Zalka Csaba és Botek Ádám is elégedett a kajakosok tavalyi évével

kajak
Pozsony |

Ha Év sportolója díj-átadó, akkor a kajakosok jelenléte borítékolható. A nagy világversenyeken stabilan érmes helyeken záró versenyzők közül 2022-ben a kajak négyes tagjait választották meg a sportújságírók az év harmadik legjobb szlovákiai csapatának.

2. és 4. hely

Samuel Baláž, Denis Myšák, Zalka Csaba és Botek Ádám az elsők között érkeztek meg a pozsonyi gála helyszínére, így mindenkinek – kollégáknak, szervezőknek, más sportágak tisztségviselőinek – volt lehetősége szót váltani velük. Az atipikus lebonyolítású 2022-es szezonban, két májusi vk-viadal után előbb éppen lecsúsztak a dobogóról az augusztusi kanadai világbajnokságon, majd rá két hétre a müncheni Európa-bajnokságon már ezüstérmesként zártak az 500 méteres távon. Utólag visszanézve kihozták a maximumot az idényből? – szegeztük neki a kérdést Zalka Csabának.

„Igen, úgy érzem, a körülményekhez képest igen. Ami azt jelenti, hogy sokkal több közös edzés lehetett volna, sokkal többet lehetett volna együtt készülni négyesben, ami a nem ideális viszonyok miatt nem így történt – utalt Zalka arra, hogy míg ő Balážzsal és Myšákkal a pozsonyi ŠKP szakmai stábjával készül, addig Botek Ádám, valamint a potencionálisan a négyesben is bevethető Vlček Erik Komáromban, Likér Péter vezetésével. – A vb egy pici csalódás volt azzal, hogy lemaradtunk az éremről, de az Eb-n kiengeszteltük a nekünk szurkolókat a második hellyel. Nagyon elégedettek lehetünk azzal, hogy dobogóra állhattunk, mert az egész mezőny hatalmas léptekkel halad előre, olyan országok egységeivel is komolyan számolni kell, akikkel eddig nem, a franciák és az ukránok is megérkeztek a legjobbak közé. Nekünk is változtatni kell valamit, többet vagy épp máshogy dolgozni, hogy ott tudjunk maradni a legjobbak között.”

Több négyesezés kellene

Az első lépéseket akár már a nemrég véget ért amerikai edzőtáborban is megtehették volna, de mint az kiderült, az első téli felkészülés még nem erről szól sosem – és nemcsak azért, mert Zalkáék Miamiban, Botekék pedig Kaliforniában edzettek. „Ahogy közeledik majd az új szezon, akkor válik fontossá, hogy beállítsuk, mennyi lesz a közös edzés, hogyan tudunk megegyezni és félretenni a problémákat, az eredményre koncentrálni, mert végső soron mindenki előtt ez lebeg célként. Éremszerzésre a legnagyobb esélyünk a négyesben van bármilyen versenyen” – mondta a somorjai kajakos, aki nem kerülte ki a válaszadást a kényes kérdésre sem, hogy mennyire nyomja rá az egység hangulatára a bélyegét a rivalizálás, az, hogy alapvetően öten pályáznak négy helyre.

„Mi csak akciókon, versenyeken, esetleg előtte egy-két edzésen találkozunk, inkább az edzőink kommunikálnak egymással. De ha találkozunk, abszolút semmi gond nincs, jó a hangulat. Csak jó lenne, ha ez gyakrabban történne meg, mi szeretnénk többet együtt készülni, de értem, hogy a kimaradó ötödik kajakos meg megsértődne, hiszen ő is teljes joggal ülhetne a négyesben. Nehéz ezt összehozni. Viszont egy bármilyen összetételű négyesnek meg nagyon sok tapasztalatot jelentene az együttes készülés, ami hátrány, hogy nincs. Több országban télen is négyeseznek, mi viszont egyesben edzünk, aztán a versenyekre összeülünk, ami teljesen más érzés. Szerintem sokkal többet ki tudnánk magunkból hozni, ha többet készülhetnénk együtt” – elemezte dolgaikat a 23 éves Zalka, akitől azért azt is megkérdeztük, a hosszú és fájdalmas gyakorlások közepette követték-e a decemberi foci-vb-t. „Igen, láttuk az összefoglalókat és a döntőt is. Én a franciákra fogadtam, de az argentinokkal sincs bajom. Érdekes egyébként, hogy Miamiban mindenki nekik szurkolt, tele voltak az utcák argentin zászlókkal.”

kajak

„Jó, hogy öten vagyunk”

Visszatérve a kajakhoz és a gálához, az, hogy a négy srác tényleg jóban van, a díjuk átvételekor is kiderült: a mininterjúra a mikrofonhoz kénytelen-kelletlen előrelépő rang-idős Myšák hosszas ööö-zését fülig érő vigyorral kísérte a másik három, köztük Botek Ádám is.

„Nem volt olyan rossz szezon, annak ellenére sem, hogy mi nem akartuk ennyire telibe nyomni az évet, egy kicsit pihenősebb verzióra készültünk, mert az olimpiai ciklus ezúttal ötéves és nagyon nehéz volt. A K4 mellett K2-ben Vlček Erikkel egy hetedik és egy kilencedik hely sikeredett, ezekre büszkék lehetünk, én elégedett vagyok – szögezte le az Új Szó érdeklődésére a Virten élő kajakos, aki igyekszik a jó oldaláról nézni a négyesben való szereplésért zajló konkurenciaharcot. – Mindig jó, ha öten vagyunk, mert bármikor jöhet egy sérülés, egy betegség. Ha csak négyen lennénk, akkor ha nem is vennénk lazábbra a figurát, azért más lenne úgy készülni, hogy nincs benne az emberben, hogy »öten vagyunk, itt aztán rendesen meg kell nyomni mindent«. Szerintem az jó, hogy öten vagyunk. Mi úgy vesszük, hogy ez sima rivalizálás, versenyzés, ami természetes a sportban. Senki sem szeretne a kimaradó ötödik lenni, így még jobban felkészül. Ez egy pluszmotiváció, hogy még többet adjunk ki magunkból edzéseken is.”

Május eleji formaidőzítés

Kaliforniában az elmúlt hetekben főleg a mennyiségen volt a hangsúly, hogy minél több leevezett kilométer legyen a kajakosokban, a súlyzózással eltöltött hosszú órákról nem is beszélve. „Nem voltak annyira kemények ezek az edzések, másképp voltak fárasztóak. Most aztán majd kezdődhet a rendes téli felkészülés a futással, az úszással és az újabb súlyzózással” – magyarázta Botek.

Az első komolyabb formába hozást pedig május elejére kell időzíteniük, a tervek szerint akkor tartják majd az első szlovákiai válogatót a világkupára és az európai játékokra. Messzebbre sem Zalka, sem Botek nem akart tekinteni – persze azzal mindketten tisztában vannak, hogy az olimpiai kvóta kievezése a vb-n alapvető fontosságú a K4-es egység számára. „Számomra a K2 is ugyanolyan fontos marad jövőre is. Nagyon jó lenne, ha Eriknek sikerülne ott lennie a hetedik olimpiáján is, s ha ennek még én is részese lehetnék, ketten lennénk ott Párizsban Komáromból, az igazán emlékezetes dolog lenne” – tette hozzá végszóként Botek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?