Vlček Erik: Ezt bizony nagyon nehéz lesz megismételni

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki dobogók után, hogy érzi magát az év sportolója díjátadóján?

Nagyon nagyra becsülöm ezt az eseményt és ezt a díjat. Itt látni, hogy az olimpiai éremnek milyen nagy súlya van. Ötkarikás játékok csak négyévente vannak, ahol nagyon kemény csatákat vívunk, hiszen nagy a konkurencia. Ráadásul nem is csak arról az egy versenyről van szó, hiszen hosszú ideig tart a felkészülés, és meg kell szerezni a kvótát is, ami szintén nem egyszerű. Már a részvétel is nagyon nagy teljesítmény, éremmel hazatérni pedig egy extra dolog. Nagyon örülök, hogy ez sikerült és annak is, hogy ezt a teljesítményt az újságírók is elismerték.

Az ön olimpiai felkészülése még 2020-ban egy lábtöréssel indult. Jól jött, hogy elhalasztották a tokiói játékokat?

Valójában én azért törtem el a lábam, mert elhalasztották az olimpiát. Egyébként biztosan nem fociztam, nem lábteniszeztem volna. Inkább valami olyannal töltöttem volna az időm, ami a vízen segített volna. Így viszont valóban volt időm felépülni. Abban a szezonban úgysem tudtunk sehol versenyezni. Volt három hónapom rá, hogy teljesen rendbe jöjjön a lábam és szépen lassan újra neki tudjak kezdeni az edzéseknek. Örülök, hogy így sikerült, mert az én koromban egy ilyen kihagyás után már nem egyszerű visszatérni.

Az előző öt olimpiai ciklusban megszokott felkészülési menetrendet a világjárvány jelentősen átírta. Milyen változásokat hozott a Tokiót megelőző időszak?

Nagyon nehéz volt, hiszen sokszor azt sem tudtuk, hogy a jövő héten mi vár ránk. Az edzőtáborok megszervezése nem volt egyszerű, hiszen az odajutás mellett arra is fel kellett készülnünk, hogy bármikor szólhatnak és idő előtt haza kell menni. De az is benne volt a pakliban, hogy valaki karanténba kerülhet. Próbáltuk a kockázatokat minél kisebbre csökkenteni és ha valami váratlan történt, akkor improvizáltunk. Bonyolultabb volt, több volt az idegeskedés, de arra fókuszáltunk, hogy magát az edzéseket, a felkészülést minél kevésbé befolyásolják ezek a tényezők.

A négyes hajóba mondhatni utolsónak ült be, hiszen Zalka Csabával kellett megvívnia az utolsó helyért.

Nagyon nehéz volt vele versenyezni, hiszen mi már párosoztunk is együtt. Szép eredményeket értünk el Csabával, nagyon jól ismerjük egymást, sok közös edzőtábor is a hátunk mögött van. Életemben először kellett így kiharcolnom a pozíciómat a négyesben. Tudtam, hogy egy jó visszajelzés lesz, ha sikerül bekerülnöm egy ilyen erős hajóba. Ellenben jól jött ki, hogy nem csak a nevem és a tapasztalatom miatt kerültem be, hanem megmutattam, hogy én vagyok az, akinek ott a helye. Így senki nem kérdőjelezheti meg, hogy miért én lettem a negyedik.

Hogyan gondol vissza erre a rendhagyó körülmények között megrendezett olimpiára az előző öt után?

Én nagyon élveztem ezt is, mint ahogy az eddigi összeset. Az érem mellett jó élményekkel tértem haza Tokióból. Mindig ez motivált, négyévenként terveztem a jövőt, hogy ott lehessek a következőn is. Ahogy sokszor kiemeltem már, ez most nagyon nehéz volt. Ha utólag belegondolok, hogy hat olimpián egymás után ott tudtam lenni… Ezt bizony nagyon nehéz lesz ezt megismételni.

Többször elmondta, hogy most már csak évről évre tervez. Néhány napja jöttek haza egy amerikai edzőtáborból, milyen erőben érzi magát jelenleg?

Az olimpiai év után kicsit könnyebb szokott lenni az edzőtábor. Most azonban van a csapatban két fiatal lány (Mariana Petrušová és Gamsjäger Lisa-Maria – szerk.), akikkel komoly tervezi vannak az edzőnknek, Likér Péternek. A lehető legtöbbet akarja belőlük kihozni, így most is keményen edzettünk. Ha pedig már ott voltam, én sem fogom magam kevésbé odatenni, mint ők. De nem panaszkodom, jól éreztem magam, nem fájt semmim. Mondhatnám, hogy még bármi benne van, de már nem tervezhetek annyira előre, hogy mindenképpen Párizsra is fel szeretnék készülni, hiszen ma-holnap 40 éves leszek.