Váratlan komáromi röplabdás vereség

röpi
Komárom |

A férfi-röplabdaextraliga 9. fordulójában a komáromiak csütörtökön a Prešov együttesét fogadták, amelytől meglepően sima 3:1-es vereséget szenvedtek.

A komáromi mérkőzésen egyik csapat sem remekelt sem szerválásban, sem szervafogadásban. Egyszerűen nem volt folyamatos játék, csak a pontok szaporodtak gyorsan, szép játék nélkül.

Az első játszma elején kiegyenlített volt a játék, de 7:7 után a keletiek 4 ponttal elhúztak, és ezután a komáromiak már egyszer sem vezettek a játszma végéig. A játszmát a vendégek nyerték 25:23-ra.

A második játszmát a komáromiak határozottan, koncentráltabban és pontosabb játékkal kezdték, s úgy tűnt, magukra találnak Robin Pělucha vezetőedző védencei, mert a második játszmában végig vezettek, s magabiztosan zártak 25:18-cal, így 1:1-re kiegyenlítettek. 

A harmadik játszma kiegyenlített játékot hozott. 10:10-ig fej fej melletti küzdelem folyt, de innentől a komáromiak pontatlan játékának köszönhetően – halmozták a ki nem kényszerített hibákat – az eperjesiek 10:14-re elhúztak, s utána a játszmában végig vezettek 3-4 ponttal, és második játszmalabdájukkal 25:22-re nyerték a harmadik szettet. 

A negyedik játszmában az elején még felcsillant a remény a komáromiaknak a fordításra, fokozatosan növelték a pontkülönbséget és már 8:4-re is vezettek, de az ígéretes helyzetben megint érthetetlenül visszaestek, és 9:9-es állás után már az történt a pályán, amit az eperjesiek akartak. Szinte percek alatt célegyesbe kerültek és leiskolázva a hazaiakat, 15:25-tel zártak – 1:3.

A mérkőzésen kevés szép mozdulatot vagy megoldást láttak a nézők. A vendégek megérdemelten szerezték meg a három pontot, és a tabellán helyet cseréltek az addig hatodik Duna-partiakkal. A komáromiak vasárnap az éllovas Privigyét fogadják Komáromban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?