Zidane nem mond le, de elismeri, hogy mély gödörben a Real

Zinedine Zidane

Semmiképpen nem akar lemondani a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Zinedine Zidane, aki szerint a Sahtar Donyeck vendégeként 2-0-ra elveszített kedd esti Bajnokok Ligája csoportmérkőzés után tanítványainak a következő találkozó megnyerésére kell koncentrálniuk.

A spanyol együttes Kijevben annak ellenére kapott ki, hogy többet birtokolta a labdát és többet is próbálkozott ellenfelénél. A Sahtar az októberi 3-2 után másodszor győzte le a Madridot, amely a legutóbbi három bajnoki mérkőzését sem tudta megnyerni.

A Real jövő szerdán a B csoportot vezető Borussia Mönchengladbachot fogadja, és csak győzelemmel juthat tovább a nyolcaddöntőbe.

"Nem tehetünk mást, fel kell emelnünk a fejünket és a következő meccsre koncentrálni. Én mindent bele fogok adni, és a játékosok is" - kommentálta a helyzetet Zidane, aki korábban sorozatban háromszor nyerte meg a BL-t a csapattal, majd 2018 májusában lemondott, de 2019 márciusában visszatért a Real kispadjára.

"Az első félidőben jól játszottunk, de nem sikerült betalálnunk, pedig sok lehetőségünk volt, kapufát is lőttünk. A folytatásban a mi szempontunkból rosszra fordultak a dolgok" - mondta a Sahtar elleni meccsről Zidane, aki elismerte, az együttes mély gödörben van, egymás után jönnek a sikertelenül megvívott összecsapások, de folytatniuk kell a munkát.

A Real Madrid az elmúlt 23 évben mindig továbbjutott a BL-csoportjából, és Luka Modric világbajnoki ezüstérmes középpályás szerint most is ez a cél.

"Nagyon nehéz elmagyarázni mindazt, ami most velünk történik, de van még egy lehetőségünk, és mindent meg fogunk tenni, hogy azt a mérkőzést megnyerjük" - mondta Modric.

A német válogatott Toni Kroos egyetértett csapattársával: "Nehéz a dolgunk, amikor a rivális szerzi az első gólt, mert előtte küzdünk, játszunk, és mégis hátrányba kerülünk. Támadásban pechünk volt."

A B csoportban a Mönchengladbachnak 8, a Sahtarnak és a Realnak 7-7, míg az Internazionalénak 5 pontja van. Az utolsó körben, jövő szerdán Real Madrid-Mönchengladbach és Internazionale-Sahtar találkozókat rendeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?