VB-MOZAIK

ESŐS DÖNTŐ(?)
Elképzelhető, hogy esőben kerül majd sor vasárnap – közép-európai idő szerint 13 órától – a Brazília–Németország vb-döntőre. A japán meteorológusok szerint szombatig borult idő és 16 fok körüli hőmérséklet várható Jokohama térségében.

ESŐS DÖNTŐ(?)

Elképzelhető, hogy esőben kerül majd sor vasárnap – közép-európai idő szerint 13 órától – a Brazília–Németország vb-döntőre. A japán meteorológusok szerint szombatig borult idő és 16 fok körüli hőmérséklet várható Jokohama térségében. A hét utolsó napján ugyan már valamivel melegebb lesz, időnként pedig ki is süt a nap, az átvonuló felhőkből azonban zivatarokra lehet számítani. A páratartalom várhatóan 80 százalékos lesz, és valószínűleg gyenge észak-keleti szél fúj majd a vb zárómérkőzésének helyszínén.

RIVALDO ÓVATOS

Rivaldo szerint korai lenne ünnepelni, hiszen még nem nyerték meg a labdarúgó-világbajnokságot. „Óriási hibának tartanám, ha most fiesztát rendeznénk – mondta a brazil klasszis. – Többször is megesett már, hogy az esélyes elveszítette a finálét. Természetesen optimista vagyok, hiszen az eddigi legjobb meccsünkön 1:0-ra legyőztük a törököket, s bízom abban, hogy vasárnap Jokohamában, a németek ellen sem lesz másképp.

JAPÁN MEGHĺVÁS

Gerhard Schröder pénteken a G8-csoport kanadai csúcstalálkozójáról Junicsiro Koidzumi japán miniszterelnökkel együtt utazik az ázsiai országba, hogy megtekintse a Brazília–Németország finálét. A kormányfő – amikor kiderült, hogy Németország bekerült a döntőbe – azonnal meghívta a német kancellárt Jokohamába, aki természetesen elfogadta az invitálást. Ez szinte magától értetődő, s kissé formális volt, mert már egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy amennyiben Németország játssza a döntőt, a helyszínen szeretne szurkolni.

SPANYOL BOSSZÚ

A spanyolországi üzletek többsége nem árusít Dél-Koreából származó számítógépes monitorokat. Az üzletek azért nem forgalmazzák a távol-keleti ország termékeit, mert a spanyolok úgy vélekednek, hogy a Koreai Köztársaság elleni labdarúgó vb-negyeddöntőben a játékvezető az ibériai válogatott két gólját érvénytelenítette és ítéleteivel a házigazdákat segítette. Spanyolország, hosszabbítás után 11-esekkel kapott ki a vb-társrendezőtől.

RONALDO KÖSZÖNTÉSE

Massimo Moratti az Internazionale elnöke és Hector Cúper vezetőedző táviratban köszöntötték Ronaldót, abból az alkalomból, hogy a brazil sztár „fantasztikus” gólt lőtt a törököknek a vb-elődöntőben. „Ronaldóhoz méltó találat volt – írta Cúper. – Nagyon elégedettek vagyunk a játékával, zseniális dolgokat művel a pályán.” Moratti szerint az Internazionale támadója „igazi gyémántként csillog” a világbajnokságon.

TIPPEL AZ ELNÖK

Henrique Cardoso brazil köztársasági elnök szerint a vasárnapi vb-döntőben országa labdarúgó-válogatottja 1:0-ra nyer a németek ellen. „A törökök ellen 2:1-et tippeltem, s 1:0 lett, remélem, a finálé is hasonló végeredménnyel zárul – mondta Cardoso. – Az elődöntő nagyszerű volt, s Ronaldo tette a dolgát. A fiúk bebizonyították, ha felszabadultan futballoznak, senki és semmi nem állíthatja meg őket. Természetesen nagyon nehéz kilencven perc vár még rájuk, így korai lenne ünnepelni.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?