Vályi Vanda szerint is kezd összeállni a magyar védekezés
Vályi Vanda: Megtanultuk, hogy nagyobb összhangra lesz szükség védekezésben
A magyar női vízilabda-válogatott lehengerlő játékkal 14:3-ra győzte le Franciaországot az ötödik helyről döntő mérkőzésen az eindhoveni Európa-bajnokságon. A döntőben a végjáték döntött a hollandok javára a spanyolok ellen, a bronzérmet pedig a görögök nyakába akasztották.
A magyar csapat az első két negyedben támadásban és védekezésben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, utóbbival pedig a fordulás után sem volt probléma. „Azt érzem, hogy mostanra állt össze igazán a játékunk, főleg védekezésben, hiszen a támadójátékkal eddig sem volt gondunk. Kellett sajnos két-három vesztes mérkőzés hogy egy olyan folyamat elinduljon a csapatban, amely pozitív irányba terel minket. Mindenképpen kellett egy ilyen meccs is, amit nem lehet félvállról venni, bele kell állni, mert a franciák egyre jobbak. Ez nagyon segítette a felkészülésünket – kezdte az értékelést az Új Szónak Leimeter Dóra. – Nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a kezdésnek nagyon jónak kell ma lennie, hiszen ha vérszemet kapnak a franciák, akkor kellemetlen ellenfél tudnak lenni. Láttuk, hogy a görögök is eléggé megszenvedtek ellenük. Erre készültünk és ez végre így is sikerült, mi vezettünk, nem kellett az eredmény után kapaszkodni. Megnyugtató különbséget tudtunk kialakítani, és onnantól kezdve mind a két csapat teljesen másképp játszott, látható volt rajtunk is, hogy sokkal felszabadultabbak voltunk” – tette hozzá az Európa-bajnokságot 13 góllal záró balkezes játékos.
Vályi Vanda szerint teljesítették azt, amit kitűztek a helyosztó mérkőzés előtt. „A mai meccs előtt annyit beszéltünk a csapattal, hogy végig fókuszáltan, alázattal és nagyon fegyelmezetten kell játszanunk. Ez szerintem látszik az eredményen. A védelem biztosan ma volt a legjobb az Európa-bajnokságon. Talán a védekezés felemésztette az energiáinkat, így ennek lehetett az oka, hogy kevesebb volt a lőtt gól a második két negyedben. De pont az volt a cél, hogy minél kevesebbet kapjunk. A francia csapat a görögökkel és az olaszokkal is szorosabb meccseket játszott, örülök, hogy mi lemostuk őket a pályáról – mondta a találkozó után a tornán 26 ráúszásából 24-et megnyerő játékos, aki röviden az Eb-t is értékelte és kérdésünkre a közelgő világbajnokságról is beszélt. – Azt megtanultuk, hogy sokkal-sokkal több összhangra lesz szükség védekezésben ahhoz, hogy együtt tudjunk mozogni és blokkokkal tudjuk segíteni a kapusokat, akik így bízhatnak bennünk és védésekkel tudnak segíteni minket. A vb-n első körben minden soron következő meccset meg akarunk nyerni. Ez lesz először Új-Zéland, Szingapúr és Ausztrália ellen, aztán ha kell, a negyeddöntőben és így tovább. Természetesen a fő cél az olimpiai kvóta, de nem rohannék ennyire előre. Jövő héten nagyon fontos edzőtáborunk kezdődik, és még egy kicsit messzinek érzem a vb-t, de a cél a kvóta” – zárta beszélgetésünket Vályi. A Ferencváros Padovában is megfordult vízilabdázója ezt követően még aláírta jelen sorok írójának az előző olimpia előtt, a legnagyobb magyar túrórudi márka által kiadott kártyáját is, majd úgy köszönt el, reméli lesz újabb Pöttyös-kártya, utalva arra, hogy ott lehetnek majd a párizsi ötkarikás játékokon.
A bronzmeccsen a görögök sokkal jobban kezdtek ellenfelüknél, és bár az olaszok a végjátékban ki tudtak egyenlíteni, az utolsó gólt Elef-theriadou lőtte. Ezzel a 7:6-os sikerrel a harmadik helyet és az olimpiai kvótát is megszerezte Görögország. A finálé még ennél is több izgalmat hozott. A címvédő spanyolok kezdtek jobban, de a házigazda Hollandia ledolgozta kétgólos hátrányát és a nagyszünetben már ők vezettek kettővel. Spanyolország innen még fel tudott állni, de 6 másodperccel a vége előtt a holland Rogge ember-előnyben eleresztett lövése a kapufáról a kapusra, onnan pedig a gólvonal mögé pattant. A szinte teljesen megtelt, a legendás holland úszóról, Pieter van den Hoogenbandról elnevezett uszodában pedig elkezdődött az ünneplés. A torna legjobb kapusának a holland Laura Aartsot, az Eb legértékesebb játékosának a spanyol Bea Ortizt választották. A gólkirálynői címet a román Alina Ioana Olteanu, a német Belen Vosseberg és Keszthelyi-Nagy Rita szerezte meg 21-21 góllal.
Női vízilabda-Európa-bajnokság
Döntő: Spanyolország–Hollandia 7:8 (2:1, 1:4, 2:1, 2:2)
A 3. helyért: Görögország–Olaszország 7:6 (3:1, 1:0, 1:1, 2:4)
Az 5. helyért:
Franciaország–Magyarország 3:14 (1:5, 0:4, 0:2, 2:3)
Magyarország: Neszmély Boglárka, Magyari Alda (kapusok) – Keszthelyi-Nagy Rita 6, Vályi Vanda 2, Mahieu Geraldine 2, Parkes Rebecca 1, Garda Krisztina 1, Leimeter Dóra 1, Rybanská Nataša 1, Szilágyi Dorottya, Tiba Panna, Kuna Szonja, Faragó Kamilla.
A 7. helyért:
Horvátország–Nagy-Britannia 9:11 (2:1, 2:1, 4:5, 1:4)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.