Vietnam 2020-ban debütál a Forma-1-es versenynaptárban

Vietnam
London/Hanoi |

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media szerdai bejelentése szerint 2020-ban Vietnamban is rendeznek majd futamot.

 

A hanoi városi pálya az első új helyszín azóta, hogy a Liberty Media tavaly megvásárolta a sorozat jogait Bernie Ecclestone-tól.

"Amióta 2017-ben beléptünk ebbe a sportágba, azóta egyeztetünk a lehetséges új rendezőkről azzal a céllal, hogy bővítsük a Forma-1 jelenlétét világszerte" - mondta Chase Carey, a Forma-1 első embere. "A Vietnami Nagydíj ennek a célkitűzésnek az első megvalósult lépése."

A vietnami GP-t 2020 áprilisában rendezik majd meg először, és a szervezők több évre szóló megállapodást kötöttek a Liberty Mediával.

 

Kapcsolódó cikkünk

A városi pálya 5,565 kilométer hosszú lesz, 22 kanyarral, s az egyik része újonnan épített, a másik fele pedig a jelenleg meglévő utakon fut majd.

Hanoi Monaco, Baku és Szingapúr után a negyedik városi futam lesz az F1-es naptárban.

A Liberty Media azt tervezi, hogy a versenyek számát az idei és a jövő évi 21-ről később 25-re növeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?