Virágeső helyett góleső anyák napján

régiófoci

A hazai csapat tett róla, hogy a régi május elsejéket idéző hangulatban teljen a vasárnap délelőtt. Közönségszórakoztató meccsen a dunaszerdahelyi területi bajnokság VI. ligájában a bakaiak 9:2-re verték a felsőpatonyiakat.

A bajnokság eddig lejátszott 384 mérkőzésén mindössze három esetben született 11, vagy annál több gól, utoljára a 9. fordulóban.

A harmadik helyen tanyázó hazaiak nem vették félvállról a mérkőzést. A játékosok a kezdés előtt elmondták, hogy hiába választja el 44 pont egymástól a két csapatot a tabellán, ugyanúgy készültek, mintha a listavezetőt fogadnák. „Mi mindig a soron következő mérkőzést tartjuk a legfontosabbnak, nem tervezünk hosszabb távra. Minden ellenfelet komolyan veszünk, és becsületesen felkészülünk az összecsapásra” – árulta el Vida Dávid, a hazaiak középhátvédje (aki a gólözönből 3 góllal vette ki a részét).

Ahogy az várható volt, a hazai csapat nagy iramban kezdett, és rögtön nekiugrott ellenfelének. Az első nyolc percben négy ziccerük is adódott. Ezért hatott hidegzuhanyként a több mint 100 nézőre, hogy a felsőpatonyiak első támadása góllal zárult. Egy agresszív letámadás során sikerült labdát szerezniük a sarokban, azt visszagurítani a 16-osra, ahonnan azonnal kapura is lőttek, és a megpattanó labda utat talált a jobb sarokba (0:1). Talán ez a gól is kellett ahhoz, hogy a hazaiak jobban odafigyeljenek a befejezésekre. Fél óra alatt négyszer zörgették meg a vendégek hálóját. Született gól mesteri kiugratás után (1:1), kapushibát (2:1) és beadást követően (3:1), a szemfülességnek köszönhetően (4:1). Persze mindehhez kellett a szervezett játék hazai oldalon és a foghíjas védekezés a vendégek részéről. Feltűnő volt, mennyire gyorsabb a bakai játékosok reakcióideje egy-egy kipattanó, lecsorgó labdánál.

A második félidő majdnem úgy indult, mint az első, de a hazaiak kapusa bravúrral védett egy vendégkontra végén. Ezt követően ismét a hazaiak percei következtek. Előbb egy szögletet követően lőttek a léc alá (5:1), majd a vendégvédelem fatális hibájából profitáltak (6:1). A 67. percben láthattuk a mérkőzés talán legszebb jelenetét. Világi Máté, a hazaiak egyik gólfelelőse bravúros mozdulattal ollózva próbálta bevenni a kaput, de egy vendégvédő testével blokkolta a gólba tartó labdát. Ez a jelenet bizony gólt érdemelt volna.

De hogy ne maradjunk szépségdíjas találat nélkül, arról előbb a hazaiak gondoskodtak (gyönyörű összjáték után lett 7:1, majd a vendégek is jelezték, hogy a pályán vannak, jó harminc méterről vették be szabadrúgásból a hazaiak kapuját (7:2). A hátralévő időben még kétszer zördült a vendégek hálója, és kialakult a 9:2-es végeredmény.

Összességében kijött a két csapat közti különbség. A felsőpatonyiak továbbra is várnak az első győzelmükre, míg a hazaiak izgalmassá tették maguknak a véghajrát a bajnokságban, óriási csata várható a dobogós helyekért. A szurkolók pedig megjegyezték: „Sokkal jobb tapsolni ennyi gólnak május elsején, mint felvonulni…”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?