Videóüzenetben coming out-olt a szexi brit műugró

<p>Videóüzenetben jelentette be Tom Daley, a britek olimpiai bronzérmes műugrója, hogy egy másik férfival él párkapcsolatban. A 19 éves sportoló hétfőn hozta nyilvánosságra a felvételt, amelyben azt mondja, véget akart vetni a találgatásoknak, s őszintén akar beszélni a magánéletéről.</p>

„A közelmúltban nem pontosan idézték a szavaimat egy interjúban, és nagyon mérges lettem. Sosem voltam még olyan dühös egy cikk miatt. Az őszinteség számomra mindig nagyon fontos volt – mondja az ötperces videó elején Daley. – Sok dologról mindig nyíltan beszéltem, a nehéz témákról is, mint például édesapám betegségéről és haláláról. Viszont kényelmetlenül éreztem magam, ha a magánéletemről faggattak. Mindig kérdezgették, hogy kivel járok, van-e barátnőm. Randiztam csajokkal, de nem volt olyan kapcsolatom, amiről beszélni lehetett volna. Most úgy érzem, készen állok rá, hogy beszéljek erről. Idén tavasszal megváltozott az életem. Megismertem valakit, aki mellett olyan boldog vagyok, mint még soha. Ez a valaki egy fiú. Engem is meglepett a dolog. Valahol mélyen sejtettem, hogy ez megtörténhet, de csak most tavasszal állt össze a kép. Egy csapásra minden teljesen természetes volt. Persze továbbra is kedvelem a lányokat, de most egy fiúval vagyok, és nem lehetnék boldogabb.”[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"129884","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A brit műugró hozzátette, biztos benne, hogy bejelentése egy ideig beszédtéma lesz a rajongói között, de reméli, hogy támogatni fogják. „Tudom, hogy lesz, aki megkérdezi: mit mondana erre apád? Amire csak azt tudom felelni: apám mindig azt mondta, ha én boldog vagyok, ő is boldog. Édesanyám is mindenben támogat, ahogy a barátaim is. Ma elmondtam a tágabb családnak is, mi a helyzet. Mindenféle vélemények elhangzottak, volt, aki nem is akarta elhinni, volt, aki azt tanácsolta, hallgassak erről. Olyan is volt, aki azt mondta, miért nem egy tévéinterjúban jelentem be a dolgot, de nem akartam, hogy kiforgassák a szavaimat” – fogalmazott Daley, akit nemrég a világ legszexibb férfijává választott egy magazin. Daley videóját hétfőn estig közel félmillióan látták, és a különféle közösségi oldalakon ezrek biztosították támogatásukról a sportolót. (MTI, bt) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?