Vörös ördögök a paradicsomban

Pozsony. Két pótselejtezőn a papírforma érvényesült, kettő viszont meglepetést hozott szerdán, amikor eldőlt, hogy Németország, Törökország, Szlovénia és Belgium élt az utolsó lehetőséggel, s szerzett részvételi jogot a jövő évi (május 31–június 30.) labdarúgó világbajnokságon.

Ballack a negyedik gólt adta az ukránoknakTASR/EPA-felvételCsehországban hatalmas csalódást okozott, hogy az európai csillagokkal teletűzdelt csapatnak nem sikerült kétvállra fektetnie Belgiumot. Míg a mérkőzés előtt a legvisszafogottabb kommentárok is azt sugallták, hogy a hazaiaknak „darabokra kell tépniük” az 1:0-ás előnnyel érkező vendégeket, addig a csütörtöki tudósítások stílusa alaposan megváltozott.

„Méltatlan és szégyenteljes távozás” – írja a Lidové Noviny és élesen bírálja a cseh futballistákat, hogy pszichikaialag nem bírták elviselni a vereséget, s a mérkőzés végén Baroš és Nedvěd durvaságokra ragadtatta magát, amiért a svéd bíró kiállította őket. „Ez a viselkedés nem volt meglepetés. Csak logikus következménye annak az amatőr, a professzionizmustól mérföldekre eső teljesítménynek, amit a csapat a belgák ellen mutatott. Sajnálatos, hogy eddig toleránsak voltunk olyan jelenségekkel kapcsolatban, amelyeket semmilyen körülmények között sem szabad eltűrni” – szögezi le a lap.

„Viszontlátásra világbajnokság. A cseh futball sír. Sorrendben ez már a harmadik eset, hogy nem sikerült kiharcolnia a világbajnoki részvételt. A brüsszeli egygólos vereség leküzdhetetlen akadálynak minősült” – fogalmaz a Právo szakírója, aki szerint a játékosok, akik a cseh futball egyik legjobb és legsikeresebb nemzedékét alkotják, pályafutásuk egyik legrosszabb napját élték át. A Pražské Slovo szerint az „aranycsapat” rövid időn belül és meglepetésre mindent elveszített. Teljesítményüket lehetetlen más szóval értékelni mint azzal, hogy „gyötrelem” és „szegénység”. A cseh futballnak most mérleget kell vonnia és meg kell újulnia. Más kiút ebből a helyzetből nincs.

A Mladá Fronta Dnes kiemelten foglalkozott azzal, hogy a mérkőzés után a szurkolók ezrei követelték Jozef Chovanec távozását. A szövetségi kapitány a televíziónak adott nyilatkozatában a személyét ért támadásokra úgy reagált, hogy sorsáról a szövetségnek kell döntenie. A lap kommentárja szerint a legutóbbi események a „cseh futball szomorú pillanatait” jelentik, holott olyan esély kinálkozott az ország labdarúgása számára, amelyik ritkán ismétlődik meg.

A belga rádió- és tv állomások, az egész sajtó örömmámorban ünnepelte a válogatott prágai sikerét, amellyel sorozatban a hatodik világbajnoki döntőn vehet részt. Robert Waseige szövetségi kapitány pályafutása legnagyobb sikerét érte el. – Számítottam arra, hogy az elején óriási nyomás nehezedik ránk. Az első félórában nagyon sok labdát vesztettünk el, nem nyújtottunk jó teljesítményt. A folytatásban az egész csapat feljavult, fegyelmezett játékkal szerezte meg a győzelmet. Ezért sem vagyok hajlandó elfogadni azt a kritikát, hogy nincsenek tehetséges futballistáink. Valóban nem rendelkezünk világklasszisokkal, de hihetetlenül egységesek vagyunk, ebben rejlik az erőnk. Egyébként tehetség nélkül nem jutottunk volna el idáig.

A lapok főcímei: „A vörös ördögök a paradicsomban!” „A szép álom folytatódik Ázsiában”.

A román lapok szerint a „katasztrófa”, „szerencsétlenség”, „összeomlás” és „tragédia” szavak is csak hozzávetőlegesen fejezik ki azt a „feneketlen elkeseredést és kiábrándulást”, amit megéltek a Szlovénia elleni vb-pótselejtező bukaresti visszavágóján született 1:1-es döntetlen utáni percekben, órákban.

„Romániának nem sikerült egymás után negyedszer is részt venni a vb-n” – keseregtek a lapok. Pedig a csapat nem játszott rosszul, a futballisták kitették a lelküket a pályán, de a szerény képességű szlovén válogatott „a földkerekség legmázlisabb csapata”. Gheorghe Hagi, a román együttes szakvezetője férfiasan beismerte: játékosai egyenként ugyan kiválóan megállták helyüket, de a csapat egészében nem emelkedett a pótselejtező két mérkőzése által megkövetelt szintre. S ezért kizárólag őt érheti szemrehányás.

A török lapok egymást múlják felül a válogatott dicsőítésében az Ausztria elleni 5:0-ás siker után. Akad olyan újság, amelyik a világbajnokság megnyerésére is képesnek tartja Törökországot. Milliyet: „Miénk a világ, megsemmisítettük Ausztriát. Az egész ország az utcán ünnepelt.” Yeni Safak: „Megvalósult egy 47 éves álom. Góleső hullott a félholdból.”

A német közvélemény és a szakvezetés egyaránt felszabadult örömmel nyugtázta a válogatott kiütéses győzelmét Ukrajna ellen (4:1), amely azt jelenti, hogy Németország tizenötödször is ott lehet a világbajnokságon. Rudi Völler szövetségi kapitány: – A játékosokra nagy nyomás nehezedett, de ezúttal nem bénítóan, hanem felszabadítóan hatott rájuk, s már az első negyedórában eldöntötték a mérkőzést (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?