<p>Vladimír Vůjtek, a szlovák jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya idén sem változtat filozófiáján: a hétvégi Német Kupán az a célja, hogy a válogatott begyakorolja az egyes játékhelyzeteket. Bónuszként pedig a címvédés is összejöhet.</p>
Vůjtek: „Jó meccseket akarunk játszani”
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Már hagyományosan a Német Kupán kezdi meg az új idényt a szlovák jégkorong-válogatott. Vladimír Vůjtek szövetségi kapitány keretében 12 vb-ezüstérmes hokis mellett két újonc is helyet kapott: Jaroslav Janus kapus és Andrej Šťastný csatár, mindketten a pozsonyi Slovanból. „Azt szeretnénk, hogy mind a négy sor nagyjából ugyanannyi időt töltsön a jégen, az emberelőnyös és -hátrányos szituációkat is beleértve. Mindenkit látni szeretnénk különféle játékhelyzetekben – mondta a kapitány, aki szerint egy hiányposzt van a válogatottban. – Nincsenek balszélsőink, szinte minden jelöltünk lemondta a tornán való szereplést.”
A helyzet azonban közel sem olyan rossz, mint a tavalyi kerethirdetéskor, amikor kisebb botrány kerekedett a távolmaradók nagy száma miatt (ami végül is jól sült el, mert a pótlásukra behívott fiatalokkal megnyerték a kupát, és sokan közülük a vb-n is szerepelhettek). Idén négy kényszerű cserét kellett végrehajtania Vůjteknek, aki elsősorban Tomáš Záborskýra, az omszkiak csatárára lett volna kíváncsi – mivel a tavalyi finn bajnokság egyik legjobb játékosa még egy meccsen sem tudott játszani kapitánysága alatt. „Nincs okom rá, hogy azt higgyem, nem sérült. Az ilyesmi hozzátartozik a hokihoz. Lehet, hogy a vártnál többen kértek felmentést a szereplés alól, de valamennyien objektív okok miatt nem utazhatnak Németországba” – kommentálta a helyzetet Vůjtek.
A háromszoros tornagyőztes szlovákok (1997, 2006, 2011) sorrendben Svájccal, Kanadával és Németországgal találkoznak a három nap alatt. „A célunk, hogy méltóképpen képviseljük az országot, és hogy komoly konkurenciát jelentsünk a többi csapatnak. Jó meccseket akarunk játszani. Nem kell feltétlenül mindhárom találkozót megnyernünk, de épkézláb játékot akarunk bemutatni” – tette hozzá a kapitány. (SITA, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.