Véget ért a KFC tavaszi veretlensége

KFC

Két győzelem és egy döntetlen után a KFC szombaton, a II. labdarúgóliga 20. fordulójában elveszítette tavaszi veretlenségét. A komáromiak az ismét Rendvén (Radava) rendezett meccsen 2:0-ra kikaptak a Púchovtól.

A meccs 8. percében, 18 méterre a vendégek kapujától a komáromi Krelát visszahúzták, de a szabadrúgást középről Szőcs a kapus kezébe lőtte. Ez után az első komolyabb púchovi támadás végén a 11. percben Štefanec tört be a tizenhatosba, s két csel után félmagasan, élesen a bal sarokba lőtt – 0:1. 

A komáromiak többet birtokolták a labdát, de a támadásaikat nem tudták eredményesen befejezni. A 19. percben egyenlítési lehetőség kínálkozott a Duna-partiaknak, ismét szabadrúgáshoz jutottak a tizenhatos közeléből, de Krela gyenge lövése a vendégek kapusának nem okozott gondot. A következő negyedórában a komáromiak enyhe fölényben játszottak. A vendégek ritkábban támadtak, de pontosabbak és hatékonyabbak voltak. A 39. percben ezt igazolta egy egyszerű gyors jobb oldali támadásuk is. A labda már a komáromiak tizenhatosán belül pattogott, amikor a játékvezető úgy látta, meglökték a kapura törő Pisoját, és a 11-es pontra mutatott. A szabálytalanság nem volt egyértelmű, de a komáromiak hiába tiltakoztak. Bréda kapus a lövés pillanatában elmozdult, és Krčula a kapu közepébe lőtt – 0:2. Ezzel el is dőlt a mérkőzés.

A második félidőben a komáromiak aktívabbak voltak, játékstílusukon azonban nem változtattak, megint sok volt a rövid passz, a párharcokban gyakran alulmaradtak, s az eredmény tartására törekvő vendégek csak arra vigyáztak, hogy a kapujuk ne forogjon veszélyben. Németh Szilárd vezetőedző látva a közeledő veszélyt, a második félidőben élt mind az öt cserelehetőséggel, akadtak is gólszerzési lehetőségek, de gól nem született. Az 56. percben bal oldali szabadrúgás után Šimko Domonkos elé tálalt, aki ziccerben egyből lőtt, de magasan fölé. A 68. percben a tizenhatos közelében Maticsot húzták vissza a védők. A máskor pontosan célzó Matics magasan a léc fölé bombázott. Még három szépítési lehetősége volt a komáromiaknak, a 69. percben 12 méterről Domonkos lőtt fölé, a 80. percben az ötös vonalához közel Matics nem találta el jól a labdát, s elkotorták előle, a 82. percben pedig Bayemi emelt az ötös sarkára Sidibé fejére, aki szintén nem találta el a kaput. Az utolsó 10 percben a vendégek már csak az időt húzták. 

„Az első három meccshez képest hiányzott a küzdés, az akarat, a felelősség és a jó mozgás.  Kaptunk egy pofont, remélem, mindenki újra két lábbal fog a földön járni, és újra elkezd dolgozni” – értékelt a klubhonlapnak Németh, akinek védenceire szerdán a zsolnai fakó elleni pótolt meccs vár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?