Vida: „Ne legyen a hatosban a Spartak”

DAC
Dunaszerdahely |

Hét nap alatt immár a harmadik találkozóját abszolválja a DAC. A vasárnapi 2:2-es zsolnai döntetlen után szerdán a poprádiak legyőzését (2:0) követően bejutott a Slovnaft Cup elődöntőjébe.

A nagyszombatiak elleni rangadó egyúttal két portugál vezetőedző csatája is lesz – a DAC kispadját télen a 48 éves Hélder Cristovao foglalta el, míg a vendégcsapatot a szezon elejétől a 38 esztendős Ricardo Chéu irányítja. Utóbbi védencei a felsőházba való bejutásért küzdenek, míg a DAC a mérkőzés eredményétől függetlenül biztosan a harmadik helyen zárja az alapszakaszt.

„Nagyon várjuk már a meccset, egy hatalmas rangadó vár ránk. Remélem, hogy nagyon sokan lesznek a lelátón. Egyre jobb a játékunk, úgyhogy szeretnénk kicsalogatni egyre több nézőt a stadionba, és hát tényleg, a nagyszombati csapatot elverni. Nem szeretnénk, hogy az első hatban legyenek”

– mondta mosolyogva Vida Máté még a Poprad elleni győztes kupameccs után. 

Vida Mátéra jubileum vár a hétvégén: a magyar középpályás az 50. bajnoki mérkőzésén lép pályára a DAC színeiben, összességében pedig a 65. tétmeccsen viseli a sárga-kék mezt.

A nagyszombatiak ellen biztosan nem lép pályára Eric Davis – a panamai balbekk öt sárga lapja után egymeccses eltiltását tölti, sérülés miatt pedig Kalmár, Simic, Šimčák, Boateng és Čmelík játéka nem valószínű.

A két csapat őszi összecsapásán 2:1-es DAC-győzelem született Nagyszombatban, akkor Fábry és Vida Kristopher talált be, míg a MOL Arénában az utóbbi két párharcot egyaránt a DAC nyerte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?