Sport

Vincze István: „Nem egy bombasztikus szezon a cél”

Egy éve dolgozik a II. ligás komáromi KFC sportigazgatójaként az egykori 44-szeres magyar válogatott Vincze István. A komáromiak jelenlegi 4. helyéről, az eredmények hátteréről és a komáromi labdarúgás jövőjéről beszélgettünk vele.
Jóba Mihály

2019. január 30. 18:30

Vincze célja, hogy megteremtse a minőségi labdarúgáshoz szükséges feltételeket Komáromban ⋌(Képarchívum)

Negyvennégyszer öltötte magára a magyar válogatott mezét, szerepelt az olasz bajnokságban is. A Lecce csapatában két szezont játszott olyan focicsillagok ellen, mint Maradona, Maldini, Baresi, Ancelotti, Donadoni. Most Komáromban kamatoztatja gazdag pályafutása tapasztalatait. Hogyan került a Duna-parti városba? 

Révkomárommal szinte gyerekkorom óta tartom a kapcsolatot, ifjúkoromban Tatabányáról jártam ide focizni, sok barátom van itt azóta is, s mióta itt vagyok a KFC-nél, új barátokra is találtam. A labdarúgás hagyományai is ösztönöztek Komáromba jönni, ahol olyan klasszisok nevelődtek, játszottak és fordultak meg, mint Vencel Sándor, Gőgh Kálmán, Szikora György – akit fehér Pelének is becéztek fénykorában –, később Németh Szilárd, akik sokszoros csehszlovák és szlovák válogatottak voltak, és Euróba több országában is játszottak az élvonalban.

2018 januárjától tölti be a sportigazgatói munkakört a komáromi KFC-ben. Milyenek a tapasztalatai?

Másfél éve dolgozom a csapatnál, először a Puskás Akadémián szólított meg a KFC vezetősége azzal a szándékkal, hogy szakmai tanácsadóként dolgozzak a klubnál, s pár hónap után tavaly januárban nevezett ki a klubvezetés sportigazgatónak. Munkámban koordinálom és harmonizálom a mérkőzésekre való felkészülés folyamatát a II. ligás csapatunknál, állandó kapcsolatot tartok az utánpótláscsapatokkal és edzőikkel, s időben igyekszünk kiszemelni azokat a tehetségeket, akiknek később van esélyük bekerülni a felnőttcsapatba.

A komáromiak újoncként nem kezdtek jól a második vonalban, azonban a tavaszi idényben a 15. helyről feljöttek a hatodikra. Ebben oroszlánrésze van Jozef Olejník vezetőedzőnek, akinek a játékstílusa az aktuális szezonban is érvényesült. Ezért is állhattak a komáromiak néhány fordulón keresztül a bajnokság élén. 

Hogy lejjebb estünk, annak objektív és szubjektív okai is vannak. A hazai meccseken többször megingott a csapat mentális stabilitása, és gyengébb csapatoktól is kikaptunk, ami nagyon fájó volt, és csökkentette a csapat önbizalmát. Ez szerintem 24–25 év körüli átlagéletkornál nem fordult volna elő. A mi fiataljaink átlagéletkora 22 év, többen 20 éven aluliak, akiknél a mentális megingás hamarabb, könnyebben bekövetkezik. Van egy tartósnak mondható objektív ok is csapatunk gyengébb szereplésére az utolsó őszi meccseken. A középpályásaink szinte állandóan hiányoztak a meccseken. Goran Matics néhány meccs után fegyelmi okokból távozott a Skalica együttesébe, ez észrevehető volt a csapat teljesítményén. Ezzel majdnem egyidőben egyik kulcsjátékosunk, Erik Mikeš megsérült, nemrég meg is kellett műteni a térdét. A másik tehetséges középpályásunk, Domonkos Kristóf pedig eltiltások miatt nem játszhatott. A komáromi futballközvélemény szerint Domonkos pályán kívül tartásának az utolsó meccseken manipulatív okai is lehetnek. A játékos elmondása szerint egy mérkőzésen az egyik sárgát teljesen indokolatlanul kapta, a vége kiállítás lett, és a nagyon fontos utolsó hazai meccsen nem játszhatott, a csapat pedig standard középpályás nélkül maradt. A végkifejlet hazai vereség lett, ami miatt a 4. helyen telel a KFC. Nem ez volt az egyetlen eset, hogy csapatunk mérkőzésének eredményét befolyásolta a játékvezetői ítélkezés, aminek hatása látható a szurkolói hangulaton.

A KFC eddig elért eredményei ön szerint arányosak az elvégzett munkával?

Azt gondolom, hogy ha figyelembe vesszük azt a katasztrofális helyzetet, amelyet Strasszer László klubmenedzser távozása okozott nyolc nappal a feljutás utáni idény kezdete előtt, amikor a 16-os játékoskeretből csak négyen maradtak Komáromban, s az is kétséges volt, el tudunk-e indulni a bajnokságban, akkor büszkék lehetünk eredményeinkre. Utolsó erőnket is összeszedve egy hét alatt összeszedtünk egy csapatot ismeretlen játékosokból, és csaknem remény nélkül elindultunk a II. ligában. A bajnokság első fele után az utolsó előtti helyről a tavaszi idényben a hatodik helyet szereztük meg, ami nemcsak nagy siker, hanem hatalmas meglepetés. A most zajló második, 2018/19-es évadban pedig folytatva azt az intenzív, becsületes munkát, amelyet az előző évad tavaszi felében elkezdtünk, a 9. fordulóig szintén nagy meglepetésre a bajnokság éllovasa voltunk, és a 15. forduló, azaz a bajnokság fele után a 3. helyen álltunk.

Mit tart a KFC sportigazgatói munkakörében végzett munkája legfontosabb összetevőinek?

Az a dolgom, hogy az összes tényezőt és feltételt, amelyek befolyásolják a srácok teljesítményét a pályán, a klubvezetéssel és a szakvezetéssel folyamatosan megbeszéljem, s olyan döntést hozzunk, amely a mi feltételeink mellett a legjobb eredményt biztosítja. Aki ebben a munkában nem akart részt venni, már nincs közöttünk. Akik ebben a munkában részt veszünk, minden alternatívát mérlegelve, felelősséget vállalva döntünk. Azt minden focirajongó láthatja és tudja is, hogy nem könnyű körülmények között dolgozunk, de a közeljövőben van remény arra, hogy sokkal jobb feltételrendszer alakuljon ki a jó színvonalú futballozás meghonosítására Komáromban.

Konkrétan mire gondol?

Ahol most tartunk, az egy hosszú út reményteljes kezdete a futballcsapat eddigi jó eredményeivel alátámasztva. A cél, hogy legyen egy tartósan ütőképes csapatunk, az ahhoz illő utánpótlás-neveléssel, amelybe bele akarjuk vonni nemcsak a komáromi focireménységeket, hanem az egész régióban felfedezett tehetségeket, biztosítani számukra hasonló feltételeket, mint amilyenek máshol már régen természetesek, például Dunaszerdahelyen. 

Hosszú távon is van esély a minőségi labdarúgásra Komáromban?

Mi nem egy bombasztikus szezon jó eredményére törekszünk, hanem olyan feltételek megteremtésére Komáromban, mely állandósítja a tehetséges fiatalok felkészülését a jó színvonalú, élvezetes focira városunkban és az egész régióban, amelyek most még nem állnak rendelkezésre klubunkban. A feljutás után a klub vezetősége folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyarországi támogatással megvalósuló stadionkomplexum építése nyáron elkezdődjön, hogy minden korosztály méltó feltételek mellett készülhessen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A pedagógusok mindössze 4,5%-a gondolja úgy, hogy megbecsülik a munkáját

Komoly gondot okoz a munkaerőhiány a mezőgazdaságnak

Határon billeg a Híd, az MKP és Kiska új pártja a legújabb felmérés szerint

Miloš Zeman cseh elnök Prágában fogadta Zuzana Čaputovát

Sose volt még ennyi menekült a világon

Szelfizhetett a Viking Sigyn kapitánya, amikor a hajója letarolta a Hableányt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?