszteri széket, a Kádár-korszakban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjaként, a Hazafias Népfront egyik vezetőjeként képviselte a magyar rendszer látszatpluralizmusát. Az eredeti szegedi triumvirátushoz tartozott még Baróti Dezső irodalomtörténész, Radnóti-kutató, a szegedi egyetem rektora – bár gyorsan felívelő karrierjének az 1956-os szerepvállalása véget vetett. Helyére azonban akadt jelentkező, mégpedig Aczél György, a Kádár-rendszer mindenható kultúrpolitikusa személyében. Ők voltak azok, akik Gyarmati Fanni, a költő özvegye csendes közreműködésével szisztematikus munkába kezdtek, hogy felépítsék – s nem mellesleg az új idők elvárásaihoz igazítsák – Radnóti Miklós kultuszát. Számukra 1945-ben egy új világ kezdődött, amelynek új mitológiára, új hősökre volt szüksége. Ez a szükség pedig sokféle tettet igazolt: akár azt is, hogy gondosan ki kellett gyomlálni a halott mártír életrajzát.

„Radnóti halála egy máig viruló hazugság fontos komponense. Utólag megkonstruált személyisége és költészete megtestesítette az új Magyarország tisztaságát, ártatlanságát, az ő áldozata volt a tanúságtétel, miszerint a szocializmus útját kereső Magyarország a valaha volt legborzalmasabb háborúban az áldozatok közé tartozott, nem az elkövetők közé – írja Ács Dániel. – A fasiszták által legyilkolt Radnóti feloldozást adott a bűnösöknek – és mellesleg elvette a valódi áldozatok igazságát. Egyszerre takarta el a magyar állam és a magyar emberek bűneit, és feledtette a zsidónak minősített magyarok kirekesztését, megbélyegzését, kirablását, tömeges lemészárlását.”

A Nem tudhatod súlyos kérdéseket feszegető, szövevényes, de maximálisan olvasmányos, az információkkal gazdaságosan bánó, jól szerkesztett, jól felépített kötet. Nem véletlenül érezzük azt, hogy szinte kiált a dokumentumfilmes feldolgozás után. Lehet, hogy a Magyar Jeti egyszer ezt is bevállalja. Addig viszont marad a nyomtatott változat – erősen ajánlott olvasmány az idei könyvtermésből.

Kalmár Félix

Ács Dániel: Nem tudhatod – Egy tarkólövés meghamisítása
Magyar Jeti Zrt., 2024, 186 oldal