Vízipóló, csodapóló

Budapest. A sportújságírók szavazatai alapján Kovács Katalin, Annus Adrián, a férfivízilabda-válogatott, az edzők között Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányok versengésében pedig Kemény Dénes bizonyult a legjobbnak 2003-ban.

ĺgy örültek Barcelonában a világbajnoki aranynak. Kemény Dénes az Év szövetségi kapitánya, a pólóválogatott pedig az év csapata lett Magyarországon.Az eseményen posztumusz díjjal ismerték el az idén elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, valamint Knézy Jenő és Molnár Dániel sportriporterek munkásságát.

Kovács Katalin összesen négy aranyérmet (k1 500 és 1000 m, k4 200 és 500 m) nyert a szeptemberi gainesville-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, s emellett első lett az összetett Világ Kupában. Annus Adrián ezüstérmesként zárt az augusztusi, párizsi vb-n és első lett a szeptemberi, Szombathelyen rendezett Világdöntőben. A férfivízilabda-válogatott Kemény Dénes irányításával világbajnoki címet szerzett és a Világligában is diadalmaskodott.

Fábiánné Rozsnyói Katalin, a női kajak szakág vezetője azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a vb-n nyolc aranyérmet gyűjtött a csapata, az elsőségek közül hat közvetlenül jelenlegi tanítványai nevéhez fűződött.

A KATEGÓRIÁK VÉGEREDMÉNYE

Férfiak – 1. Annus Adrián (kalapácsvető) 472,5 pont; 2. Cseh László (úszó) 379; 3. Fazekas Róbert (diszkoszvető) 169,5; 4. Baumgartner Zsolt (autóversenyző) 164; 5. Szabics Imre (labdarúgó) 149.

Nők – 1. Kovács Katalin (kajakos) 673 pont; 2. Vörös Zsuzsanna (öttusázó) 453; 3. Risztov Éva (úszó) 449; 4. Mandula Petra (teniszező) 38 pont; 5. Szabó Szilvia (kajakos) 30.

Csapat – 1. férfi vízilabda-válogatott 668; 2. női kajak négyes 363; 3. férfi kézilabda-válogatott 204; 4. női öttusa-válogatott 171 pont; 5. Fotex KC Veszprém (férfikézilabda) 65.

Edzők – 1. Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak) 585; 2. Vida József (atlétika) 331; 3. Turi György (úszás) 255.

Szövetségi kapitányok – 1. Kemény Dénes (vízilabda) 671; 2. Angyal Zoltán (kajak-kenu) 398; 3. Skaliczki László (kézilabda) 274.

VÉLEMÉNYEK

Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu), az Év edzője: „Megszakítás nélkül harmadszor kaptam meg ezt az elismerést, s ezúttal nem Rozgonyi, hanem Rozsnyói névre töltötték ki a diplomát. Hallom, a szurkolók és az újságírók közül nagyon sokan úgy kezdik az athéni esélylatolgatást, hogy a női kajakosok nyernek hármat, aztán a többit majd meglátjuk. Hogy nyomasztó-e az esélyesség terhe? Nézze, ha Plovdivban, Milánóban vagy Szegeden lenne az olimpia, ahol kiszámíthatóak a szélviszonyok, nem aggódnék, mert tudom, hogy Katiék a legjobbak a világon. De az athéni pálya borzasztóan szeles, egyre erősebben, össze-vissza fúj a szél, a nap előrehaladtával egyre hullámosabb a víz. Különben is, minden ott fent van megírva...”

Kemény Dénes (vízilabda), az Év szövetségi kapitánya: „A véleményem a választásról: ez csak egy játék, amit pontosan ezért kell véresen komolyan venni. Amúgy szívből gratulálok a játékosaimnak, hogy saját magukat és engem is hozzásegítettek a győzelemhez.”

Annus Adrián (kalapácsvető), az Év férfi sportolója: „Hihetetlenül boldog vagyok, ez életem egyik legnagyobb elismerése. Szerintem az jelentette a különbséget köztem és ugyancsak vb-ezüstérmes sporttársam, Fazekas Robi között, hogy én megnyertem a Grand Prix világdöntőjét. Hogy mit éreztem a világbajnoki döntő után, ahol ezüstérmes lettem? Örömet vagy csalódást? Egyiket sem: fáradtságot. Az olimpia után viszont örülni szeretnék.”

Kovács Katalin (kajakos), az Év női sportolója: „Talán szokatlan egy élsportolótól, de nekem a kajakozás a mai napig a szerelmem, a hobbim, nem pedig a munkám. Akkor is csinálnám, ha egy vasat sem kapnék érte. Az persze hab a tortán, ha jönnek a győzelmek, s még meg is tudok élni a hobbimból. Tavaly is én lettem az év sportolónője, s ha jövőre sikerülne a mesterhármas, akkor az azt jelentené, Athénban is kijött a lépés.” (mti, o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?