A futball világa látott már jó néhány furcsa vagy emlékezetes ünneplést, amelyeket érdemes számba venni.
VIDEÓ: A mozgásszínháztól a halálos szaltóig - kreatív és tragikus (gól)örömök a futballpályán
A múlt héten járta be a sajtót az a meghökkentő eset, hogy a friss argentin bajnok Racing Club egyik vérmes szurkolója halott nagyapját sem kívánta kihagyni az ünneplésből, ezért miután csapata bebiztosította elsőségét a tabellán, rögtön a temető felé vette az irányt, kiásta a nagypapa sírját, majd annak koponyájával tért vissza az ünneplők közé. A futball világa látott már jó néhány furcsa vagy emlékezetes ünneplést, amelyeket érdemes számba venni.
A gólöröm műfajában nem is egy ember, hanem egy teljes csapat talán minden idők legjobbja.
Izlandi mozgásszínház – előadja: a Stjarnan FC
Az izlandi Stjarnan FC a 2010-es évek során számos minielőadást komponált meg, és mutatott be egy-egy gólöröm során. A leghíresebb „darabjuk” talán a horgászat volt, amelynek videója akkoriban bejárta a világot. Az egyik játékos bedobta a képzeletbeli csalit, ezután kifogta egyik csapattársát, aki a zöld gyepen vergődött, majd a „kiemelés” után a horgászok egy csoportképet csináltak kezükben a nagy zsákmánnyal.
A Stjarnan játékosainak kreativitása nem ismert határokat, az egyik gólöröm során levezettek egy komplett szülést, melynek végén a labda volt az újszülött, de boboztak is a zöld gyepen, társastáncoltak, úsztak, bicikliztek, eveztek, megállították az időt és visszatekerték, megmintáztak egy WC-n újságot olvasó embert, hanyatt dobták magukat egy kézigránát robbanása után, és egy Rambo-jelenetet is eljátszottak.
A kreativitás nem ismer határokat
Még élénken élhetnek az emlékezetünkben Pierre-Emerick Aubameyang álarcos gólörömei a csatár dortmundi korszakából. Egyik gólja után a gaboni csatár egy Pókember-álarcot húzott elő a sportszárából, majd Batman- és Robin-jelmezt rejtett el az egyik kapu mögött, amit Marco Reusszal öltött magára ünneplés gyanánt. Nos, Aubameyang nemrég felelevenítette különös hóbortját, hiszen a Rennes elleni Európa-liga-meccsen a fekete párduc maszkja került elő.
Talán még ezeknél az eseteknél is jobban emlékezhetünk Mario Balotelli marseille-i gólörömére, hiszen egy hónapja az olasz fenegyerek úgy ünnepelte meg a gólját, hogy az egyik kapu mögötti operatőrnek adta oda a telefonját meccs előtt, amelynek köszönhetően a találat után élőben jelentkezett be csapattársaival az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, az Instagramon keresztül. Talán Francesco Totti 2015-ös gólöröme volt a minta Balotelli számára, ekkor ugyanis az AS Roma legendája úgy ünnepelte gólját a Lazio ellen, hogy az ultrák elé kirohanva a stáb egyik tagjának telefonjával szelfit készített az őt éltető szurkolókkal.
Nagy vihart kavart a tavalyi évben Antoine Griezmann táncolós, a homlokán L betűt mutató gólöröme. Akik ismerik a Fortnite nevű videójátékot, azok számára egyértelmű, hogy onnan vette kölcsön a francia játékos a táncot, ám az L betű megformálása az éppen gólt kapó csapat szurkolói számára ennél sokkal többet jelenthet, hiszen a nemzetközi jelrendszerben az L a „loser”, azaz a „vesztes” angol megfelelőjét szimbolizálja. Így nem csoda, hogy a horvát publikum provokációként fogta fel a vb-döntőben ezt a fajta ünneplést, a marseille-iek az Európa-liga döntőjében, míg a Real Madrid szurkolói a két csapat rangadóján akadtak ki Griezmannra.
Persze az sem meglepetés, hogy Sergio Ramos is cukkolásnak élte meg a jelenetet, és a két klub következő találkozóján hasonlóképpen ünnepelte gólját, így revánsot adva Griezmannak. A francia játékosnak azonban nem ez volt az egyetlen meghökkentő gólöröme, hiszen még a Real Sociedad játékosaként kirohant a pályáról a gólja után, néhány csapattársával beült a kapu mögötti reklámautóba, és ott autóversenyzőként rángatta a kormányt néhány pillanatig.
Talán a már említett izlandi kollégák hatására az észt Nõmme Kalju japán középpályása, Hidetosi Wakui is sajátos performanszba kezdett társaival 2014-ben. Wakui gólja után fogta a labdát, és az egymás mellé felálló társai közé gurította, akik bowlingbábukként dőltek szét a gyepen.
Amikor az „isteni szikra” pirosat ér
Néhány éve a svéd harmadosztályú Norrby IF csapatának középhátvédje, Medi Dresevic három góllal vette ki a részét csapata 6–1-es győzelméből a Tvååkers IF ellen. Dresevic a harmadik gólja után úgy gondolta, hogy felül a lelátóra, és megtapsolja magát, ami először mindenki számára vicces volt, ám mivel engedély nélkül elhagyta a pályát, megkapta a második sárga lapját a játékvezetőtől, így mehetett zuhanyozni.
Hasonlóan járt a macedón Mario Gjurovszki is, aki a thaiföldi Muangthong Unitedet juttatta kétgólos előnyhöz, majd levette a gatyáját, a fejére húzta és fura táncot lejtett a szurkolók előtt. A bíró neki is felmutatta a sárga kártyát, és mivel már volt neki egy, bőven volt ideje felöltözni az öltözőben. Egy olasz amatőr ligás meccsen Jacopo Violan, a Riolo Terme játékosa a kispad felé vette az irányt örömében, és lendületből kifejelt egy jókora darabot a plexiből. Tettét a játékvezető egyből piros lappal jutalmazta.
Gólöröm és reagálás: kettő az egyben
Sokszor előfordul a mérkőzéseken, hogy egy-egy játékos a gólörömöt használja fel annak érdekében, hogy reagáljon bizonyos történésekre. Ezek közül talán az élet két legmeghatározóbb eseménye, a születés és a halál a két leggyakoribb téma. Ha egy játékos az ég felé mutat egy gólja után, szinte biztosak lehetünk benne, hogy valakit gyászol, míg hüvelykujját bekapva, vagy a labdát a meze alá dugva valószínűleg az újszülött gyermekét köszönti. Ezek közül a legemblematikusabb eset talán az 1994-es vb-hez köthető, ahol a brazilok Bebeto fiának születését ünnepelték úgy a hollandok ellen, hogy a támadó gólja után bölcsőt formáztak kezeikkel, melyet egyszerre ringatni kezdtek.
Ilyen tekintetben a felsoroltak mellett talán a leggyakoribb történés az, amikor egy játékost szidnak az ellenfél szurkolói, majd a becsmérelt labdarúgó a gólörömnél „válaszol” nekik, és általában ezt mutogatással fejezi ki. Az elmúlt héten a Juventus fiatal támadója, Moise Kean „válaszolt” úgy a gólja után a Cagliari szurkolóinak, hogy eléjük állt, és széttárta a karjait, hogy így reagáljon az őt ért rasszista bekiabálásokra. Reakciója még hevesebb indulatokat keltett a szárd ultrák körében, de saját csapattársai között sem volt egyértelmű tettének megítélése, hiszen Leonardo Bonucci szerint inkább a csapattársaival kellett volna ünnepelnie, nem pedig tovább hergelni a hazai publikumot.
Nem ritka eset az sem, amikor egy presztízsmeccs során a góllövő kezdi a cukkolást a gólörömével. 1998-ban az Atlético Mineiro játékosa, Edmilson Ferreira az Amércia elleni találatát ünnepelte úgy, hogy gatyájából egy sárgarépát kapott elő, és látványosan rágcsálni kezdte, hiszen az América kabalája nem más, mint egy kis fehér nyuszi. 1999-ben Robbie Fowler hozott össze különös gólörömöt az Everton elleni városi derbin, hiszen a tizenhatos vonalához lehajolva úgy tett, mintha felszippantotta volna a vonalat, így válaszolva az őt ért vádakra, miszerint kokainfüggő lenne.
Kardlapozás, lovas rendőrök és felfüggesztett börtönbüntetés a kupagyőzteseknek
Az 1993/1994-es szezon magyar kupadöntőjének visszavágója (Honvéd–Fradi) meglehetősen furcsa körülmények között ért véget. A Ferencváros kettős győzelemmel hódította el a kupát, a mérkőzés végén pedig a zöld-fehér szurkolók szerettek volna a csapattal ünnepelni. A rendőrök azonban megpróbálták útjukat állni, és mivel pajzsokkal nem bírták feltartóztatni a tömeget, a lovas rendőrök is pályára vágtattak.
Néhány játékos az ütlegelt szurkolók segítségére sietett, így ők is kaptak egyet-egyet kardlappal a hátukra. Később kiderült, hogy bár a klubok beengedték volna a fradistákat ünnepelni, az MLSZ kérte a hatóságokat, hogy mindezt akadályozzák meg a kupa zavartalan átadásának érdekében. Kónya Imre belügyminiszter szerint is túlkapások történtek a rendőrség részéről, így ő elnézést kért a kluboktól és a szurkolóktól, ám három ferencvárosi futballistát (Simon Tibor, Telek András és Vanicsek Zoltán) felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hivatalos személy elleni csoportos erőszak miatt.
Amikor a fájdalom elnyomja az örömöt
Sajnos arra is találunk példákat szép számmal a futball történetében, amikor a túlzott gólöröm sajnálatos sérülésekhez vezetett. Egy ízben olyan szerencsétlenül alakultak a körülmények, hogy a góllövő ünneplése végzetesnek bizonyult, és a játékos elhunyt. 2014-ben az FC Bethlehem Vengthlang Chanmari West FC elleni meccsén a hazaiak futballistája, Peter Biaksangzuala egy szabadrúgás utáni gólörömében szaltózott egyet, majd még egynek nekivágott, ám annyira pechesen esett a tarkójára, hogy öt nappal később belehalt sérüléseibe. 2008-ban Fabian Espindola járt szerencsétlenül: a Real Salt Lake City támadója lábát törte a gólörömként előadott szaltója közben, és nem elég, hogy jobb bokája bánta a mutatványt, még a gólját is érvénytelenítették les címén.
A Villarreal csatárának, Martin Palermónak a sípcsontját sikerült eltörnie 2001-ben, amikor kifutott a szurkolókhoz gólja után, és a letóduló ultrák egy betonfalat döntöttek a lábára. Goran Kopunovics azt a bravúrt vitte véghez az első meccsén a Fradiban 1994-ben, hogy bár nem ő szerezte a gólt, az ünneplés során leesett a kerítésről, és lábát törte, majd több hónapot kihagyott a sérülésnek köszönhetően. 2004-ben Paulo Diogo a Servette futballistájaként ünnepelte csapata harmadik gólját a Schaffhausen ellen olyan módon, hogy felmászott a szurkolókhoz a kerítésre, ám amikor le akart onnan ugrani, a gyűrűje beleakadt a kerítés tetejébe, így az ugrás következtében két ujjperce leszakadt. Szerencsére nem történt jelentős sérülés, ám ennek ellenére emlékezetes marad az az eset a gólörömökkel kapcsolatban, amikor Palásthy Norbert a magyar másodosztályú REAC játékosaként ünnepelt gólt a 2003/2004-es szezonban. Palásthy kiszaladt a kispadhoz ünnepelni, ám a csapat gyúrója nem vette észre, hogy a csatár nem hozzá rohan, így amikor az eksztázisban robogó csatár elé lépett, a támadó nemes egyszerűséggel a földbe döngölve átrohant rajta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.