Végső búcsút vettek Grosics Gyulától

<p>Hétfőn vettek végső búcsút Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától, aki június 13-án, nyolcvannyolc évesen hunyt el.</p>

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét - többek között - Orbán Viktor miniszterelnök.    A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.    A temetési szertartását Kiss-Rigó László megyés püspök végezte, majd Grosics Gyulát szűk családi körben helyezik végső nyugalomra az altemplomban.    Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?