A haiti büszke fiúk

A törvényesség és a közrend összeomlása után a CARICOM, vagyis a karibi térség regionális kormányközi szervezete bejelentette, hogy megállapodást kötött egy átmeneti tanács létrehozásáról, amelynek célja a haiti politikai csoportosulások és civil társadalmi szervezetek széles körének képviselete. A tanács rendelkezne néhány olyan jogkörrel, amely jellemzően az elnök (megüresedett) tisztségét illeti meg, beleértve az ideiglenes miniszterelnök kinevezésének a jogát is. Az így létrejövő kormánynak várhatóan végül választásokat kellene tartania, ami teljes politikai újraindulást jelentene.

De kik lesznek a részesei ezeknek az új politikai egyezségeknek? Haitin szükségállapot van érvényben, amióta március elején fegyveres csoportok lerohanták az ország legnagyobb börtönét, megölték és megsebesítették a rendőröket és a személyzetet, és csaknem 4000 rab szökését tették lehetővé. A támadásért Jimmy „Barbecue” Chérizier bandavezér – maga is egykori rendőr – vállalta a felelősséget, és a kormány megdöntésére szólított fel. Haiti fővárosának, Port-au-Prince-nek immár a 80%-át a bandák ellenőrzik. Elfoglalták az ország fő repülőterét is, hogy megakadályozzák Ariel Henry visszatérését Kenyából, ahova azzal a céllal utazott, hogy rendőri segítséget szerezzen.

A CARICOM-megállapodás eleve kizárja haiti jövőjének formálásából azokat, akiket korábban büntetőeljárás keretében elítéltek vagy szankcionáltak, így Chérizier-t is diszkvalifikálja a versenyből. De Chérizier-ről régóta köztudott, hogy politikai ambíciókat dédelget magában. Nemcsak bandavezér, hanem populista politikus is, aki 2019-ben azt mondta egy interjúban: „Soha nem mészárolnék le olyan embereket, akik ugyanabba a társadalmi osztályba tartoznak, mint én.” A hónap elején úgy fogalmazott: „Nem fogunk hazudni az embereknek, mondván, hogy békés forradalom zajlik. Nálunk nincs békés forradalom. Véres forradalmat indítunk el az országban.”

Chérizier Martin Luther King Jr.-hoz, Malcolm X-hez, Che Guevarához, Fidel Castróhoz, sőt, Robin Hoodhoz is hasonlította már magát. De csodálja François „Papa Doc” Duvalier-t is, a jobboldali diktátort, aki 1957 és 1971 között vaskézzel irányította Haitit (és aki fegyveres félkatonai csoportokkal terrorizálta a haiti társadalmat, mindenekelőtt a hírhedt Tonton Macoute-val).

Március 11-én késő este kiadott figyelmeztetésében Chérizier bejelentette, hogy a Viv Ansanm néven ismert bandaszövetség nem ismer el semmilyen, a CARICOM-megállapodás nyomán felálló kormányt, és azzal érvelt, hogy „a haiti nép feladata, hogy kijelölje azokat a személyeket, akik vezeti az országot”. Hasonlóképpen, az országba nemrég visszatért lázadó vezető, Guy Philippe tanácsadója is arra figyelmeztetett, hogy Port-au-Prince porig ég, ha a következő kormányba nem kerül be Philippe.

Haiti története egy régóta tartó tragédia. Több mint 200 éve büntetik a sikeres rabszolgalázadásért (ez 1791-ben kezdődött), amely lehetővé tette, hogy a világ első fekete köztársasága legyen. Az események következményeként kénytelen volt jóvátételt fizetni Franciaországnak, egykori gyarmati urának, és az egyetlen tényleges esélye a boldogulásra az a pillanat volt, amikor Jean-Bertrand Aristide és a Lavalas párt az ezredforduló után átvette a hatalmat. Ám Aristide-et, aki szálka volt Amerika szemében, 2004 februárjában puccs buktatta meg.

Haiti egy általánosabb jelenség szélsőséges példája. Erőszakos fegyveres bandák Ecuador és Mexikó városainak egy részét is elfoglalták; és természetesen nem feledhetjük el azt sem, amikor a Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveiből álló banda 2021. január 6-án megrohamozta a washingtoni Capitoliumot. Trump a közelmúltban megígérte: újbóli megválasztása esetén az egyik első hivatalos cselekedete az lesz, hogy megkegyelmez mindazoknak, akiket elítéltek a támadásban való részvételük miatt.

A január 6-i felkelést szervező bandák közül a Proud Boys (magyarul: „Büszke Fiúk”) a legerősebb: ez egy kizárólag férfiakból álló neofasiszta szervezet, amely nyíltan hirdeti és gyakorolja a politikai erőszakot. Emlékezzünk csak vissza, amikor egy 2020-as elnökválasztási vita során a fehér felsőbbrendűséget hirdető félkatonai csoportokhoz intézett felhívásáról kérdezték, Trump elhíresült válasza így hangzott: „Büszke fiúk, álljatok hátrébb és álljatok készen!” A csoport vezetőit azóta elítélték államellenes összeesküvés és más, az Egyesült Államok elleni bűncselekmények miatt, amiért megpróbálták megakadályozni az elnöki hatalom alkotmányos átadását.

Érdekes módon a Proud Boys­nak van egy beavatási rítusa, amely magában foglalja a fizikai bántalmazást, például a jelölteknek viselniük kell az ütéseket, hacsak nem válaszolnak helyesen triviális popkulturális kérdésekre, emellett a tagoknak „tartózkodniuk kell a pornográfiától”. Bármilyen furcsán hangzik is ez, ismerős mechanizmusokról van szó. Ahogy azt Ernst Jünger, a meghasonlott náciszimpatizáns író, filozófus és rovarkutató megfogalmazta: a testvériségek rituáléi a költészet szerepét játsszák. Jünger a Proud Boyshoz hasonlóan a harc tisztító hatását ünnepelte: „Bármilyen hatalmi harcot megelőz a képek és a képrombolás igazolása. Ezért van szükségünk költőkre – ők kezdeményezik a hatalomváltást, még a titánok megdöntését is.”

A bukott államok már nem korlátozódnak a globális dél néhány szegletére. Ha egy állam kudarcát a hatalma építményének repedéseihez hasonlítjuk – vagyis a kibontakozó ideológiai polgárháborúk, a holtpontra jutott egyeztetések és az egyre kevésbé biztonságos közterek alapján mérjük –, el kell ismernünk, hogy Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok egyértelműen felkerültek a spektrumra. Jon Elster norvég politikai teoretikusnak igaza volt 2020-ban, amikor ezt írta: „Megfordíthatjuk azt a szólást, mely szerint a demokrácia veszélyben van, és bizton állíthatjuk, hogy a demokrácia jelenti a veszélyt, legalábbis rövid távon gondolkodó populista formájában.” A jelen tapasztalatok egyértelműen jelzik, hogy mi várható, ha Trump megnyeri a novemberi elnökválasztást.

Ide vágóan találóan átfogalmazható egy régi keletnémet vicc: Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping és Trump audienciát kapnak Istentől, és egy-egy kérdést tesznek fel neki. Putyin kezdi: „Mondd el, mi lesz Oroszországgal a következő évtizedekben?” Isten így válaszol: „Oroszország fokozatosan Kína gyarmatává válik.” Putyin megfordul és sírni kezd. Hszi ugyanezt a kérdést teszi fel Kínával kapcsolatban. „Mivel a kínai gazdasági csoda véget ér, a túlélés reményében vissza kell térnetek a keményvonalas diktatúrához, miközben Tajvantól kértek majd segítséget” – mondja Isten. Hszi megfordul és sírni kezd. Végül Trump megkérdezi: „És mi lesz az USA sorsa, miután újra átveszem a vezetést?” Isten megfordul és sírni kezd.

Slavoj Žižek
A szerző a European Graduate School filozófiaprofesszora, a Londoni Egyetem Birkbeck Bölcsészettudományi Intézetének nemzetközi igazgatója

©Project Syndicate