Whittaker visszavágót szeretne Adesanya ellen

whittaker

Robert Whittaker a hétvégi UFC-esemény fő párharcában magabiztosan győzte le Kelvin Gastelumot a középsúlyban vívott bunyón (MMA).

A mozgékony Whittaker mesterien és főleg sokoldalúan keverte technikáit a mexikói származású Gastelum ellen. A „Kaszálónak” is becézett Whittaker effektíven mozgott ki-be az ütközetekből, és emellett kétszer is teljesen váratlanul földre tudta vinni ellenfelét, akitől szép ütéseket, bár jóval kevesebb variációt láthattunk, s túlnyomórészt csak a balos horogra támaszkodott. A mexikói-amerikai erőfeszítése viszont kevésnek bizonyult, s Whittaker mind az öt menetet nyerte egyhangú, azaz 3:0-ás bírói döntéssel. 

Rossz stratégia
„Itt az ideje, hogy útjaink ismét keresztezzék egymást” – így végződött a meccset követően Whittakerrel készített interjú, amiben az egykori bajnok a középsúly jelenlegi királyát, Israel Adesanyát szólította meg. Adesanya még 2019-ben vette el tőle az övet egy meglehetősen domináns mérkőzésen, s középsúlyban azóta sem tudta senki igazán próbára tenni az új-zélandit. Szakértők szerint viszont az ausztrál Whittaker fizikai szempontból nem a megfelelő taktikát alkalmazta az Adesanya elleni bajnoki mérkőzésen. Szerintük túl statikus volt, és ha változtat a stratégián, akkor egy egészen más mérkőzést láthatnánk a visszavágón.

Jöhet a visszavágó
Whittaker az Adesanya elleni vesztes meccs óta három bunyót is megnyert, mindet magasan rangsorolt harcosok ellen és egyhangú bírói döntéssel. 30 évesen a még mindig viszonylag fiatal ausztrál harcművész számára igencsak úgy fest a helyzet, hogy újra megküzdhet a bajnoki címért, hiszen már a Gastelum elleni győzelem előtt is ő állt a kihívók listájának élén, Adesanya próbálkozása a feljebbi félnehéz súlykategóriában pedig sikertelen volt, s elmondása szerint is a közeljövőben ismét a középsúlyban lesz aktív. 

Tehát a tények, vélemények s hírfoszlányok is egyaránt azt sugallják, hogy nemsokára egy Adesanya vs. Whittaker visszavágóra kerül majd sor. Az interjúban Whittaker egyébként tisztelettel beszélt Adesanyáról, de úgy érzi, van pár új trükkje, amit az új-zélandi „Stílushajlító” még nem látott, és szerinte kiérdemelt egy második összecsapást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?