Verstappen ütközése 1,8 millió dollárba került a Red Bullnak

Max Verstappen

A Red Bullnak 1,8 millió dollárba került Max Verstappen balesete a Forma-1-es Brit Nagydíjon múlt vasárnap.

Christian Horner csapatigazgató pénteken elmondta, minden következménnyel együtt ilyen összegre rúg a veszteségük. Kiemelte: változatlanul Lewis Hamiltont hibáztatja az ütközésért, aki könnyedén túltette magát a 10 másodperces büntetésen, megnyerte a futamot, és ezzel ismét szoros az összetett pontverseny kettőjük között. A holland Verstappen 185 pontos, Hamiltonnak 177 pontja van 10 futam után. A következő verseny egy hét múlva a Magyar Nagydíj lesz.

„Tekintettel az eset súlyosságára és az enyhe büntetésre, újra kielemzünk minden adatot, és jogunk van felülvizsgálatot kérni – mondta Horner. – Ezért továbbra is keressük a bizonyítékokat, és figyelembe vesszük a lehetőségeket.”

Az összetettben vezető Verstappen az élről indulva az első körben agresszív küzdelmet folytatott a címvédő brit Hamiltonnal (Mercedes), majd egy nagy tempójú kanyarban összekoccantak. A holland autója nagy lendülettel sodródott le a pályáról, majd a gumifalba csapódott. Verstappen magától, de szédelegve szállt ki az autóból és ment a mentőig, de elkélt számára a támogatás. A pályáról – a 45 perces csúszással újraindított futam alatt – helikopterrel elővigyázatosságból kórházba szállították.

Verstappen még aznap közösségi oldalán adott tájékoztatást állapotáról. Elmondta, hogy a vizsgálatok során mindent rendben találtak, így este környékén kiengedték a kórházból.

A holland pilóta jelezte: örül, hogy balesete után jól érzi magát, csalódott viszont amiatt, hogy kiesett, és riválisát okolta az összeütközésért. A futamot megnyerő címvédőre kirótt tíz másodperces büntetés szerinte nem volt igazságos. Hozzátette: Hamilton győzelmi ünneplését tiszteletlennek és sportszerűtlennek tartja, hiszen ő a vele való ütközés következtében került kórházba.

A brit szerint azonban versenybaleset történt, és az ünneplés kapcsán azt mondta, hogy akkor még nem tudott arról, hogy Verstappent kórházba szállították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?