Vb-2010 - Hivatalosan megnyitották a tornát

Johannesburg |

<p>Péntek délután, nem sokkal három óra után Johannesburgban hivatalosan is megnyitották a XIX. labdarúgó-világbajnokságot. Az eseményt nem tudták teltház előtt megtartani, mivel az ünnepség előtt óriási közlekedési dugók alakultak ki a dél-afrikai városban.</p>

A negyven perces megnyitón több mint ezerötszázan működtek közre, köztük egy táncos fellépéssel Desmond Tutu, Nobel Béke-díjas egyházi vezető, a Grammy-díjas énekes, R. Kelly pedig előadta a "Győzelem jele" (Sign of a Victory) című dalt.

Az eseményen dédunokája csütörtöki tragikus halála miatt nem jelent meg Nelson Mandela, az ország korábbi vezetője, ugyanakkor a 91 éves békeharcos videóüzenetben, a kivetítőkön át köszöntötte a szurkolókat.

"Az emberi lélek legyőzhet minden viszontagságot, törődéssel és bajtársiassággal reményt teremtünk" - mondta Mandela.

A show részeként természetesen felvonultatták mind a 32 résztvevő csapat zászlaját, amelyeket a kilenc rendező város nevénél (ki hol játszik) helyeztek el, végül pedig megérkeztek az elmaradhatatlan vadászgépek is a légtérbe.

A július 11-én záruló, 64 meccses torna nyitómérkőzésén, 16 órától a házigazda dél-afrikai együttes a mexikóiakkal találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?