Végül a címvédő is indulhat

Dunaszerdahely |

<p>Holnap (kezdés: 9.00) zajlik a dél-szlovákiai régió egyik legrégibb teremfocitornája, a nyárasdi sportcsarnokban immár huszonkettedik alkalommal csatáznak a felnőttek a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének vándorserlegéért, a terembajnoki címért.</p>

Az őszi idény eredményei függvényében az AG Sport (VI.) Liga 1–6. helyezettje, valamint a VII. ligában első (V. Paka) és második helyen (H. Bar) telelő kollektíva szerzett jogot a részvételre. A mezőny összetételét figyelve egyértelmű: egy év leforgása alatt nagyot változtak az erőviszonyok, a tavalyi mezőnyből csupán a kisudvarnokiak és a szapiak maradtak hírmondónak.

A címvédő kisudvarnokiak kis híján lemaradtak a tornáról, ők ugyanis az őszi idényt a tabella 7. lépcsőfokán zárták. „Mivel a balonyiak nem küldték el a jelentkezésüket, ezért őket a kisudvarnokiak helyettesítik. A tavaly bevált lebonyolítási rendszerben zajlanak a küzdelmek. A két négyes csoportban mindenki mindenkivel megmérkőzik, majd azonnal a helyosztók következnek. Méghozzá elődöntő nélkül. A mérkőzések időtartama huszonöt perc. Az edzők tizennyolc fős keretet nevezhetnek, de csak a csapatok igazolt futballistái léphetnek pályára. A győztes a területi szövetség elnökének vándorserlegével távozik. A kollektívák emléklapot és focilabdát kapnak, a mezőny legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét pedig különdíjjal jutalmazzuk” – tájékoztatta lapunkat a szervezési tudnivalókról, a díjakról Szerencsés Lajos, a területi futballszövetség titkára.

A Dunaszerdahelyi járás focielitjének seregszemléjén hirdetik ki az AG Sport Liga (VI. Liga) legjobb tizenegyét. „A futballistákat az álomcsapatba a 2016-ban nyújtott teljesítményük alapján sorolták be az illetékesek, köztük a mérkőzések ellenőrei. Ezzel egyben a júniusban elmaradt focigála miatt keletkezett űrt is pótoljuk. A legjobb tizenegybe a csenkeiek, a pozsonyeperjesiek, a szapiak és a diósförgepatonyiak két-két, valamint a bakaiak, a balonyiak és a kisudvarnokiak egy-egy játékosa került” – fogalmazott a szövetség tisztségviselője.

Csoportbeosztás – A csoport: Čenkovce, Horný Bar, Malé Dvorníky, Orechová Potôň. B csoport: Sap, Veľké Paka, Jahodná, Baka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?