Žampa újra pontszerző helyen

<p>Az osztrák Mario Matt mattolta a mezőnyt, Adam Žampa újra pontszerző helyen végzett, ezúttal hatodik lett a férfi-műlesiklók olimpiai versenyén. A szlovák versenyző világversenyen ennél jobb helyen még nem végzett műlesiklásban.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A veterán Matt 34 évesen és 319 naposan az alpesi sízés legidősebb olimpiai bajnoka. „Hála Istennek ezért az aranyért. A második futam előtt nem éreztem jól magam, de valahogy kikerültem ebből a helyzetből – idézi az ORF a győztes osztrákot, aki esélyesebb honfitársát, Marcel Hirschert és a nagyon tehetséges norvég Henrik Kristoffersent előzte meg a versenyben. – Korábban nemigen ment az olimpiákon. Ma azt mondtam, jót síelek, s meglátom, mit tehetek. Aránylag jó a versenyévadom, gyakran harcoltam a győzelemért, ezért bíztam magamban.”

A 23 éves tátrai fiú, Adam Žampa harmincas rajtszámmal az első futamban a 26. helyen zárt a több mint száztagú mezőnyben. Maga sem volt elégedett a teljesítményével. Aztán a második futamban remek teljesítményt nyújtott, és az indulók közül a legjobb időt (53,94) érte el. Hosszabb ideig dobogós helyen állt a versenyben, végül öten megelőzték azok közül, akik előtte végeztek az első futamban.

„Nagyon kockáztattam. A felső kettőskapunál, bár csak ott vigyáztam, nem sok hiányzott, hogy baj legyen – mondta Adam Žampa, aki egyedüliként tette meg a második futamot 54 másodpercen belül. – Kicsit rossz irányba mentek a síléceim, s ezután azt mondtam, mindent beleadok a folytatásban. Amikor a célba értem, tudtam, nagyon jó teljesítményt nyújtottam. Ha valaki Szocsi előtt azt közli, hogy ötödik leszek a szuperkombinációban és hatodik a műlesiklásban, akkor nem hittem volna el neki. Nagyra becsülöm, hogy a szuperkombináció után a műlesiklásban is megnyertem a második futamot. Ez egy hihetetlenül jó, álomszerű érzés. Ilyenért megéri gürizni.” Azt is hozzátette, mindkét pontszerző helye nagy dolog, de a szombati hatodik helye többet jelent számára, mint a kombinációban elért ötödik.

„Érme ugyan nincs Adamnak, de kétszeres olimpiai bajnok. Egyelőre csak a második futamokban, és van mit tennünk a következő négy évben, hogy tovább javuljunk” – tette hozzá az apa, Tomáš Žampa, aki fiát edzi is.

Egyébként a második futamot rendkívül nehéz pályán kellett teljesítenie a mezőnynek – a horvát síző, Ivica Kostelic édesapja, Ante jelölte ki –, melyből a legjobb harminc síző közül 12-en ki is estek, köztük Pinturault, Neureuther, Ligety és az első futamban ötödik Grange. A 117 fős mezőnyből mindössze 45 síző tudta teljesíteni mindkét futamot.

Indult Adam öccse, Andreas is, aki az első futamot a 67. helyen zárta, de a másodikban kiesett. Matej Falat néhány kapu megkerülése után már az első futamban befejezte. Farkas Norbert volt az utolsó magyar versenyző Szocsiban: az 58. helyről vágott neki a második futamnak, de azt már nem fejezte be. (SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?