Városi rangadó Manchesterben

<p>A Bajnokok Ligája után a Premier League-ben vár fontos összecsapás a két manchesteri labdarúgócsapatra, a Unitedre és a Cityre: a két együttes vasárnap az Old Traffordon lép pályára a 10. forduló rangadóján, amely Louis van Gaal szerint eldönti, hogy a United bajnokesélyes-e.</p>

Az MU szerdán 1-1-es döntetlent játszott a CSZKA Moszkva otthonában, a City pedig a Sevillát verte 2-1-re hazai pályán. A házigazdák holland mestere úgy véli, hogy a derbin kiderül, tanítványai mennyire tudnak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, s a győzelem létfontosságú a csapata számára.    "Egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanunk, így ha a jövő héten nyerünk a Manchester City ellen, akkor már elkezdhetünk beszélni a bajnoki címről" - mondta még a múlt héten, az Everton elleni 3-0-s diadalt követően Louis van Gaal.    Amennyiben az Arsenal szombaton legyőzi a kisebbik liverpooli csapatot, közel két év után a tabella élére állhat - legalább addig, amíg a két manchesteri gárda csatája véget ér. Az Ágyúsok remek formában vannak, hetek óta veretlenek, ráadásul a bajnokságban a Manchester United (3-0), a BL-ben pedig a Bayern München (2-0) ellen is fontos, önbizalom-erősítő győzelmet arattak.    Az idény meglepetéscsapata, a negyedik West Ham United a címvédő, de a szezont rendkívül gyengén kezdő, s emiatt csupán 12. Chelsea-t fogadja a hétvégi fordulóban, míg Bogdán Ádám csapata, az FC Liverpool a Southamptont látja vendégül. Jürgen Kloppnak, a Vörösök új vezetőedzőjének ez lesz az első bajnoki meccse az Anfield Roadon, miután a múlt héten, a Tottenham Hotspur otthonában egy 0-0-val debütált.    Premier League, 10. forduló:szombat: Aston Villa-Swansea City 16.00Leicester City-Crystal Palace 16.00 Norwich City-West Bromwich Albion 16.00Stoke City-Watford 16.00  West Ham United-Chelsea 16.00  Arsenal-Everton 18.30    vasárnap: Sunderland-Newcastle United 13.00 Bournemouth-Tottenham Hotspur 15.05    Manchester United-Manchester City 15.05  FC Liverpool-Southampton 17.15 Az állás: 1. Manchester City       9  24- 8  21 pont 2. Arsenal               9  16- 7  19 3. Manchester United     9  15- 8  19 4. West Ham              9  20-12  17 5. Leicester City        9  19-17  16 6. Crystal Palace        9  12-10  15 7. Tottenham Hotspur     9  11- 7  14 8. Southampton           9  15-12  13 9. Everton               9  12-11  1310. Liverpool             9   8-10  1311. Stoke City            9   9-10  1212. Chelsea               9  14-17  1113. West Bromwich Albion  9   7-11  1114. Swansea City          9  10-11  1015. Watford               9   6-10  1016. Norwich City          9  14-20   917. Bournemouth           9  11-17   818. Newcastle United      9  12-19   619. Aston Villa           9   8-15   420. Sunderland            9   8-19   3 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?