Sport

Zidane: a csapatmunkának köszönhető a bajnoki cím

A csapatszellemet dicsérte és a közös munkával megszolgált eredményként értékelte a Real Madrid futballbajnoki címét a spanyol csapat francia vezetőedzője, Zinédine Zidane.
MTI

2020. július 17. 12:10

Zinedine Zidane
Zinedine Zidane - TASR/AP-felvétel

Az egykori kitűnő labdarúgóból lett sikeredző a fővárosi klub honlapjának nyilatkozott azután, hogy a gárda csütörtök este hazai pályán 2-1-re legyőzte a Villarrealt, ezzel pedig a záró forduló előtt behozhatatlan előnyre tett szert az ősi rivális Barcelonával szemben.

"A spanyol bajnokságban roppant nehéz nyerni, ezért különösen hálás vagyok játékosaimnak. Én vagyok az edző, nekem is megvan a szerepem, de a pályán ők harcolták ki a sikert" - mondta Zidane, aki hatalmas eredménynek minősítette a klubhistória 34. bajnoki elsőségét a La Ligában.

"Óriási siker ez, túláradnak bennem az érzelmek" - fogalmazott a szakvezető, kiemelve, hogy amikor bírálatot kap, ő igyekszik még jobban dolgozni, a kritikára még szenvedélyesebb munkával válaszolni.

"Szerencsém volt, hogy ebben a csodálatos klubban ilyen harcos játékosokkal találkoztam. Legutóbbi tíz meccsünkből tízet nyertünk, ez fenomenális, egyben különleges is, hiszen előtte két hónapig otthon voltunk bezárva. Aztán visszajöttünk, másképp készültünk fel és megcsináltuk, bajnokok lettünk, ami mindenki érdeme, az egész csapaté" - mondta.

A királyi gárda francia csatára, Karim Benzema duplájával kerekedett a Villarreal fölé, és vette vissza a 2016/17-es idény után trónját a Barcelonától a La Ligában.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Richard Kollár

„Ha átszakad a gát, akkor még óriási problémáink lehetnek a járvánnyal”

koronavírus iskola

Integrált diák- és pedagógiai asszisztens

Pavlína Matovičová

Matovič megtörte a csendet: beszélt felesége befektetéseiről

Tadej Pogacar
Frissítve

Tour de France – Pogacar emberfeletti időfutam-győzelmével mindent vitt

csomag

Drágább lesz a külföldről, köztük Kínából rendelt áru

koronavírus Nagy-Britannia
Frissítve

Négyhavi csúcson az új fertőződések száma Nagy-Britanniában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.