Változások a csallóköziek teremfocitornáin

Teremfoci
Dunaszerdahely/Nyárasd |

A hét végén a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség szervezésében két teremfocitorna zajlik a nyárasdi sportcsarnokban.

Szombaton a fiatalabb diákok (U13), vasárnap pedig a felnőttek csatáznak a szövetség elnökének serlegéért. Ez utóbbi mondhatni terven felül került a versenynaptárba.

Időt és pénzt spóroltunk meg, volt érdeklődés a felnőttek részéről, ezért úgy döntöttünk, hogy három év elteltével ők is csatasorba állnak. A korábbi évekhez hasonlóan nyolc csapat küzd a trófeáért. A VII. ligából a hat jelenkezőt (Balony, Pozsonyeperjes, Gelle, Ekecs-Apácaszakállas, Nyékvárkony, Diósförgepatony), a VIII. ligából pedig a két csoport élén telelő alakulatot, a Felbárt (A csoport) és a Nagyszarvát (B csoport) hívtuk meg az erőpróbára. A kollektívákat két négyes csoportba sorsoltuk be, körmérkőzéses rendszerben csatáznak a pontokért. A helyosztókat a csoportokban kialakult helyezés függvényében rendezik. Egy csapatban a kapus mellett négy mezőnyjátékos avatkozhat játékba. A mérkőzések játékideje 20 perc térfélcsere nélkül. A tornaelső vándorserleggel, emléklappal, a csapattagok pedig éremmel távoznak a helyszínről. A többi kollektíva emléklapot és focilabdát kap. Az utánpótlás-korosztállyal ellentétben különdíjjal jutalmazzuk a mezőny legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét” – tájékoztatta lapunkat az újdonságról Benovič Árpád, a területi futballszövetség elnöke.

Szombaton a fiatalabb diákok (U13) erőpróbájával folytatódik a csallóközi korosztályos alakulatok téli tornasorozata. A seregszemlén 12 kollektíva két hatos csoportban, körmérkőzéses rendszerben méri össze tudását. A szervezők változtattak a versenyszabályokon.

Maradnak az ötfős csapatok, a 12 perces játékidő. Az újdonság, hogy a mérkőzések befejezését követően anulláljuk az eredményeket. Az előző tornákon ugyanis azt tapasztaltuk, hogy az edzők nem respektálták a versenyszabályokat. Konkrétan arra célzok, hogy a csapattagok egy meccsen hatperces szakaszt voltak kötelesek eltölteni a pályán. Húzóemberek és epizodisták alkották a kereteiket. Mi viszont azt szeretnénk elérni, hogy mindenki szóhoz jusson. A focira, a játék örömére fókuszálunk. Ezért a folytatásban rendezett korosztályos tornáinkon mindenki győztes lesz, az eredményhirdetésnél is azonos mércével mérünk. A csapatokat emléklappal, focilabdával, a futballistákat pedig éremmel jutalmazzuk”– ecsetelte a változásokat kiváltó okokat Benovič Árpád.

Mindkét torna reggel nyolc órakor rajtol el.

Érdekes

FIATALABB DIÁKOK (U13) KOROSZTÁLYOS TEREMTORNÁJA A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI FUTBALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT, U13-as korosztály, Nyárasd

Szombat, csoportmérkőzések – 8.00: Illésháza–Alistál, 8.17: Csallóközkürt–Nyékvárkony, 8.34: Patonyrét–Kisudvarnok, 8.51: Nyárasd–Felsőpatony, 9.07: Ekecs-Apácaszakállas–Lég, 9.24: Egyházkarcsa–Jányok, 9.41: Alistál–Lég, 9.57: Nyékvárkony–Jányok, 10.14: Kisudvarnok–Ekecs-Apácaszakállas, 10.31: Felsőpatony–Egyházkarcsa, 10.48: Illésháza–Patonyrét, 11.05: Csallóközkürt–Nyárasd, 11.22: Patonyrét–Alistál, 11.39: Nyárasd–Nyékvárkony, 11.56: Ekecs-Apácaszakállas–Illésháza, 12.13: Egyházkarcsa–Csallóközkürt, 12.30: Lég–Kisudvarnok, 12.47: Jányok–Felsőpatony, 13.04: Alistál–Kisudvarnok, 13.21: Nyékvárkony–Felsőpatony, 13.38: Illésháza–Lég, 13.55: Csallóközkürt–Jányok, 14.12: Patonyrét–Ekecs-Apácaszakállas, 14.29: Nyárasd–Egyházkarcsa, 14.46: Ekecs-Apácaszakállas–Alistál, 15.03: Egyházkarcsa–Nyékvárkony, 15.20: Lég–Patonyrét, 15.37: Jányok–Nyárasd, 15.54: Kisudvarnok–Illésháza, 16:11: Felsőpatony–Csallóközkürt.

Érdekes

FELNŐTTEK TEREMTORNÁJA A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI FUTBALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT, Nyárasd

Vasárnap, csoportmérkőzések – 8.00: Balony–Felbár, 8.25: Pozsonyeperjes–Nagyszarva, 8.50: Gelle–Ekecs-Apácaszakállas, 9.15: Nyékvárkony–Diósförgepatony, 9.40: Felbár–Ekecs-Apácaszakállas, 10.05: Nagyszarva–Diósförgepatony, 10.30: Balony–Gelle, 10.55: Pozsonyeperjes–Nyékvárkony, 11.20: Gelle–Felbár, 11.50: Nyékvárkony–Nagyszarva, 12.15: Ekecs-Apácaszakállas–Balony, 12.40: Diósförgepatony–Pozsonyeperjes, 13.05: mérkőzés a 7. helyért, 13.30: mérkőzés az 5. helyért, 13.55: mérkőzés a 3. helyért, 14.20: tornadöntő. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?