Végzetes vereség

Somorja. Szerdán este hazai pályán 59:65-re kikapott a somorjai női kosárlabdacsapat az I. liga rájátszásában, és a szombati záró forduló eredményeitől függetlenül kiesett az élvonalból. „A legrosszabbkor fogtunk ki gyenge napot. Játékunkkal nem is érdemeltünk győzelmet.

Somorja. Szerdán este hazai pályán 59:65-re kikapott a somorjai női kosárlabdacsapat az I. liga rájátszásában, és a szombati záró forduló eredményeitől függetlenül kiesett az élvonalból. „A legrosszabbkor fogtunk ki gyenge napot. Játékunkkal nem is érdemeltünk győzelmet. Ez a vereség azonban végzetessé vált számunkra” – summázta a látottakat Pogány Tibor klubelnök.

Nyolc bajnoki idényt töltött a legmagasabb osztályban a csallóközi együttes: 1994. október 11-én BK Filozof Šamorín névvel indult, később Sporiteľňa volt, s az utóbbi években csak BK maradt. Furcsa módon éppen a most záruló bajnokságban szerepelt a legtöbb somorjai és környékbeli a női együttesben, mégsem sikerült a városban elég támogatót találni és bennmaradni az I. ligában Az egyszemélyes klubvezetés állandó pénzhiánnyal küszködött, a szűkös anyagiak még a kiadások fedezésére sem voltak elegendőek. Peter Kováčik edző és a játékosok két éve ingyen, kedvtelésből dolgoztak. „Egy-két éve a levegőben lógott a kiesés. Nagy űrök támadtak a klub anyagi hátterének megteremtésében. Támogatóink elpártoltak tőlünk, pontosabban, akik tudtak segíteni, azok keveset adtak, a nagyobb szponzorok pedig hátat fordítottak. Nem láttak fantáziát a csapatban. Ennek ellenére tavaly csak hajszálon múlott, hogy lemaradtunk a bajnoki dobogóról. Mert – egyedüli amatőr csapatként a mezőnyben – összefogtak a lányok és nagyszerű kollektívát alkotva törtek felfelé. Peter Kováčik személyében pedig kiváló szakember irányítja őket. Idén nem volt szerencsénk; a sérülések megtizedelték amúgy is szűk játékoskeretünket. Újabb kosarasokat meg nem vásárolhattunk, mert nem volt miből. Voltak mérkőzések, amikor nem tudtunk cserélni, pedig jó lett volna lehívni egy-egy gyengélkedőt. Több bajnokit szorosan veszítettünk el. Ez mind oda vezetett, hogy a téli felemelkedés után újra az utolsó helyre csúsztunk, s most már ott is maradunk” – közölte a megváltoztathatatlan tényt a klubelnök.

Somorján közel negyvenéves hagyománya van a kosárlabdának, kár lenne abbahagyni. Nincs is pánikhangulat, mert utánpótlás van a városban, a labdajáték iránt nagy az érdeklődés. A jövőben ütőképes vezérkarra, egyre több ember bekapcsolására lesz szükség. Hogy a somorjai női kosárlabda hullámvölgye – élvonalból való eltűnése – a lehető legrövidebb ideig tartson. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?