Vasas vagy Honvéd - Vivát!

A magyar vízilabda továbbra is a legjobb Európában. Az országos bajnoki címet védő Domino-BHSE nem csak hogy bejutott zágrábi sikerével a Final Fourba, de a címvédő Olympiakosz legyőzése után újabb értékes skalpot szerezve jelezte, idén csak a legtekintélyebb kontinentális klubtrófea elhódítása lehet a célja.

Joggal ünneplik a magyar pólósokat Fotó: (PRIMO)Zágráb. A horvát fővárosban igen nehéz vízilabdameccset nyerni, a Mladost egyenese félelmetes ellenfél. Magyar klubcsapat legutóbb 1999 őszén tudott nyerni idegenben ellene, ráadásul a BVSC és vendéglátója akkor már egyaránt továbbjutott a csoportjából. Most viszont a nemzetközi mérkőzésen hazai vízben majdnem három éve veretlen horvát gárdának nagyon is fontos lett volna a siker a remélt továbbjutáshoz. Kovács István, a piros-fehérek edzője nem ok nélkül volt óvatos a találkozó előtt, mondván, ,,Most jó lenne az egy pont is". Ám sem őt, sem a játékosait nem olyan fából faragták, hogy ne tegyenek meg mindent a még nagyobb sikerért. A két csapat budapesti találkozója - részben erre is utalt a nagyszeru edző - egy hónappal ezelőtt döntetlenre végződött, sőt, a Dominónak a végén még ezért is kapaszkodnia kellett. Azóta ellenben változott a helyzet, felépült, s nagyszeru formába lendült Gergely István, a gárda felvidéki kapusa. Őbenne Kovács nagyon bízott, többször is hangoztatta a mérkőzés előtt, hogy ,,Pistával elhozhatunk legalább egy pontot". Pistával nem egy, hanem két pontot hoztak el, de Kovács máskor is szívesen téved ilyenben.

Csapata ugyanis világklasszis teljesítményt nyújtott, sydneyi olimpiai bajnokai, Fodor, Vári, Biros és Molnár Tamás vezérletével - négyen egyébként nyolc gólt lőttek a tizenegyből - 2-3, 3-3, 3-2, 2-3-as negyedeket produkálva 11-10-re győzött. Ozren Bonasic, a hazaiak edzője az utolsó dudaszó után mondott még néhány gorombaságot a bírókra (legalábbis: nem elegáns…), Kovács István ellenben okkal ünnepelhette a csoport másik mérkőzésén, az Olympiakosz Pireusz-Olympique Nice találkozón kialakult 6-6-os döntetlennel már az utolsó két találkozójától függetlenül a májusi Final Fourba jutott csapatát: ,,A Mladost ellen végig vezetve, idegenben nyerni óriási teljesítmény, le a kalappal a társaság előtt!"

Veresége ellenére nagy bravúrt hajtott végre a Vasas is. A piros-kékek háromgólos előnnyel kezdték a KEK-elődöntő második mérkőzését, miután Budapesten 9-6-ra nyertek a magyar válogatott Kiss Csabát is soraiban tudó spanyol Sabadell ellen. Ám hamar rá kellett jönniük, a pokolban kell vízilabdázniuk. A 2000 felhergelt szurkoló végigordította a meccset, melyhez még hangerőben támogatást is kapott a zenét és buzdítást egyaránt üvöltő mikrofonoktól. Ehhez képest jól alakult az első negyed, Steinmetz Ádám góljával vezetett a Vasas, igaz Kiss Csaba kiegyenlített. Ám a folytatásban a spanyolok sorozatban öt további gólt lőttek, kezdett elúszni látszani a továbbjutás hajója. Ám Somossy József együttese címvédésre készül, nem hagyhatta magát. Mintha csak a régi angyalföldi klubjelszót - Vasas, ne hagyd magad! - üvöltötte volna hirtelen a mikrofon, az angyalföldi pólósókból angyalok váltak. Kósz egyszerüen lehúzta a redőnyt, s az utolsó másfél negyedben már csak magyar gól esik: Varga II Zsolt, Gombos és Varga Dániel találatával 6-4-re feljöttek a piros-kékek, s ez elég volt a döntőbe jutáshoz. A Vasas 13-12-es összesítéssel diadalmasan masírozhatott volna a meccs után a buszához - ha nem jön szólni Ballart, a spanyolok ásza, hogy több száz szurkoló várja a győzteseket a bejáratnál. Fájdalom, nem gratulálni akartak... Talán majd küldenek egy táviratot a döntő után, azt egyébként már most kijelenthetjük, hogy Steinmetz kupagyőztes lett! Persze, ne igyunk előre a medve bőrére, a nápolyi Posilippo elleni finálé nagyon is nehéznek ígérkezik. Az orosz Lukoil Volgográdot legyőző délolasz gárdában két magyar is játszik, Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás. A két Steinmetz fiú - aligha volt már ilyen a nemzetközi kupadöntők történetében - egymás ellen fog játszani. Ezért igaz: Steinmetz lesz a kupagyőztesek között, de hogy Ádám, vagy Barnabás…?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?